Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-23 / 4. szám

törekednek megvalósítani, hogy az összes hazai egyházi javakhói, a dús főpapsági javadalmakból s a vallás, tanulmányi és egyetemi alapokból álló fejedelmi vagyon kizárólagos tulajdonát a r. kath. hitfelekezet számára megszerezvén, mindezek a r. kath. autonomia részére leendő tényleges kiadását, önálló független kezelését, s ezen Európában most már páratlan egyházi vagyon roppant jövedelmeivel való kizárólagos rendelkezést a r. kath. felekezetnek kieszközöljék, s kivívják azt, hogy a felelős magyar államkormány az eddig általa gyakorolt kezelésből, s a magyar törvényhozás eddigi beavatkozó rendelkezéséből teljesen és örökre kizárassanak. Továbbá mivel az öt ev. ref. s az anyaországi négy ág. hitv. ev. egyházkerületek saját lelkészeik s felekezeti néptanítóik illetményeinek törvényhozási megállapítása s az állam pénztárából leendő folyósítása nélkül a régi díjleveleken alapuló, de a mai viszonyokkal már össze nem férő lelkészi s tanítói naturalékat és szolgálmányokat, különösen pedig a baranyai lukmát s az erdélyi kepét s esetleg a stólafizetségeket, nézetem szerint, meg nem szüntethetik s a most egymástól eltérő alapokon és különböző módozatokkal tervezgetett egyházi adózást véglegesen nem szabályozhatják. Ezen szabályozás pedig magának az államnak érdekében is annyira sürgős, hogy kormányunkat méltán érhetné azon alapos panasz, hogy a már félszázados országgyűlési határozatnak tényleges érvényesítése körüli további késedelmeskedésével a felekezetnélküliséget terjeszti s a hazai két evangélikus vallásfelekezet szűkölködő egyházainak s népiskoláinak már magyar nemzetiségi szempontból is végzetes anyagi romlását, sőt teljes feloszlását célozza. Tóth Lajos, ügyvéd, egybáztanácsos. Levél a szerkesztőhöz. Tisztelt Szerkesztő úr! Falusi lelkész vagyok, kinek jövedelme nem valami nagy s a kiben ebből kifolyólag meg is van az az óhajtás, hogy valamely jövedelmezőbb parokhiára kívánkozik. Lenne is itt a közelemben most egy jobb, a melyre talán kilátásom is lenne, ha minősítvényem is megfelelő volna hozzá. Épen ebben a kérdésben bátorkodom a tisztelt Szerkesztő úrhoz fordulni, mert megvallom, bár írni és olvasni magam is tudok s a zsinati törvénynek a minősítésre vonatkozó pontjait szorgalmasan és figyelmesen áttanulmányoztam, mégsem vagyok képes tisztába jönni a felől, hogy engem voltaképen mily minősítési fokozat illet meg. Dolgom ugyanis így van: 1892-ben letettem a második lelkészképesítő vizsgálatot s megelőzőleg természetesen a káplánit. Igaz, hogy mindkettőt csak elégséges osztályzattal, de 1894-ben mégis megválasztattam egy negyedosztályú egyház lelkészévé s itt működöm attól kezdve a nékem adatott, talentumok szerint. Van tehát két évi kápláni és három évi rendes lelkészi szolgálatom. Ha most már a zsinati törvénynek a rendes lelkészek minősítésére vonatkozó 186. §-át nézem, ebben azt olvasom az első és ötödik alineában, hogy: »Rendes lelkészek megválaszthatok:... I. osztályú egyházba három évi szolgálat után, ha jeles vagy jó — öt evi után, ha elégséges osztályzattal tették képesítő vizsgálataikat*. A 7-ik alineában pedig ez olvasható: »A rendes lelkészek szolgálati idejébe a segédlelkészi minőségben eltöltött idő is beszámít tátik a 185. §. értelmében*. Ha a törvénynek e két pontját összevetem, azt következtetem, hogy az a lelkész, a ki elégséges osztályzattal tette le képesítő vizsgálatait s a kinek van két kápláni és három rendes-lelkészi szolgálati éve: megnyerte már az I. osztályú egyházra szóló minősítést, mert hiszen a rendes lelkész szolgálati éveibe a kápláni minőségben eltöltött évek is beszámíttatnak »a 185, §. értelmében«. így, ha ennyit mondana csupán a 186. §., világos volna előttem a dolog, s lelki megnyugvással kérhetném az I. fokú minősítvényt. Azonban van a 186. §-nak egy oly pontja is, a mely zavarba ejt s a mit a §. többi rendelkezéseivel nem tudok összeegyeztetni. E pont a 6 ik, a mely így hangzik: »A ki segédlelkészi szolgálata alatt a 185. §. értelmében valamely minősítési fokot elért, azt rendes lelkészszé választatva, abban az esetben sem veszti el, ha a jelen §. szabványai szerint őt az még meg nem illetné«. Hogyan s miként értendő s érthető ez a pont? Én már sokat törtem rajta a fejemet, de sem a 186. többi rendelkezéseivel, sem a 185. és 186. §. összevetésével nem tudtam összeegyeztetni. Ha ugyanis áll az, hogy a rendes lelkész szolgálati idejébe a kápláni évek is beszámíttatnak: akkor e 6-ik pontnak egyáltalában nincs értelme, mert tiszta lehetetlen dolog, hogy egy káplán, ha rendes lelkészszé megválasztatik, magasabb fokú minősítvénynye! bírjon, mint a mely őt, mint rendes lelkészt megilleti. A jeles képesítésű káplán ugyanis azonnal pályázhat IV ed oszt. egyházba, de pályázhat minden rendes lelkész is. Harmad osztályúba pályázhat az ilyen káplán egy évi szolgálat után; de ugyanígy pályázhat akkor is, ha rendes lelkész. Ugyanez a párhuzam a másod osztályú egyházaknál s káplán és rendes lelkész között különbség csupán az első osztályú egyházaknál van, de ott is a rendes lelkészek előnyére; mert míg a jeles képesítettségű káplán ily egyházakba csak öt, a jó osztályzatú pedig csak hat évi szolgálat után pályázhat, addig a rendes lelkész megteheti ezt három év után; sőt még az elégséges osztályzatú rendes lelkész is öt évi szolgálat után, míg mint káplán, I-ső oszt. egyházba nem is pályázhat. így hát nem tudhatván esetet, a mikor a segédlelkészi állapotban elérhető minősítési fokozat magasabb lehetne mint a minő az illetőt mint rendes lelkészt megilleti, s nem tudván egyeztetni a 186. §. 6-ik alineáját sem a többi alineával, sem a 185. §-szal: azzal a tiszteletteljes, de aggodalmas kérdéssel fordulok tisztelt Szerkesztő úrhoz s általa a nálamnál törvénytudóbbakhoz, hogy szíveskedjék e rejtélyt nekem megfejteni. Én a 186. §. e kérdéses pontját csak azon esetben értem, ha azt tételezem lel, hogy az egész §-ban használt ^szolgálati évek« alatt rendes lelkészi szolgálati évek értetnek. Igen, de ha meg így magyarázom a § t. akkor meg összeütközésbe jövök a 7-ik alineával, a mely azt 8*