Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-16 / 42. szám
azonban kérdezhetjük viszont azt is, hogy a tanár egy kerületnek a hivatalosa-e csupán, avagy pedig épen úgy az egyetemes egyházé, mint a lelkész és hogy vájjon kifejezésre jut-e így az egyháznak egysége? Az egyetemes konvent megadta volt már a feleletet legközelebbi gyűlésében ezen kérdésekre, midőn kimondotta, hogy a theologiai tanárok nyugdíj-ügyének kérdését oly egyetemes jellegű tárgynak tartja, mely az egyetemes egyház erejével oldandó ós valósítandó meg. Azonban a tudomány érdekét is figyelembe kell vennünk e kérdésnél, mert a külön intézetek mai szervezetük mellett ezt is érintik. Az egyes theologiai intézeteknek tanszékei így a legtöbb esetben fiatal emberekkel töltetnek be, a mi a tudományosságnak épen nem szolgál előnyére. Mert bármennyire jártas legyen is az ifjú elválasztott tanár a maga választott szakjában, mégis csak kezdő, s tapasztalásból mondhatjuk, hogy ezen kérdés a lehető legnehezebb feladatok egyike, mely nem egy ifjú, szép reményre jogosító tanárunkat korán sírba vitt, a legtöbbet pedig kegyetlenül megviseli. És mégis ifjú embert kell választani, mert az intézet finánciális érdeke ezt megköveteli; ellenkezőjét a külön nyugdíj intézet majdnem lehetetlenné teszi. Más intézetből tanár, ha csak ez különös jó anyagi körülmények közé nem jutott magánviszonyainál fogva, nem vállalkozhatik, hogy magát s esetleg családját eddigi — olyan a milyen — nyugdíj jogosultságától megfoszsza, az új intézetben a szolgálati éveket újra kezdje, avagy pedig a beszámíttatni igényelt szolgálati évek után a megfelelő belépési és tagdíjakat kamatos-kamataival együtt megfizesse. Kitűnő képzettségű és régebben szolgáló lelkészekre nézve ugyanez az eset áll fenn. Vegyük még hozzá, p. o., hogy, mint a dunamelléki egyházkerületben, a más kerületből jövő tanár vagy lelkész nem is az alapszabályokban már fixirozott, hanem esetrőlesetre külön megállapítandó utánfizetésre köteleztetik. És ez természetes is, mert az intézetet válságnak kitenni nem lehet s a kerület ereje nem engedi a liberáliskoclást. Az ily külön intézet tehát, mint a minő a kerületek theol. tanári nyugdíjintézete, csak az idegenségnek, a különállásnak támasza, melyet sem a tudományosság, sem az egyház egységes volta nem fordíthat hasznára. Tekintettel arra, hogy a konvent még nem döntött a segélykérések dolgában, hanem a kerületekhez tette le az egész ügyet véleményezés végett: még nem multa idejét, hogy gondolkozzunk egy egységes thol. tanári nyugdíjintézet létesítése felől. A konvent által netalán adandó segély együtt sokkal jobban megfelelne céljának mint külön-külön. Harminc ember számára könynyebb ily intézményt létesíteni, mint akár 6, akár 5, akár pedig 4 számára. Tudjuk ugyan, hogy egy tekintélyes akadálya van ezen közös, intézetnek is, azonban felfogásunk szerint az egyház egyetemes érdeke, a hazai theologiai tudományosság szempontja sokkal fontosabb dolog, hogy sem azzal szemben szükkeblűségből, partikuláris érdekből nehézségeket emeljünk. Az egységes theol. tanári nyugdíjintézet kérdésének megbeszélését ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. A másik eset, mely a parciális gyám- és nyugdíjintézetek veszedelmes voltát mutatja: a tiszáninneni egyházkerületnek azon törekvése, hogy kerületi gyámintézetét továbbra is fentartja s a kerület összes lelkészeit kötelezi, hogy ennek tagjai legyenek. Igaz ugyan, hogy e tárgyban még nem történt végleges megállapodás, ele a mennyire az eddig ismert adatokból következtetni lehet, a gyámintézet fentartása csakugyan a jelzett módon szándékoltatik. Ha ezen szándék kerületi határozattá emeltetik, akkor a tiszáninneni kerület útját vágja annak, hogy a lelkészek szabadon pályázhassanak egyik kerületből a másikba lelkészi állomásra, s az egyházi tömény amaz intézkedése, hogy e tekintetben a kerületek között válaszfalak ne emeltessenek, hiábavalóvá lesz. Ugyanis a dolog természete hozza magával, hogy a kötelező tagság mellett, nehogy a gyámintézet rövidséget szenvedjen, a más kerületben lelkészséget viselt egyén csak úgy választható a tiszáninnenibe, ha addigi szolgálati idejének megfelelő belépési s állandó tagdíjakat fizet és pedig persze kamatos-kamatokkal számítván ki az összeget. Hogy aztán ezen utólagos befizetés függ-e az élvezett, vagy élvezendő lelkészi javadalom mennyiségétől, az már itt mellékes, habár a gyámintézetre nézve nem közönyös. Az így megkövetelt utólagos fizetés a szó szoros értelmében vámsorompót állít fel a kerület határain ós csakis a taxa lefizetése után bocsátja be az illető lelkészt a belterületre. Igaz, hogy a segódlelkószeket ez intézkedés nem sújtja semmi teherrel, de csak azért nem, mert még ők nem gyámintézeti tagok segécllelkószi minőségükben. Már most vegyük fel, hogy minden kerületnek volna kerületi gyámintézete és hasonló rendszabályokat léptetne életbe, vájjon hova lesz az egyház egysége, a pályázás és meghívás szabadsága. Mert így minden kerület egy zárt területet képezne, melybe szabad ugyan belépni, de csak illő díj mellett, a mely illő díj, tekintve az egyetemes gyámintézet részére fizetendő 2 x /s °/0 -os
