Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-10 / 10. szám

téntek hire zendüléseket a nép között. Mégis a protestánsokra hárították ezeket a belviszályokat, miután a nép nagyon hitt papjainak. Vájjon nem ezek beszélték-e mindenfélé, hogy a »yankeek«-nak, mert protestánsok, nincs vallásuk, sem hitük, sem erkölcsi életük : lehetetlen tehát, hogy azok az eretnekek legyőznék Spanyolországot, a va lóban keresztyén s főleg katholikus spanyol nemzetet?! Hisz ellátták a katonákat is emlékérmekkel és olvasókkal! Nem kellett volna-e szent Jakabnak velők és érettök harcolnia ; s nem kötelessége lett volna-e a pilári, cadovai vagy más Szűznek, hogy biztosítsa számukra a győzedelmet ?! Nem járt-e közben a pápai nuncius is, ki a hajóra szállt csapatoknak rendkívüli ünnepélyességgel osztogatta szent Péter áldását, a nélkül, hogy gondolt volna arra a problémára: hogy lehet az, hogy a pápa, a hívek közös atyja, a katholikusoknak más katholikusok kiirtására adja a maga áldását, még ha lázadók is, hiszen a >yankeek«-kai egyidejűleg a katholikusok is ott voltak a csatában! Mily rettenetes csapás és mily gyász követték a győzedelmi Ígéreteket! De a klérus nem tartja magát legyőzőttnek és keresvén az okokat, melyek vereségüket okozhatták, ép ügy mint a Filippinákon élő testvéreik, nyájaiknak nagyon hiányos alárendeltségében fedezik fel azokat s abban, hogy a spanyol nép nem engedelmeskedik az anyaszentegyház rendeleteinek és türelmes a protestánsok, a zsidók és a sectáriusok iránt. Meg lehetne nekik mondani, ha igazán tudni akarják, hogy Isten büntetése volt a katholikus Spanyolországon, a protestáns Amerika terveinek pedig kedvezett. így irnak a spanyol lapok nemzetük helyzetéről s a papi, jezsuita hatalom átkos eredményeiről. Nem lehetetlen, hogy a nagy nemzeti szerencsétlenség felrázta a papizmus állal elaltatott lelkeket s a felnyílt szemek meglátják az evangélium világosságát. Bárcsak így lenne; mert az aláhanvatlott spanyol nemzetet nem emelheti fel semmi más, mint Krisztus igaz, hamisítatlan evangéliuma. A Christinianisme után Lic. Rácz Kálmán. BELMISSZIÓ. Belmissziói értekezlet Budapesten. A budapesti két evangéliomi egyház körében a gyakoribb érintkezés és az egyház belső építése végett szervezett összejövetelek elseje február 27-én tartatott meg a Lónyay-utcai főgimnázium dísztermében. Az értekezlet intéző bizottsága egyik előző ülésében elhatározta, hogy az eszmecsere tárgyát főleg belmissziói kérdések alkossák, a miért az összejöveteleket is »belmissziói értekezletek«-nek nevezték el; hogy az értekezlet havonként egyszer, a hónap második hétfőjén tartsa üléseit, melyek énekkel és imával nyittassanak meg és zárassanak be; hogy az ülésekre egyelőre szűkebb körből csak az érdeklődő lelkészek, tanárok és világi urak hivassanak meg sib. Ily előzmények után jöttünk össze mintegy 60-an a jelzett helyen és időben. A közönség legnagyobb részben a fiatalabb lelkészek, a fő- és középiskolai tanárok és a világi urak sorából került ki. A megnyitó közének (137. dicséret 6. v.) elhangzása és Bachat Dániel főesperes buzgó fohásza után Dr. Moody András skót református lelkész vezette be a kitűzött thémát, magas színvonalon tartott beszéddel. Eféz. 5: 14 alapján (Serkenj fel, te, ki aluszol) azt fejtegette: »Miért van szükség nálunk belmisszióra?« Az apostol szavaiból kiindulva, a belmissziót főleg hitébresztésnek, a hit- és erkölcsi élet evangéliumi nemesítésének tüntette föl. Ezért belmisszióra mindig ott van szükség, a hol az egyházi élet meglankad; hatása pedig abban nyilatkozik, hogy a keresztyének hitét és életét Krisztus és az evangélium erejével fölélénkíti, megnemesíti és megtermékenyíti. Bizonyítékul az angol egyház történetéből számos példát idéz. Felhozza azt az angol papot, a ki a mult század végén a kor divatja szerint fényes prédikációkat tartott, de csak saját embeii bölcseségét hirdette, s hallgatói egyszer a bibliájába rejtett papírszeleten arra figyelmeztették: Mutasd meg nekünk egyszer már a Krisztust! A lelkészt megdönbbentette a felhívás, forduló pontja lett életének : visszatért az evangélium egyszerű hirdetéséhez, a Jézus Krisztust kezdte prédikálni: hittel, erővel, közvetlenséggel. S íme néhány év múlva hitbuzgó, munkás, áldozatkész keresztyén gyülekezet képződött ki körülötte. Krisztusi hire krisztusi hitre ébresztette híveit. Idézi az angol egyház példáját, melyet a mult század végén a belmisszióból kiindult hitébredés szült újra. Ebből a hitébresztésből keletkezett a világra szóló Traktatus-Társaság, mely több mint 300 nyelven vallásos iratokkal látja el az emberiséget; ebből a nagy;

keresztyén ébredésből támadt a világ legnagyobbszerű és legáldásosabb belmissziói intézménye, a Brit- és Külföldi Biblia-társaság, melynek áldásait a magyar protestánsok is évtizedek óta élvezik. Majd rámutat Skóciából a negyvenes évek belbelmissziói mozgalmára, a melynek Magyarországra az a hatása volt, hogy ebből keletkezett a skót missziói. Azután a negyven év előtti amerikai belmisszióból támadt nagy hitébredés üdvös eredményeit ismerteti, melyek az Egyesült-Államok protestantizmusának adtak nagy lendületet. A mondottakból látható, végezte erőteljes beszédét a buzgó lelkipásztor, hogy az evangéliumból táplálkozó, az evangéliumra támaszkodó belmisszióból hit- és életnemesítő erő fakad, melyre bizonyára a Krisztus magyar követőinek is nagy szükségök van. Itt is vannak, a kik gyengék a hitben, a kik lágymelegek a buzgóságban; sőt vannak számosan, a kik közönyösek, hidegek s távol állnak a valódi keresztyén élettől; lehetnek hitetlenek és Krisztustagadók is. Ezeket az eltévedt lelkeket akarja a belmiszszió, miként a jó pásztor az eltévedt juhot, a Jézus Krisztushoz visszavezetni. Azért melegen ajánlja a belmisszió különböző ágaiban való buzgólkodást, mert az egészséges