Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-04 / 36. szám

a protestantismus az igazi keresztyénség világhódító elveivel lépett a világba s ha megnyugtatásunkra szeretjük elmondogatni azt az örvendetes tapasztalati tényt, hogy a társadalom alapjában véve, meggyőződésében, irányában protestáns, szabadelvű, annál nagyobb szégyenünkre szolgál az a körülmény, hogy a szívben protestáns társadalmat tényleg elhódítani, teljesen és egészben a magunkévá tenni nem vagyunk képesek. Körülbelül úgy vagyunk mi is, mint a pusztuló gentry-faj. Mikor mindenki munkálkodni, dolgozni kezdett, mikor új kor virradt a népekre, a mely korban a munkás törekvés minden tőkénél jobban jövedelmező vagyont képezett: el kellett pusztulnia. Hiába a jó föld, hiába a nagy birtok, hiába a raktározott jó mag, ha nem tudjuk értékesíteni, ha nem tudunk vele haszonra élni, az élet garmadája mellett ós dacára is éhen halhatunk. Az az áldott, az a szent evangélium, az az élet garmadája nemcsak a protestantismusnak, hanem az egész világnak, hiába kérkedünk vele, hogy a mi birtokunk, meg nem ment, új híveket bizony nem toboroz, ha csak nem teszszük a mi életünknek is, a társadalomnak is legfőbb, sőt egyetlen életelemóvó. Erre pedig az szükséges, hogy egyházunkban is, egyházunkon kívül is értékesítsük ezt a drága kincset. Lám, a r. kath. egyház hamis pénzzel is több vagyont gyűjt, több barátot szerez, több hívet toboroz, a mienk minden igaz aranyával. Hanem hát azok jó üzletember módjára szakadatlanul forgatják a tőkéiket minden téren, minden módon, kitartó állhatatossággal, míg mi holt tőkévé teszszük a mieinket, zár alatt tartván a ládafiában. Tapasztalati tény, hogy ha nincs is az embernek igaza, hangoztassa folyton, hirdesse szakadatlanul, fölös számmal lesznek, a kik híveiül szegődnek. így tesz a r. kath. egyház is ós hány, de hány hívünket elcsábított már eddig is ! Hát még ezután?! Hiszen ma már a társadalom hangulata hova-tovább lassanként szépen ellenünk fordul, ha tétlenül hallgatunk. Maholnap már ott leszünk, hogy majd a hódítás helyett meg kell elégednünk, ha békességben meg tudjuk tartani a meglévőt. A kocka fordul, a vádak ellenünk hangoznak szakadatlanul. Az egyetem rektora, évkönyve, nyilvános gyűlések elnökei, társulatok szónokai nyíltan vádolják a protestantismust, hogy a haza megrontására munkál. S mindezt láthatja az egész ország, híveink és elleneink tábora, de ostromolt várunk falai nem adnak visszhangot sehol, az ellenség büntetlenül, torlatlanul űzheti a protestantismus becsmérlését. Legutóbb is a r. kath. körök országos nagygyűlésének megnyitó és bezáró beszédében két lényegében azonos vád hangzott el ellenünk. A vádak lényege az, hogy Magyarország vallási ós erkölcsi tőkéje aggodalmas módon megfogyatkozott s hogy »a vallástalanság és a felekezetnélkülisóg terjedésének oka a protestantismus®. Ez az ország-világ előtt való arcátlan, mert hazug vádaskodás nem egyedül álló jelenség; a Canisius ünnepély alkalmából maga a keresztyénség élő torzalakja, a pápa is szemébe merte vágni a protestáns Németországnak azt a tulajdonkép nevetséges, de vakmerőségében vérlázító vádat, hogy a reformáció a társadalom pestise. Hanem hát megkapta a feleletet a hivatalos Németország és az egész német protestantismus nevében. A Budapesten legutóbb elhangzott vád kimondóik személyének jelentéktelenebb súlya, miatt semmikép sem bírhat olyan jelentőséggel, mint a pápa vádj a, a ki elvégre is az emberiség egy nagy részének bálványa, de mert az ország szine előtt, népvezérek helyeslő óljenriadalmától követve mondatott ki, agyon még sem hallgatható. A vád tartalma maga oly súlyos, hogy ha igaz volna, méltó volna ellenünk, mint az ország belső erejének megrontói ellen megújítani azt a szomorú emlékű törvényt, a melynek rettenetes ítélete: comburantur. De ha nem igaz, vissza is kellene fordítani azokra, a kik merészek ós gonoszak egy ország szine előtt ilyen főbenjáró váddal illetni a protestánsokat. Ha valaki, épen az ország belső erejének, vallási és erkölcsi tőkéjének tudatos tékozlásában vétkes néppárt ilyen vád kimondására a legkevésbbé hivatott. Ha valakit, épen azokat a vádat hangoztató urakat lehet legkevésbbé komolyan venni. De mégis, mert minden vádaskodásnak van valami számbavehető alapj a, az a kórdós, mely alapon mondhatják azt, hogy minden rossznak, vallástalanságnak, anarchismusnak, szociálizmusnak melegágya a protestantismus? Tudjuk, hogy a hazai r. katholicismusnak legnagyobb botrányköve a legújabb szabadelvű törvények megalkotása. E törvények létrejöttének alkalmi okát a r. kath. papság törvénytelen viselkedésében találjuk ugyan fel, de a bennük diadalt ülő szellem tényleg a protestantismus elveinek diadalát jelenti s az is bizonyos, hogy ezek az új, lelkiismeretében szabadabb társadalom alakulását egyengető törvények a protestantismus támogatása nélkül ez idő szerint meg nem valósulhattak volna. Hogy tehát a r. katholicismus ellenünk mindenkor szított és táplált gyűlöletének ez újabb táplálékot nyújtott, nincs rajta mit csodálkoznunk.