Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-23 / 43. szám

arról többé még csak említést is íennének«. A király aláhúzta az olasz szövegben megjelölt szavakat és ezt írta a lap szélére: »Hiszem, hogy így történt, a mint arról itt értesültünk; nem lett volna belőle valami nagy baj, bár megelőzőleg intézkedéseket tettek volna bizonyos dolgokról.* (Folyt, köv.) Ifj. Zsoldos Benő. ISKOLAÜGY. A módszeres és ellenőrző (osztály) tanácskozások. — A túlterhelés kérdéséhez. — »Bölcsek kövét nektek Mit ér föllelnetek ? Ott lehet biz' a fco, Ha nincs hozzá bölcs fö !< Goethe. Már egy hónapja, hogy megnyíltak az iskolák kapui és a tantermek ajtói. A nyugtalan századvég jelleméhez híven, lázas buzgalommal foly a tanítás a tanárok és tanítók részérő], és lázas sietséggel foly a tanulás a növendékek részéről. Az előbbieknél a lázas buzgalmat, a nemes kötelességérzet mellett, okozza egyfelől a tantervi sok követelmény, másfelől az ellenőrző (felső) közegekre, no meg a tanári >ranglétrára* és a fizetési fokozatokra való tekintet is. Az utóbbiaknál a lázas sietséget okozza a felhagyott sok szó- és írásbeli feladat eívégezhetésére a napi és heti sok tanórán kivül valahogyan még megmaradott csekély idővel való rendelkezés. Mert, ha a délelőtti és a délutáni kimerítő tanítások után a nappalnak és az estének még hátralevő kevés részét, játék, szórakozás vagy pihenés helyett, nem fordítja a mai tanuló — főleg a középiskolai — egészen a tanulásra és penzumainak elvégzésére, s e végből a nyugvásra és alvásra rendelt éjszakáját is önmagától meg nem rabolja: akkor a könyörtelen" szaktanárok irgalmatlanul »secundába ponálják*, és évharmadok végén, nevezetesen karácsonykor, a megszületett, húsvétkor a feltámadt Krisztus a szülői házakban, egyes családoknak nem örömet, hanem siralmat és gyászt jelent, azzal a szomorú toldalékkal, hogy év végére a pünkösdi szentlélek ama családok tanítványaira nézve szintén kitöltetlenül marad, az iskolai Értesítőkben is közzétett egy, kettő, három, négy, sőt sokszor még több elégtelen tanjegy következtében. Eme lázas buzgalomnak és eme lázas sietségnek általános végső eredménye: egyrészt a testi-lelki kimerülést visszatükröző idegesség, a százádvég legfőbb jellemvonása, a testi szervezetben (mely már a papok és tanárok öngyilkosságában culminál!); másrészt a tanítás- és tanulásbeli sikertelenség a tanügyi gépezetben (mely alól a szellemi csömörben és felül a tudományos kutatástól való irtózatban szemlélhető!). Természetesen. Mert az erőátvitel törvényénél fogva, a mire vagy a kire én a kellőnél több terhet rakok, az a terhet utoljára is nem birja meg, hanem többé kevésbbé leroskad alatta. Nem másképen a szellem-erkölcsi világban, s még inkább a gyönge gyermekeknél és a fejledező ifjaknál. S az a csudálatos, hogy ma, midőn minden téren a physicai törvények és ezek ismerete léptek előtérbe: épen a physicai törvények legsarkalatosabb elvét nem alkalmazzák a mai didacticában, annyira nem, hogy a két év óta máig folytatott tantervrevisio eddigi munkálata, a »radiealis« tanférfiak ellenére is, kénytelen volt a túlterhelést a maga szülő okaival egyetemben megállapítani és a további munkálatot erre az alapra építeni. Szerény véleményünk szerint is igen helyesen. De a túlterhelés a tanügyi politikánk és tanrendszerünk immár három évtizedes múltjában, azt lehet mondani, el lett volna kerülhető, ha erre nézve az arcanumut, az egyedül orvoslószert, a tanügygyei szervi összeköttetésben álló hivatottak, a tanárok és tanítók, igénybevették és alkalmazták volna. Alkosson bár jelenben vagy jövőben a közoktatási-tanács vagy más, arra jogosított tanügyi testület akárminő üdvös tanrendszeri és tantervi reformot: még a legjobb tankönyvek, leszállított órarend és physicailag érettebb korú tanulók s illetőleg tökéletesen képzett szakerők mellett is a túlterhelés meg fog maradni mindaddig, míg a tantervnek mindennapi és minden órai keresztülvitele vagy életbeléptetése és a tanulók lelkébe átültetése nem történik meg azon az alapon, melyet a mostani és az ezt megelőző tantervek is kijelöltek, de a mi — mindez ideig parlagonhevert! Értem a módszeres tanácskozásokat, a mik a tanár és tanító gyakorlati hivatásának egyik, vagy talán inkább egyedül sarkalatos, kiinduló pontjai. S valamint a philosophia a tudományok összefoglalása, illetőleg a tudományok gócpontja az igazság kutatásában és kiderítésében: akként a módszeres tanácskozásokat a neveléssel kapcsolatos oktatás philosophiájának lehet tartani. Ez által válhatik a nevelve tanítás igazán művészetté. Épen azért igen bölcsen intézkedett mind az állami, mind a felekezeti tanügyi rendtartás, midőn a módszeres tanácskozásokat az ellenőrző (osztály) tanácskozásokkal kapcsolatosan, részint egymás mellett, részint egymásból folyó láncolatban megállapította és mintegy rendeletileg a tanszemélyzet egyik legfőbb kötelességévé tette. Azonban, mint a rendtartásnak és a tantervi utasításnak sok más pontját, s mint a másfajtájú egyéb rendeleteket, a lefolyt három decennium alatt a papiros eltűrte: úgy (a külvilági törvények és rendeletek meg nem tartásával párhuzamosan) ezt is el fogja tűrni mindaddig, míg netalán — beáll a világfelfordulás... Mert valljuk be az igazat: ha az ellenőrző (osztály) tanácskozásokból az évharmadi és az évvégi érdemfokozatok megállapítása végett pro forma történt és történik is állandóan valami, de a módszeres tanácskozásokból még pro forma sem valósíttatik meg semmi, — hacsak a tantárgyaknak a tanárok közt történni szokott puszta beosztását és az órarendnek megkészítését és közös elfogadását módszeres tanácskozásoknak nem tartjuk. Honnan ez a merész állítás és főleg miért általánosítva? A körülmények és tények megállapításából és azért, mert általánosan és mindenütt létezik a túlterhelés, mely a valódi módszeres tanácskozások híján úgy követi a szakrendszer szerinti tanítást, mint testet az árnyék ott, a hol a napsugarak akár ferdén, akár fogyatékosan esnek a földre. Ebből az következnék, hogy a túlterhelés a szakrendszer szerinti tanításnak a kinövése. Igenis annak. De hangsúlyozzuk — a mennyiben ezt fennebb nem tettük volna — hogy a módszeres tanácskozásoknak meg nem tartása, parlagon hevertetése miatt és a miatt, hogy az azokban fekvő utasítások a túlterhelést szülő külső-belső okokra, általában a tanár és tanító elméleti és gyakorlati eljárására nem alkalmaztatnak! Mert ha alkalmaztatnának, akkor a rosz tankönyv is jó volna, a vastag tankönyv is megvékonyodnék, a nehézkes,, magyartalan irályú tankönyv is könnyű, magyaros izüvé lenne; akkor a sok szó- és írásbeli feladatok megkevesbülnének; akkor ások tanórát is könnyebben, szivesebben és odaadóbban viselné el a tanuló, a kit akkor, midőn »tejnek italával* kellene táplálni, nem »tömnének emészthetetlen ételekkel«, s így a