Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-16 / 42. szám

kednek neki. üldözi ; hogy saját paptársai ellen »alattomos, gyalázó iratokat terjeszt* és megrontásukra tör. S még megdöbbentőbb, mikor ugyancsak nyilván és nyomtatott iratban el merik mondani, hogy amaz üzelmeket oly szövetséges társakkal űzik, a kik közül az egyik (Deák Sándor türkösi lelkész) »vesztegetés útján, qualificatio nélkül* lett először »ref. kántor«, majd >luth. pap* s mint ilyen »egv állami tanítónővel közbotránynvá fajult szerelmi viszonyt folytatott, melynek csakis a tanítónő áthelyezésével szakadt vége«. S legmegdöbbentőbb, hogy az illető egyházi férfiak mind e súlyos vádakat egyszerűen zsebre rakják s ily sárosan közhivatalban, s oltárnál fungálnak. De ezek mult dolgok. A mi engem most tulajdonkép felszólalásra bírt, az egy, ép e napokban közrebocsátott röpirat. Címe *Hctfa lus i követjelölés«. Ki volt Siculus Verus? azt nem tudom; de azt tudom, hogy az, a ki e második röpiratot írta, magának a brassói evang. egyházmegyének egyik papja. Moor Gyula espereskedése alatt tehát már annyira fajult a pártharc, hogy evang. lelkész támad evang. lelkész s hozzá esperes, tehát hivatalbeli felebbvalója ellen a nagy nyilvánosság szine előtt. S mi a támadás oka? Politikai pártoskodás. Megvallom: szép és dicső dolog a politikai jogok gyakorlása s a lelkész is polgár levén, attól őt eltiltani okos és jogos dolog nem volna ; hanem talán mégis csak más a mi hivatásunk, mint a politizálás és korteskedés. A mi országunk nem e világból való, ha e világban van is. Épenséggel nem tudom tehát megérteni, hogy helyezheti működésének súlypontját egy evang. esperes a politikai pártszervezés terére? Nem tudom megérteni, hogy adhat ki politikai napilapot, hogy állhat — mint a röpiratban olvasom — holmi »intéző és pénzező bizottságok élén«, hogy küldheti saját lelkészeit követségbe, mandátumok felajánlására, s hozzá oly területről, a mely csak egyházilag, de nem politikailag tartozik hatáskörébe és hogy támadhat orvul, az ő jogtalan intézkedesébe bele nem nyugodó lelkésztársaira s azoknak híveire alaptalan ráfogásokkal s gyűlöletes kifakadásokkal teljes lapcikkekben ? Hát — ez volna az esperes hivatása? Vagy az, hogy színészeket szerződtessen és énekesnőket próbáljon ki ? Bizony kóros állapotok ezek. Nem volnék evang. egyházam hű fia, ha minderről nyilvánosságra, került röpiratokból tudomást szerezve, fel nem kiáltanék: Egyházam főpásztorai és felügyelői! lássátok meg a bajt és orvosoljátok, nehogy, talán egyetlen tiszta magyar evang. egyházmegyénk is végromlásra jusson! Szégyen, rettenetes szégyen, hogy ily dolgok történhetnek! ! Pozsony, 1898. október 6. Dr. Masznyik Endre. Másfélszázados templom-jubileum. A dadi (Komárommegye) evang. ref. egyház, mely csak 5 évvel ezelőtt is fényes tanúbizonyságát adta áldozatkészségének, midőn templomát, a lelkészlakot s a melléképületeket közel 4000 frtnyi kiadással restaurálta, s egy gyönyörű hat változatú kis orgonát csináltatott: most ismét lankadni nem tudó áldozatkészségről tanúskodott, midőn egy, minden tekintetben fényesen sikerült ünnepélyt tartott mult hó 29-én. Temploma fennállásának másfélszázados jubileumát ülte meg, melyet, hogy a késő ivadék előtt is maradandó emlékűvé tegyen, eddigi harangjai helyett két újat csináltatott 702 frt értékben, s úrasztali, szószéki s lelkészi széki térítőkét 115 frt értékben; mind közadakozásból. Az ünnepélyre szónokokul főt. és mélt. Antal Gábor püspök urat s ntiszt. Czike Lajos esperes urat voltunk szerencsések megnyerhetni s édes örömmel tekintettünk a szépnek Ígérkező ünnepély napja elé. A várva-várt nap előestéjén kissé szemerkélt az eső, majd az ünnep hajnalán erősen zuhogott, s bár az eső nagyon kellett, mégis féltünk, hogy az oly szépnek Ígérkező ünnepet elmossa. De itt is bebizonyult szentkönyvünk eme mondása: »Az Úr gondot visel*. Reggelre megállt az eső s a legkellemesebb időben indultak községünk jegyzője, Paál József, a községi biró s 12, alföldi csikósruhába öltözött lovas a Kömlőd felől érkező, közszeretetnek örvendő püspökünk fogadására. A határnál .jegyző úr üdvözölte a püspök urat, ki röviden válaszolt, megköszönve a tisztelgést. Fél 9 óra lehetett, midőn az ünnepi díszt öltött kis falu utcáján, a csinosan díszített díszkapu alatt a lelkészlakra érkezett a püspök úr Czike Lajossal, egyházmegyénk szeretett s nagybuzgalmú esperesével. A lelkészlakon az egyház nevében Széky Aladár lelkész üdvözölte a kedves vendégeket, a melyre válaszolva püspök úr, örömét fejezte ki, hogy e kicsiny, de áldozatkészségre nagy gyülekezetbe megjelenhetett. Azután esperes úr köszönte meg püspök úrnak, hogy számos teendői között is szakított időt, hogy a kormányzata alatt levő egyházmegye ez előre haladni törekvő egyházában szives szeretettel megjelent. Majd fehér ruhába, magyar derékba öltözött s nemzeti szalagokkal ékesített leánykák nyújtottak át, üdvözlő szavak kíséretében, igen szép, élő virágokból készített csokrokat püspök és esperes úrnak. Tíz órakor vonultunk be az Úrnak szent hajlékába, hol 150 évvel ezelőtt e napon zendült fel először a szent zsolozsma. A templom karzata, orgona, szószék köröskörül virágkoszorúkkal s zászlókkal volt ékesítve, mi igen kellemes benyomást gyakorolt a hívőkre. A templomba belépés után Széky Elemér, csokonyai ev. ref. lelkész keze alatt megszólalt az orgona s fölhangzott a 37. dics. 1-ső verse. A rendes ének elhangzása után Czike Lajos esperes úr állt az úrasztala mellé s mondotta el harangavatási beszédét, mely magával ragadta a hallgatókat és nem maradt szem könyek nélkül. A beszéd végeztével megkondultak a toronyban a harangok, hirdetvén az Ur dicsőségét s szent érzelmekbe ringatva egész valónkat. Ezután Antal Gábor püspök úr lépett a szószékbe s alkalmi előima után Esaiás LXIII. rész. 7—8. verse alapján prédikált, elmondva, hogy 150 év óta áll e szent hajlék, s ezt Istennek, a mi jó Atyánknak köszönhetjük. Ő eszközölte ezt 1-ször az egyházközség lelkészeinek tudományos képzettsége és hitbuzgalma által; 2-szor hallgatóinak vallásos lelkülete s érzelme által; 3-szor más hitfelekezetű polgártársainak türelme és szeretete által; 4-szer az ő gondviselése által. E beszéddel ép úgy voltunk, mint az