Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-30 / 44. szám

Mert bár sötét ború takarja el Nagy Alkotó, világító napod: Örök szerelmed éltető tüzét, Örökre elhamvadni nem hagyod! S védelmezed az értelem jogát, Mely béhatol lényed mélységibe; Attól, a kit képedre alkotál, Nem várva mást, csak, hogy legyen hite, S szeresse azt, ki Tőled származott. S kereszthalálra szánta el magát, Példátadó, örök tanújelül, Hogy a szeretet mindent megbocsát. Igaz világosság forrása vagy, Jó Istenünk! világot alkotó! A végtelen időnek tengerén Egy és örök, míg minden változó! Mi, gyermekid, Hozzád fohászkodunk, Hitünk reményt örök lényedbe' lel, S ki szent nevedben járja útait, Tudjuk: nevét sír nem takarja el! Óh légy velünk, ha kétség réme bánt, S a béke müve roskadóban áll! S az értelem, ha útvesztőbe tér, Világító napunk légy! mint valál Azok előtt, kik szentegyházadat Megépíték, hogy míg föld s ég leszen: Hitünk világa fénynyel töltse bé S testvériség szent tempolma legyen! Szalay Károly. KÖNYVISMERTETÉS. Krisztus minden mindenekben. Alkalmi és közönséges egyházi beszédek. Il-ik kötet. Irta: Mindszenti Imre, sajókazai ev. ref, lelkész. Ára 1 frt 40 kr. Nagy 8-adrét, 216 lap. Régi tartozásomat kell lerónom a fent említett predikációs kötet ismertetésével, mert innen-onnan négy hónapja, hogy azt kezemhez vettem, figyelmesen át is olvastam, jegyzéseimet is megtettem, de azoknak egy rendes ismertetés formájába való öntése, sok mindenféle dolgom miatt mindezideig elmaradt s csak most vagyok abban a helyzetben, hogy a mire vállalkoztam, megcselekedhessem. A könyv tisztelt szerzőjétől elnézést kell kérnem e késedelemért; de legyen meggyőződve, hogy az nem a hanyagságnak, hanem nagy elfoglaltatásomnak eredménye volt. A kezünk alatti műben Mindszenti Imre immár második kötetét bocsátotta a könyvpiacra s a közhasználatra, és pedig aránylag igen rövid idő alatt, mert ha jól emlékezem. csak néhány évvel ezelőtt jelent meg az első kötet. Maga szerző is még fiatal ember s így igen gyorsan bocsátotta ki beszédeinek két kötetét. Hogy szükség van-e predikációs könyvekre s ha van: szükség-e a fiatal lelkészeknek gyors egymásutánban nyomdafesték alá adni beszédeiket, a felett most nem akarok vitatkozni. Előttem az a fő, hogy ha kiadatnák az egyházi beszédek, azok valóban jók legyenek. E szempontból kívántam Mindszenti Imre e második kötetét is ismertetni e lapok becses olvasói előtt. Mindszenti részint önállóan, részint angol források felhasználásával dolgozik. Első kötetében is több átdolgozás volt Talmage és Maclaren beszédeiből, s ebben a kötetben is találunk Talmage után négy, Maclaren után szintén négy beszédet. A kötet két főrészre oszlik. Az első főrész 22 egyházi beszédet foglal magában; a második pedig : Krisztus Urunk a boldogságról — cím alatt Máté 5: 3—10 alapján 8 bibliamagyarázatszerü beszédet tartalmaz. Az első rész beszédei közt van egy búcsú- s beköszönő beszéd, adventi, ó-évi, farsangi, böjti, a gyermekek első communiójára való, húsvéti, áldozócsütörtöki, pünkösdi, iskolai év kezdetére való, új bori és reformáció emlékünnepi, bűnbánati, nyári, aratási és hét közönséges beszéd. Jó részben tehát ünnepi és alkalmi beszédeket foglal magában a kötet. Vegyük Őket sorba s nézzük mennyit érnek? Az első beszéd kibucsúzó, Filippi 1: 27. verse alapján. Maga a textus igen alkalmas s szerző szépen konstruálta meg belőle beszédét, intvén a híveket törhetetlen hűségre, szerető egyetértésre s bátor küzdelemre az evangélium hitéért. Az egész beszéd jól van kidolgozva s céljának teljesen megfelel. Kevésbbé mondható ez a második, beköszönő beszédről. Textusa Jerem. 51: 10., s már maga az alapige sem alkalmas arra, hogy egy igazi beköszönő beszédet lehessen róla írni. Egy közönséges beszédhez igen jó, termékeny textus, de nem foglalja magában azt, a mit egy beköszönő beszéd textusának magában kell foglalnia. Éreznie kellett volna ezt szerzőnek; de miután nem vette tekintetbe, beszéde, mint beköszönő beszéd el is hibázott. Beszéde felosztásában egészen elejtette a textust, mert szólani akart lelkipásztori kötelességéről és annak miként teljesítéséről. De hogyan vonta ki a textusból azt a felosztást? Nincs az benne sehol s miután nincs benne, nem is lehet jó. De nem jó az egész beszéd konstrukciója sem, mert szerző nemcsak textusát ejtette el a kidolgozásban, hanem még a saját felosztását is. Az első részben, bár az a textusból épenséggel nem foly, szépen mutatja ugyan fel a lelkipásztori hivatal fontosságát és kötelességeit, de a második részben már nem arról szól, a mit kijelentett, hanem textusához térve vissza, Istennek nagyságos dolgairól szól a természetben és a váltság művében. Ez s rész inkább textusszerű ugyan de nem arról szól, hogy a lelkész miként teljesítheti kötelességét. A második részt is különben lendületesebben, összefüggőben lehetett volna megírni; különösen Istennek váltságmunkáját. A beszéd tehát, bár egyes részletei szépek is, egészében véve zavaros, elhibázott. A 3-ik beszéd, I. Kor. 2: 2. alapján, felosztásában, gondolatmenetében nem rosz ugyan, de nincs megírva azzal a mélységgel, meggyőző erővel, a melylyel kellene s egészében véve hidegen hagy. Különösen rövid és erőtelen a második rész, a melynek pedig, a mikor a Krisztus váltsághalálát mutatja fel, erősnek, megragadónak kellett volna lennie. A 4-ik beszéd adventi, Maclaren nyomán, Ezsaj.32: 2. alapján. A textus alkalmazására nézve legelső sorban is az a megjegyzésünk, hogy annak egyenesen a Jézus személyére vonatkoztatása merész, miután a kontextus világosan mutatja, hogy az a férfiú, a kiről szól, a zsidó messiási király, de nem a Jézus Krisztus. Eltekintve ettől, a felosztás sem textusszerű. Érdekesnek érdekes; mutatja az angol boncoló észjárást, de bizony a textusból csak erőltetéssel lehet kifejteni. A mi a beszéd egyes részeit illeti: az első rész ügyes felbontása s alkalmazása a textus egyes kifejezései által adott gondolatoknak; a második részben azonban az emberiségnek a szabadító utáni örök vágyát bővebben lehetett volna tárgyalni, valamint lendületesebb, benyomóbb lehetett volna a harmadik rész is,