Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-28 / 35. szám

hiszen nincs meg a hozzá nevelt kedély, vele együtt veszett ki az erkölcsi érzés finomsága és szilárdsága. Egyes szórványok tűnnek még fel e téren, de e szórványok is napról-napra gyérülnek. A társadalmi érintkezés finomsága, a külső műveltség teljes bevégzettsége foglalták el a tért; de valódi, belső műveltség, mely a szív társaságában, a lélek nemességében, akarat és vágy józan korlátozásában határozódik: csak kis részben hatja át a társadalmakat. És ezt — egyéb külső hatásoktól eltekintve nagyrészben az egyoldalú nevelés cselekedte. Ez az egyoldalúság uralkodik a családban és iskolákban egyiránt. A családi élet legnagyobb mértékben elvesztette otthon jellegét. Igen sokan szükségesnek tartják azt, és csak kevesen érzik áldásnak, kevesen nézik édes boldogság menekülő helyének. Sok családban fényűzési cikknek, sokban tehernek nézik a gyermeket. A fényűzési cikket aztán cicomázzák, drágán öltöztetik, a bölcsőtől kezdve fényelegnek vele; túlságosan becézik, másoknak mutogatják, szemtől-szembe folyvást dicsérik, felruházzák minden jó tulajdonsággal, hízelegnek gyengéinek, botlásait, csinyjeit mentegetik, takargatják s mindent — megengednek neki, mert azt vélik: így tisztelik benne az emberi méltóságot. Ez szerintök a humánus nevelés. Arra aztán ügyet sem vetnek, vájjon lelkével mi történik, ha abban a rossz hajlamok gyökeret vernek ? . . Egy lelki nyomoréknak gyászos képe sohasem jelenik meg szemök előtt. Hát aztán a hol teher a gyermek, a hol szidalom, durvaság követi lépten-nyomon, hát ott várhatunk-e valami jót? A gyermek lelke előre megkérgesedik, nem jut hozzá soha egy jó szó, egy édes szerető ige, mely enyhítő, harmatként cseppenne kedély világára. Kidobják az utcára, hogy nevekedjék ott testi és erkölcsi piszokban többi, már előre haladt társaival. Nem hall egyebet, csak panaszt, csak zúgolódást azért, mert ő is gondot okoz, ő is fogyasztja a kenyeret. De ha majd növekedik, ha már hasznát vehetik, akkor jön a másik szélsőség. Hallja emlegetni, hogy ő milyen derék, tapasztalja, mint nő lassanként a többiek fölé s az eldurvult és nemesebb irányi soha nem ismert lélek csakhamar érezteti is a maga hatalmát. íme, ha nem is általános, de egy pár kiszakított kép az uralkodó családi nevelés köréből. Mindkettőnél hiányzik az erkölcsi alap, mindkettő egyedül a hasznossági irányt tartotta szem előtt, a lélek pedig csak a külsőségért került felszínre. És egyik családban sem azon kezdte az anya: »Kis kacsóid összetéve szépen, imádkozzál édes gyermekem!* Szeretlek, de ha hibázol megfenvítlek«, hanem lassanként megtanították a növekedő csemetét fényelegni, hazudni, trágárságokat megérteni, hízelegni, kevélykedni és uralkodni. És ezen veszedelemmel szemben maguk a társadalom őrei — úgy szólván — tehetetlenek, hiszen első esetben nincs semmi jogcímük a beavatkozásra. Maga a közfelfogás, vagy mondják a rossz szokás dédelgeti ama ferdeségeket, valóban csak ő maga képes a bajt orvosolni. Másik esetben van ott is mód a visszaélések korlátozására; de hol van az a kifáradathatatlan hatósági gond, mely az eseteket s ezeknek még részleteit és finom megfigyelés tárgyává tehetné? Itt is csak a társadalom, a gyermekek iránt feltámadó humánus érzés tehet legtöbbet. Annyi azonban a közhatóságnak mégis kötelessége, hogy az utca-gyerekek számát apassza — kiváló gondját fordítsa arra, hogy a gyermekek utcán, mezőn, szabadon ne csatangoljanak, nagyobb — és talán már el is romlott gyerkőcökkel ne társalogjanak, gyárakban, műhelyekben, vagy egyéb szabad foglalkozásban felnőtt munkásokkal együtt ne dolgozzanak, huzamosabb ideig ily helyeken ne is tartózkodjanak. Mi pedig megtehetjük és meg is teszünk annyit, hogy egy, a vall. és közokt. miniszter Ő nagyméltóságához intézett feliratban rámutassunk a mostani kóros állapotokra s felkérjük, miszerint közhatósági élesebb figyelem alkalmazásával jöjjön segítségül a gyermek nevelés hibáinak megszüntetésére. Egy ily felirat megszerkesztése végett három tagú bizottság küldessék ki, felterjesztésével pedig elnök bizassék meg. A nevelés területének ezen általános érdekű áttekintése után, áttérhetünk már a vallásoktatásra, különös figyelem tárgyává téve itt a mi református iskoláinkat úgy a mint azok a nagy társadalom és közelebbről egyházunk szolgálatában állanak. (Folyt, köv.) BELFÖLD. A jelentő-ívek tárgyában. A folyó évi egyetemes konvent Tisza Kálmán világi elnök úr Őnagyméltósága indítványára egy bizottság előmunkálatai alapján ev. ref. egyetemes egyházunk egyházi adózási viszonyainak közelebbről leendő megismerhetése céljából ú. n. jelentö-íveliet bocsátott ki a következő kérdő pontokkal: 1. Mennyi volt az egyházközségi tagok összes egyenes állami adója az 1897-ik évben? 2. Hányan voltak 1897-ben, a kiknek egyenes állami adója 10 frtnál kevesebb volt? 3. A 10 frtnál kevesebb állami egyenes adót fizetőkre összesen mennyi egyházi adó volt kivetve 1897-ben? (papi és tanítói fizetésre és az egyház többi rendes szükségleteire együttesen számítva). 4. Ebből egyénenként mennyi volt: a) a legkisebb, h) a legnagyobb egyházi adó? 5. Mennyi volt 1897-ben az egyháznak évi rendes kiadása a belső hivatalnokok fizetésével együtt: a) egybázfentartásra, h) iskolafentartásra. 6. Ebből mennyi volt kiróva összesen az egyháztagokra egyházi adóképen ? (készpénz, természetbeliek és szolgálmányok pénzértekre számítva). 7. Milyen volt az egyházi adózás módja