Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-12 / 7. szám

az efféle kellemetlen jelenségek, melyek Genf egyik külvárosa lelkész-választásánál ismétlődtek, a melyeket különben távolból nem lehet jól megitélni, nem feleltek meg annak az eszménynek, melyet Thomas magának egy evangéliumi egyház felől alkotott és őt belsőleg kényszerítették a kilépésre. Szívesen megtartották volna és evégből lépéseket is tettek, de a szakadás nagy volt, nem lehetett többé áthidalni és épen oly kevéssé lehetett azt, a mi Thomast a kilépésre indította, a mi előtte botránykő volt, az államegyházban meglevő egyenetlenséget s ugyannak hitvallásnélküliségét (d'une église sans base doctrinale et d'un électorat ecclésiastique sans garanties rehgieuses) máról holnapra a világból kitudni. A tehetséges evangélistának kilépése a genfi egyházra nézve veszteség volt, de efféle kilépés másutt is előfordul, a nélkül, hogy ebből valami hűhót csinálnának. Azonban Genfre nézve ez a dolog azért bir messzeható jelentőséggel, mert nemcsak egy ember kilépéséről van szó. Az ő háta megett sokan állanak és azt lehet mondani, hogy az államegyháznak nem közönyös, hanem épen hű és őszinte tagjai. És Thomas ezen barátaival együtt egyenesen valamely új szervezkedési módot céloz. A szándék az, hogy Genfben egy központi gyülekezet alkottassék, élén egy rendes lelkipásztorral a rendes istentiszteletek tartása, a sakramentumok kiosztása és a konfirmáció oktatás végzése végett. Ezen istentiszteletek főleg »a más gyülekezetekből kiválóit hívők* és »az evangélizáció által megnyertek részére* szolgálnának. A terv részletei még ismeretlenek, habár a különböző magyarázatokból az látszik ki, hogy a társaság tagjaira nézve még nem az államegyháztól való teljes elszakadásról van szó; mindenesetre még nem egy szabad egyház alakításáról, sőt azoknak szabadjára hagyatnék saját teplomaik, kápolnáik látogatása s hogy tevékenységüket gyülekezeteik kebelében tovább folytassák. Ezen tervek és szándékok az evangéliumiak között hatalmas izgalmat szültek, kivált minthogy e mozgalom élén oly személyek állanak, a kiknek sem holmi homályos idealizmust, sem pedig valamiféle tisztátalan indokot szemükre hányni nem lehet. A »Semaine religieuse* Barde és Frommel profeszorokat, Thomas lelkészt, DesJ Gouties. Favre, Lasserre, Necker világiakat említi. Ezek dec 15-én tartott gyűlésük után egy röpiratot bocsátottak, mintegy programmul a nyilvánosság elé, s azt a tartományi egyház minden lelkészének megküldték. A mű címe »La situation religieuse et ecclésiastique á Genéve: oppel en faveur d'une solution pratique*. Az egyház evangéliumi szellemű lelkészei dec. 19-én foglaltak állást ezen felhívással szemben. Nem mellőzhetjük, hogy ezen, a kálvini egyház történetére nézve oly fontos röpirat rövid tartalmát közöljük. Az első részben az uj mozgalom indokai fejtetnek fel. A genfi egyház — úgymond a szerző — az 1847. és 1874. évi alkotmányrevizió óta hitvallásnélküli, jogilag nem keresztyén, azonban tényleg — legalább részben — mégis az. De ez az állapot nem tarthat tovább. Az egyház eddig nem volt képes a francia és sveici német bevándorlók ezreit asszimilálni, más szavakkal, a genfi lakosság egy nagy részére nincs többé hatással az evangéliumi keresztyénség. Az egyház elgyengült; az állam jóakarata nélkül nem szaporíthatja a lelkészek számát, nem építhet templomot, s az igehirdetés által felébresztetteket nem gondozhatja lelkileg tovább; a lelkészek túl vannak halmozva az adminisztratív és filantropikus teendőkkel; a tartományi egyház viszálya (division de l'église nationale en deux fractions rivális) meggátol minden haladást; a nem egyértelmű igehirdetők váltakozása zavart és gyöngeséget támaszt és a választási kompromisszumok, melyek a helyzet által szükségessé tétetnek, diskreditálják az egyházat. A kezdeményezők nem akarnak szabad egyházat alkotni — se constituer en église, — a szükséges feltételek és meggyőződések ehhez hiányoznak; nem is szabad a keresztyéneknek külön válniok, hogy zárt körben folytassák vallásos életöket. mert ezáltal a néptömegre való hatás megbéníttatnék. ők egy, az egyházon belül álló egyesületet akarnak alkotni minden gyülekezet hozzátartozóiból (groupe intereccelésiastique), mely önálló volna és minden keresztyén előtt nyitva állana, valakik magukat, idejöket, pénzüket az igaz egyház szolgálatára kívánják szentelni. A második szakaszban kifejtik az uj gyülekezet szószólói, hogy miért nem csatlakoztak az eddigi szervezetek valamelyikéhez. A szabad egyház sok genfinek a szemében nem elég tág, eltekintve attól, hogy még elvi különbségek is forognak fenn. Az »Union nationale evangélique« mit sem akar az államegyház szabványai ellen tenni, és épen azért, a szakadás miatti félelemből mellőzte, hogy a legderekabb világi elemet a személyes evangélizációhoz vonja. Az evangelizáció felől pedig ügy itél a szemléttartó, hogy az, mihelvest a munkás osztály körén kivül működnék, előítéletekbe ütköznék s ügynökeinek (épen Thomas lelkésznek) is lehetetlen lenne a munka kellő központosítását végrehajtani. Talán az evangelizáció később közeledni fog az uj mozgalomhoz. A harmadik rész »a gyülekezet realizálható eszményét^ foglalja magában. Abból a tényből indulva ki, hogy sokan minden vallásos befolyás alól kivonják magukat. azt kívánják a kezdeményezők, hogy a gyülekezet alapja a szerves szolidaritás legyen. A helyett, hogy a hivők összedugott kézzel nézik lelkészeiket, kell hogy az egyház mindenki számára, a tehetségeinek megfelelő, egyöntetű tevékenységet megtalálja. Ezenkívül az egyes tagok lépjenek valóságos közösségbe egymással, hogy ezen intenzív tevékenység által az egyház autonómiaja előkészitessék. A negyedik részben azok az eszközök és útak beszéltetnek meg, a melyekkel ezen programúi keresztülvihető volna. Az uj társaság nem akar egyház nevet viselni, hanem evangéliumi egvesület-félét. Papjai egyházaikban megmaradhatnak és az egyesületben feltalálnák az alkalmat arra, hogy lelki szükségleteiket kielégíthessék, és hogy keresztyén módon (a Krisztusért) munkások legyenek. A zárszóban kérelem intéztetik az ingadozókhoz, hogy az Ítélettől még tartózkodjanak; a jelen állapotokkal elégedetlenekhez, hogy panaszszal és sőhajtozással ne elégedjenek meg. »Tekintsenek úgy bennünket, mint valamely, némileg türelmetlen előőrsöt, mely kész, hogy a veszélyekkel szembe szálljon. Legyenek önök a derék hadtest, a mely nélkül mi győzedelmet nem araihatunk. Tapasztalásaik által gyakoroljanak ellenőrzést a mi előkészületeink felett,és ne engedjék, hogy valamit anélkül tegyünk, hogy egyek lennénk*. Az utóiratban az a kérelem foglaltatik, hogy szakadást létrejönni ne engedjenek. Az ezen nyilatkozatra következő tárgyalásokkal röviden végezhetünk. Leghamarabb a Union national évangelique foglalt állást azzal szemben, dec. 19-én tartott gyűlésében. Elsőben is az elöljáróság egy tagja tudtul adta, hogy már a mult júniusban ismeretes volt az elöljáróság előtt egy új egyházi szervezés hasonló tervezete, csak hogy még ebben határozottan előtérbe nyomultak a szabad egyházi törekvések. Akkor az Unió elöljárósága annak a megfontolására hívta fel a kezdeményezőket, hogy ily körülmények között az államegyházi papság nem csatlakozhatnék a támogatásra, továbbá hogy ez az előrelátható centralizáció, egy új csarnokkal és élén egy segédlelkészszel, a tényleges viszonyoknak, melyek inkább a de-