Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-11 / 37. szám

elhagyja e rosz szokást s ne kelljen minduntalan megbotránkozni azon a fényes kivilágításon és halotti éneklésen, miben híveink ma már nagy gyönyörűségüket találják, s holnap talán halotti beszéd tartásra is fölkérnek bennünket mindszentek estéjén, a temetőben. II. Indítvány. Tekintettel arra, hogy evangélium szerint reformált anyaszentegyházunk, úgy szentesített törvényeinkben, mint a szivekbe irott örök törvények által hathatósan parancsolta a vasárnap és ünnepnapok megszentelését; tekintettel arra, hogy a kettős törvényben hangoztatott felséges elv képezi alapját úgy a tiszta erkölcs mindent átalakító, fölemelő, újjászülő erejének: tekintettel arra, hogy manapság a vasárnap és ünnepnapok meszentelése csak jámbor óhajtása egyházainknak, mert templomaink szinte konganak az ürességtől s prédikálnunk kell sokszor a siket falaknak, a nép pedig, feledve őseitől reá maradt vallásos hitbuzgóságát, vasárnap is munkában és ivó házakban tölti idejének nagy részét, mely káros, sőt megdöbbentő jelenséget nekünk behunyt szemmel kell néznünk; és végül tekintettel arra, hogy anyaszentegyházunknak fontos kötelessége a hívek valláserkölcsi életére való szigorú felügyelet, sőt a hívek lelki életéről, földi és menynyei boldogságáról való gondoskodás is, mit ha nem teljesít, feledi legmagasabb rendeltetését, a valódi Krisztusi élet és hit istápolását; mindezek alapján tisztelettel indítványozom: tegye beható vizsgálat tárgyává lelkészértekezleti közgyűlésünk e kóros és pusztító jelenség igazi okait, ajánljon hathatós orvosságot a vasárnap és ünnepnapok megszentelése tárgyában a bajok elkerülésére, esetleg, ha valamely útbaigazító elvekben megállapodnék közgyűlésünk, a nt. egyházmegyei közgyűlés útján írjon fel a főt. kerületre, hogy végre-valahára a kerület, mint felsőbb hatóság, se elégedjék meg a hivatalosan beadott általános, megnyugtató, sőt dicsérő jelentésekkel, hanem behatóan foglalkozzék e népünk és anyaszentegyházunk vallás és erkölcsi életgyökerét megtámadó, pusztító bajokkal, hogy a majdan összeülendő zsinat hozzon szigorú törvényeket a vasárnap megszentelése tárgyában s kérje fel a törvényhozás mindkét házát, hogy az államhatalom is siessen segítségére anyaszentegyházunknak s a vallás őreinek, ha azt nem akarja, a mint hogy nem akarhatja, hogy a tiszta valláserkölcsi élet országszerte meglazuljon, a fékevesztett vallástalanság és erkölcstelenség diadalmaskodjék ; mert igazat kell adni Berzsenyinek: »Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görnyed«. Beható és hosszantartó, mindvégig érdekes és tanulságos eszmecsere indult meg e két fontos indítvány felett. Éreztük, hogy baj van; éreztük, hogy mindnyájan segíteni szeretnénk e nagy bajokon. Végre következőkben állapodtunk meg. Az elsőre nézve, esperes úr minden egyház lelkészének és presbyteriumának írni fog egy felhívó rendeletet, és pedig mindszentek előtt való héten, hogy levele templomi közgyűlésben, az egész nép jelenlétében felolvastassék, tárgyaltassék, esetleg a presbyterium intézkedjék a helyi viszonyok szerint, a felől, hogy a temetők kivilágítása mindenütt beszüntetendő. Továbbá az egyházlátogató küldöttség egy kérdése azt is ölelje fél, mire feleletet tartoznak adni az elöljárók, hogy mit tettek a baj megszüntetésére. A vasárnap és ünnepnapok megszentelése tárgyában beadott indítvány felterjesztetik az egyházmegyei közgyűlés útján a főt. kerületre, mint az értekezlet véleménye. És zörgetni nem szününk meg, míg meg nem hallgattatunk, míg segítségünkre nem jön az állam a maga büntető törvényeivel, vagy jelenlegi törvényeinek a legszigorúbb keresztülvitelével! Végül a konvent által kiadott lelkészi congrua megállapítása, a jelentő ívek szerinti jövedelem és ezeknek utasítása került szőnyegre. Éreztük mindnyájan, hogy az utasítás nem elég világos. Még kiküldött tanácsbiróink sincsenek egy véleményen, épen a legfontosabb dologban. Az a legnagyobb bajunk, hogy sietve teszünk mindent, de azt mostanába nem tudjuk, hogy miért, mi szándékból; innen a hibás eljárás; mert intéző férfiaink is csak tapogatóznak a sötétségben. Abban azonban közösen megállapodtunk, hogy az úgynevezett mustváltság nem mint készpénz vétetik a felszámításnál, hanem mint terményérték, a minek egvhatoda levonásba jön. Szóval ma még nagy a bizalom, nagy a reménység. De ki tudja, hogy a jövő valóra váltja-e számításainkat s nem kötik-e meg nagyon az államsegélyes papi kezeket?! Majdnem öt órai tanácskozás után közös helyen étkeztünk mindnyájan, hol kellemes hangulatban töltöttük az időt, s egymás lelkesedéséből merítettünk erőt és kitartást a további szent küzdelemre. Kápolna, 1898. augusztus 29. Szuhay Benedek. értekezleti jegyző. KÜLFÖLD. A pápa és a Madonna. (Folytatás.) Az egész róm. kath. egyházban uralkodó ily felfogás a pápaságok s XIII. Leó személyének ily apotheisálása mellett, a melyet a keresztyénség a régi császári pogányság színvonalára sülyesztetett, alá egyáltalán nem találjuk megfoghatlannak, hogy a Mária-féle inspiratiók s oraculumok ellenében azon egyház kebelén belül sehol legkisebb hang sem emelkedik. Hogy miképen vélekednek az inspiratio dolgában a püspökök, azt a legtalálóbban Vercelli püspöke fejezte ki e szavakkal: »Mi nem tudjuk, hogy a boldogságos szűz a jövőben mit fog nekünk XIII. Leó ajkai által mondani*. Egy püspök sem emelt ez ellen