Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-19 / 8. szám

Legelső sorban is azonban Gergely Antal cikkének néhány idézetét kell helyre igazítanom. Ugyanis azt mondja, hogy »az ev. tábori lelkészek mindenféle tekintetben a katonai íeVparancsnokságoknak vannak alárendelve« s hogy »a minden katonai lelkészi kerület élén álló katona-plébános (Militar-Pfarrer) a katonai lelkészi ügyekben az illető íeVparancsnokságnak referense«. Ezekben az idézetekben a Militár-TerníormZ-Commanden, német hivatalos kifejezés helytelenül van katonai íeVparancsnokságoknak fordítva, katonai területi parancsnokságok helyett, a melyek alatt a monarchiában fennálló 14 hadtestparancsnokság (Corps-Commanden) értendő, melyekhez ez idő szerint mint 15-ik a sarajevoi (bosniahercegovinai) hadtestparancsnokság járul. A íeVparancsnokságoknak, a melyeknek száma jelenleg 46, semmi közük sincs a katona-plébánusok (Militar-Pfarrer) s az ezek alatt álló alsóbbfokú katonai-curátusok és káplánok lelkészi, hivatalos működéséhez, mert a különböző r. k. egyházmegyei világi papság létszámához tartozó s így kizárólag r. k. katona-plóbánusok a hadtestparancsnokságokhoz vannak kinevezve és beosztva, ők lévén az előadók és tanácsadók a cs. ós kir. katonaság összes lelkészi hivatalos ügyeiben, melyeket 1848 előtt Magyarországban s ennek kapcsolt részeiben és Erdélyben a Budán ós Nagyszebenben székelt két tábori főpap (Feld-Superior) látott el. A mi már a közös cs. és kir. hadsereget illeti, ennek legfelsőbb kormánya tudvalevőleg a Bécsben szókelő közös hadügyminisztérium, a mely az összes közös cs. ós kir. hadsereg lelkészi ügyeit egy. kizárólag római kath. jellegű segéd-közeg (Hilfs-Organ), t. i. a mellette fenálló apostoli tábori helynökség (apostolisches Feld-Vicariat) által intézi. Ebben azonban nagy fokú vallási sérelem rejlik, mert mind az apostoli tábori lielynök (Feld-Vicar), ki rendszerint címzetes r. kath. püspök ós kanonok, mind a tábori conzisztorium igazgatója ós két titkárja kizárólag r, kath világi papok. A tábori lelkészkedós legfelsőbb közegénél tehát nincs semmi tekintet a monarchiának, de különösen a magyar államnak a két felekezetű ev. egyházhoz tartozó nagyszámú polgáraira, kik pedig a közös hadsereg tiszti karának és legénységének jelentékeny százalékát teszik. S ez a feltűnő figyelmetlenség, illetőleg vallási sérelem fokozatosan fennáll azután a közös hadsereg összes szervezetében, mint ez a két felekezetű ev. tábori lelkészségnek nemcsak számaránylagos igen csekély létszáma, de rangbéli alárendeltsége s hivatalos juriszdikciójának teljes kizártsága tekintetében lapunk idézett számaiban alaposan ki van mutatva, a mennyiben a közös hadsereg katonai lelkészkarában (Militár-Geistlichkeit) a két felekezetű evangélikusokat mindössze csak 8 tábori lelkész képviseli, kik közt ez idő szerint csupán egy ág. hitv. ev. katona-esperes (Militár Senior) van, ki egyszersmind címzetes katona-szuperintendens is, Bécs székhelylyel. I-ső osztályú katona-lelkész (Militár-Seelsorger) van 2 ág. hitvallású, Budapest ós Krakó székhelylyel, s 1 ev. református, Budapest székhelylyel ; a 4 másod-osztályú ev. lelkész közül pedig 3 ev. református, Nagyszeben, Bécs ós Zágráb székkelylyel, s 1 ág. hitvallású, Nagyszebenben. A tényleges szolgálatban levő 8 ev. tábori lelkészen kivül van még 33 tartalékos, köztük 23 ág. hit. ev. és csak 10 ev. református. Ezekből kitűnik, hogy a katonai lelkészi karban nem a két vallásfelekezetű ev. katonaság számának megfelelő arány szerint vannak betöltve az állások, a mi ismét sérelem, tekintve a református legénységnek az ág. evang. legénységgel szemben való túlszámát. Valamint az is sérelem, hogy katona-esperes egy sincs a reformátusok részéről, s úgy látszik, hogy az ág. hitv. evangélikusokat inkább kegyeli a közös hadügyminisztérium, valószínűleg nyelvükre való tekintetből. Ha tehát a magyar állam részéről a közös hadsereghez állított legénységnek a két felekezetű evangélikusokhoz tartozó nagy százaléka már hazájában is sínli a saját vallásabeli tábori lelkészek égető hiányát, s nélkülözi azoknak lelkipásztori gondozását, — mit szóljunk az osztrák örökös tartományokban s még inkább a Bosznia-Hercegovinában állomásozó, főleg a csaknem kizárólag magyarajkú ref. legénységnek szomorú elhagyottságáról a lelkiekben!? A míg a nagyobbrészt német ós tót nyelvű á. h. ev. legénység helyzete sokkal kedvezőbb mind az osztráknémet, mind az osztrák-szláv tartományokban, mind Bosznia-Hercegovinában, — addig a ref. legénység magyarnyelvű istentiszteletekben ós hitoktatásban aligha részesül, nem lóvén saját tábori lelkészei; nyelvüket beszélő felekezetükben papok pedig sem helyőrségeikben, sem ezeknek környezetében nincsenek, mivel az osztrák-német tartományokban tudvalevőleg Bécsen és Bregenzen kivül nincsenek ev. ref. egyházak, a II. József császár idejében Cseh- ós Morvaországba kiszármazott magyar ref. papok jelenkori lelkészivadókai pedig már több mint egy évszázad után sem nem értik, sem nem beszélik apáik magyar nyelvét. Az osztrák-szláv tartományokban elhelyezett magyar ref. katonáknak a lelkiekben való eme sajnos elhagyotattsága indította már arra az