Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-13 / 46. szám

annak a kételyek által kipróbált mélységes és törhetlen hittel kell bírnia. Igen, egyik lábunkat a biblia hatalmas bércére, másikat a tudományos műveltség sziklájára kell megvetnünk s így prédikálni saját korunknak«. (7. 1.). »Ezeket a helyes vezérelveket nemcsak vallja, de követni is igyekszik beszédeiben a jeles szerző. Rendíthetetlen híve a Krisztus evangéliumának, melyet Isten böleseségének és erejének tart s melyről azt vallja, hogy világvilágosító igazság és világnemesítő hatalom. »Mi győzelemre vagyunk hivatva; nekünk evangéliumi vallásunk erejével meg kell hódítanunk a világot ... A Krisztus vallása egyedül képes boldogság fényével, szeretet melegével beragyogni ezt a szegény földet*. »A protestantizmusnak győznie kell, mert Istentől született, és maga a Szenlkönyv hirdeti, az élet is igazolja, hogy a mi Istentől született, meggyőzi a világot.® És mikor az elvhű protestantizmus ez eszmei fenségét hirdeti, nem huny szemet a silány protestantizmus hibái előtt sem. >Valljuk magunkat önérzettel a reformáció egyházának; de ez necsak azt jelentse, a mit, fájdalom, a művelt osztály legnagyobb részénél ma jelent, hogy csak büszkék vagyunk egyházunk múltjára, államfentartó küzdelmeire, közművelődési áldásaira; hanem mutassuk meg tettleg is, hogy szeretjük egyházunkat. Mert a közöny egyházunk iránt, a semmivel nem törődés, a felekezeti elfogultságon felülemelkedést negélyező szabadelvűség, a szív ürességének e könnyen átlátszó álarca nem a reformáció egyházának és híveinek, nem az igazi reformátusságnak az ismertető jele; az csak dudva és faltyúhajtás a református keresztyénség kertjében. Felekezetnélküli vallás nincs; a ki egyházához nem ragaszkodik mindenek felett, az nem is vallásos«. (172. 1.) Lic. Rácz könyve nemcsak tanult főre és elvhű igehirdetőre vall, hanem kiváló stilisztára is. Ezt a munka harmadik kiváló tulajdonságául emelem ki. Szabatosan, erőteljesen, a hol szükséges, szónoki lendülettel tud írni. Nem száraz, nem lapos, nem pongyola sehol sem, és mégis nem deklamál s nem keresi a frázist szüntelen. Gondolatait mindig a tartalomnak megfelelő formában tudja öltöztetni. Ismeri az oktatás egyszerű és világos nyelvét; jártas a meggyőzés és megindítás szónoki művészetében. A stilus természetszerűleg illeszkedik és simul a tartalom természetéhez. Erős, a hol erőre, lágy és sima, a hol erre van szükség. Ám azért a könyvnek sok jeles tulajdonságai mellett gyöngéi is vannak, melyekről szintén meg kell emlékeznem. Hitelvi szempontból, az én mértékem szerint Rácz prédikálási módja kissé túlmodern. Csaknem elvszerűleg kerüli az egyházilag megszokott, mondjuk, orthodox kereteket, formákat és fogalmakat, a miért az úgynevezett sátoros ünnepi beszédeiben a keresztyénség üdvtörténeti nagy eseményei ködös homályban maradnak. Karácsonykor pl. csak azt hirdeti, hogy ma is jogosult a mi karácsonyi örömünk, mert Jézus vallása ma is kibékíti elménket és boldogítja szivünket (IV. sz. beszéd); de az Ige megtestesüléséről, vagy az örök szeretet megvalósulásáról hallgat az igehirdető, pedig ez a voltaképi karácsonyi evangélium. Húsvétkor nem a Jézus Krisztus feltámadását hirdeti, hanem csak arról prédikál, mit a zsidó meg a mohamedán pap is hirdethet, hogy a halhatatlanság hite nem puszta ábránd, de komoly valóság (XV. sz.), a miről belvilágunk, saját lelkünk, s a külvilág, a természet is meggyőzhet bennünket. Pünkösdkor meg, mellőzve a Szentlélek kitöltetésének alapvető tényét, csak azt fejtegeti, hogy a keresztyénség meggyőzte és meggyőzi a világot a szabadság, az egyenlőség és testvériség szellemével (XIX. sz.) ; a mi mind igaz, de nem magában véve, hanem épen az elhallgatott természetfeletti eredet és lényeg erejénél, tehát szent vallasunk isteni természeténél fogva. Már mi csak azt tartjuk, hogy az egyházi ünnepek alkalmával mégis csak helyesebb a speciális egyházi eszmekörben maradni s ősapáink régi Krisztusát és régi evangéliumát prédikálni. De a homiléta ellen is kifogást kell tennem, mert gyakran igen szabadon, szinte önkényesen bánik el a textusával. Már mi itt is csak a régiekkel tartunk, s komolyan megvárjuk az igehirdetőtől, hogy textusáról beszéljen s necsak mottóul használja azt. Ellent akármit mondjanak némelyek, de a dolog úgy áll, hogy a keresztyén prédikáció a textusban foglalt Istenigéjének a magyarázatas ha nem ez, akkor az egyházi beszéd nincs helyesen szerkesztve. Református prédikátortól ezt annyival inkább megköveteljük, mert őt nem köti a kiszabott perikopa, hanem szabadon választhatja textusát. A prédikáció textusszerűségének e fő-fő szabálya ellen Rácz K. elég gyakran vét. Bizonyítékul csak néhány példát idézek. Ebből a textusból: A mi Istentől született, meggyőzi a világot (XIX. sz.), ezt a dispoziciót csinálja: a keresztyénség meggyőzte és meggyőzi a világot 1. a szabadság, 2. az egyenlőség és 3. a testvériség szellemével. Ebből a textusból: Megtaláltuk a Messiást, így disponál: Ma is jogosult a mi örömünk, mert Jézus vallása ma is 1. Kibékíti elménket, 2., boldogítja szivünket. Jézus eme szavaiból: íme én veletek vagyok mind e világ végezetéig, új évben arról beszél, hogy Isten velünk van s ez indítson bennünket Isten iránt 1. hálára a múltban, 2., bizalomra a jövőben. Ilyen nem textusszerű beszéd még a X. és a XV. számú is. Meg kell azonban jegyeznem, hogy sem a dogmatikai keretnek előbb jelzett figyelembe nem vétele, sem a homiletikai szabályok most érintett megsértése magokat a beszédeket eszmei és hitelvi tekintetben lényegesen hibásokká, használhatatlanokká nem teszi. Meggyőző, építő, valláserkölcsi hatásuk és erejök még ezeknek a a hibás szerkezetű beszédeknek is van. De el kellett mondanunk ez észrevételeinket figyelmeztetésül és tanácsul a szerzőnek, kinek már is kiváló készültsége, elvitathatlanul jelentékeny tehetsége s hatalmas írói ereje még sok jó beszéd várására jogosítja föl mind a közönséget, mind a kritikát. Csak merüljön be mélyebben az evangéliumba s tartsa magát szorosabban az Istenigéjéhez: Rácz Kálmán a legjobb prédikáció írók közé emelkedhe-