Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-04 / 49. szám

Wimmer Ágoston a felsőlövői tanintézeteknek n.-igy nevű megalapítója, s alkotásai ma is dicsérik emlékezetét. Valóban tanulságos és mélyre ható Payr Sándornak ezen eredeti kutatásokon alapuló tanulmánya. Mintha egy új világban menne az ember végig az ő kalauzolása mellett. És szivesen időznénk még tovább is körükben, de a magyar józan vallásosság nagyon erős hangon unszol, hogy meneküljünk a veszedelmes légkörből, azért a »Prot."'Szemlédnek a hazai egyházi életről író munkatársával együtt röviden csak ezen szavakkal veszek búcsút a Payr tanulmányától: »most már megkaptam a kulcsát annak, hogy összes egyházkerületeinkhez viszonyítva, miért a legmelegebb az egyházi élet még másfélszáz esztendő után is épen a dunántúli ág. h. ev. kerületben A negyedik tanulmány a Földváry Lászlóé, mely épen úgy az ellenreformáció mesterkedéseiről szól, mint Révész K. dolgozata. Címe: »Idősb hadadi Wesselényi Miklós báró és Cserev Ilona előélete s küzdelme és szenvedése vallásáért«. A tudós szerző, ki e munkát eredeti források után dolgozta ki, azon kivül, hogy megismertet bennünket két nemes és hitbuzgó léleknek vallásáért szenvedett viszontagságaival, egyúttal bizonyos mértékig igazságot is szolgáltat annak a nagy férfiúnak, kiről Kemény Zsigmond báró »A két Wesselényi*-ről írt tanulmányában oly romantikus színezéssel beszél, hogy egy a XVI. századból a XVIII.-ba szakadt lovagnak gondolnánk. Földváry mindenekelőtt bemutatja Wesselényi gyermek és ifjúkorát, a nevelése körüli fogyatkozásokkal is megismertetve bennünket, kezünkbe adja a fonalat, mely mellett haladva meg tudjuk érteni Wesselényinek több oly viselkedését és cselekedetét, a melyek különben talányok maradnának előttünk. Azután katonai pályájáról szól, melyben lovassági osztályparancsnoki rangra emelkedett, de a mely állásától családi életében bekövetkezett bajok miatt visszavonult. Az ifjú Wesselényi M. báró szenvedélyesen beleszeretett Cserey Farkas udvari referendárius gyönyörű leányába, Ilonába. Cserevné maga is minden módon előmozdította, hogy a báró lépen maradjon. Azonban a házasságnak egy nagy akadálya volt: Csereyék róm. katholikus, vagy talán inkább Wesselényi református volta. És Csereyék számításában úgy a báró gazdagsága, neve, mint vallása nagy szerepet játszott, mert míg az előbbivel a lányuk szerencséjét kívánták megalapítani, az utóbbi pedig igen alkalmatosnak látszott, hogy Cserey Farkas emelkedését biztosítsa. Ugyanis Mária Teréziának egyik legkedvencebb foglalkozása volt a tőurak áttérítése, vagy valamely nevesebb protestáns családba a római katholicizmus bejuttatása. A ki ilyet ki tudott eszközölni, az jutalomra számíthatott. A törvényes eszközök is kéznél voltak az ilyen eredmények előidézésére. Egy 1751-iki rendelet a vegyesházasságokat a püspöki engedély alapján és csak római kath. lelkész előtt engedé megkötni. Ez annyi, mint reverzális kényszer. De hogy a reverzálisnak hatása is legyen, ott volt az apostatákat apostaziára csábító büntető törvény. Hogy mily lélekkel jártak el e kérdésekben, annak a Barcsay Ágnes esete a legjellemzőbb példája; és hogy mily sikerrel, azt 1768-ból, Bajthai püspök levele igazolja, ki azt írhatta a királynőnek, hogy »a magyarok között majd minden családnak van már egy római katholikus ága«. Ezen eszközöket alkalmazták Wesselényi Miklós ellen is és így dúlták fel családi boldogságát, melynek helyreállítását a maga és neje bámulatos erejének köszönheti. Persze vegyesházasságról levén szó, csak róm. kath. pap előtt volt köthető és ez reverzális nélkül nem kötött. Megostromolták hát Wesselényit, hogy tőle reverzálist nyerjenek. De Wesselenyi minden nagy szerelme dacára sem volt hajlandó ebbe belemenni. Csereyék azonban gondoskodtak róla, hogy Wesselényi a leány iránt érzett indulatai által fogva maradjon és azzal a kijelentéssel, hogy csak pro forma kell a reverzális, hogy az esküvő megtörténhessék, alá is Íratták vele, hogy születendő mindkét nemű gyermekeinek róm. katholikus vallásban való neveltetésébe beleegyezik, a mivel szemben leendő nejével ellenkező tartalommal ellenkötvényt nyert. A többit gondolhatjuk. Cserey Farkas uram a reverzálist zsebre vágta és mikor hatályba lépéséről lehetett szó, figyelmeztette reá vejét és fenyegetőzött, hogy a reverzálisnak erőszakkal is érvényt szerez. A báró azonban nem engedett, s gyermekét a zsibói ref. lelkészszel kereszteltette meg. Mikor a másik gyermek volt születendő, Cserey már közeli birtokán várta az eseményt, tudósította a róm. kath. püspököt, ki a zilahi plébánost rendelte ki a keresztelésre, de sikertelenül. Mikor a harmadiknál is hasonló fordult elő, mozgósították az egész erdélyi Guberniumot, s Mária Terézia elrendelte, hogyha a báró nem tesz eleget reverzálisának, gyermekei elvétetnek s a nagyapa nevelésére bízassanak. II. József alatt sem változtak a viszonyok, sőt mert Cserey Ilona férje vallására tért át, a türelmi rendelet értelmében hat heti oktatásra a nagyszebeni apáca zárdába rendeltetett. Wesselényinek u. n. gorbói hadjárata József császárnál még jobban elrontotta a dolgát és gyermekei kiszolgáltatásától csak ezek halála menté fel. Hasztalan volt minden könyörgés, hogy neje részére engedtessék el a hatheti oktatás; ezt ki kellett állani. Hogy minő kin és gyötrelem volt ez az »oktatás«, arról Csery Ilona levelei könyet fakasztó elevenséggel írnak. A visszatérítése nem sikerült s így Wesselényi visszanyerhette nejét. Igazán gyönyörű az a kép, melyet Földvári a hitbuzgóság ezen két martyrjának életében bemutat. A részletek kidolgozása és a kép összhangja, a korfestő háttér és keret, mind mesteri kézre vallanak. Midőn a szenvedők fájdalmaiban részt veszünk, állhatosságuk diadalán öröm tölti el lelkünket; mikor az elbeszélt történet a maga teljesen hitelesen igazolt való ténveinek erejével teljesen megragad bennünket, még akkor sem tudunk megfeledkezni arról, a ki mindezeket oly szépen, hűen, közvetlen melegséggel adja elő nekünk. Én igazán köszönöm Földvárynak az élvezetet, melyet ezen nagybecsű tanulmányával nekem szerzett. Végül pedig köszönetet mondok a M. Prot. Irodalmi Társaságnak, a mely ezen igazán becses kötettel gyarapította egyháztörténeti irodalmunkat. Teljesen jó úton jár benne. Excelsior! Pokoly József. BELMISSZIÓ. Az elzüllött gyermekek gondozásáról a '.Jogtudományi Közlöny« legutóbbi száma figyelemre méltó czikket közöl Ssöcs Andrásnak, a fővárosi szeretetház érdemes igazgatójának tollából. Ssöcs András sürgeti, hogy mentül több preventív nevelőintézetet állítsunk föl, mert csak így menthetjük meg a csavargó gyermekeket a teljes elzülléstől. Az 1878. évi t.-c. kimondja, hogy nemcsak a fiatalkorú bűntettes, a bíróilag elítélt, hanem a kiskorú csavargó, koldus, elzüllésnek indult, elhagyatott s az erkölcsi romlás veszedelmének kitett gyermekek is föl-