Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-21 / 34. szám

NEKROLOG. Rőezey János. 1814—1898. E hó 2-án kisérték örök nyugalomra Dobsinán a fancsali ev. egyház 85 éves nyugalmazott lelkészét, s a tiszai ev. egyházkerület nestorát, a mindenkitől tisztelt és szeretett agg Rőczev bácsit; kinek hosszú, változatos s küzdelmes élete megérdemli, hogy azt e b. lapok olvasóival is megismertessem. Rőezey' 1814. május 14-ikén Tállyán született, Rőezey János és Meiszner Zsuzsánna derék iparosszülőktől. Apjától öröklé örökös derült víg kedélyét (ki még 96 éves korában is el-tréfált a fiatalok közt), s anyjától páratlan szívjóságát, mely őt annyira jellemezte. Elemi iskoláját Tállyán végezte, ezután Eperjesre ment, hol egy osztályba tanult Pulszlcy Ferenccel, s a híres Greguss tanárnál lakott, kinek még híresebb fiait pár évig az elemi tudományokban oktatta is. A theologiát Lőcsén végezte el, a hol a Bosnyák családnál nevelősködött. Itt sajátítá el a német nyelvet tökéletesen, s azt a fesztelen, természetes modort, a mely őt mindvégig jellemezte, tanára volt ott Hlavacsek, a hires pánszláv, ki őt erős magyar érzelmei miatt nem nagyon kedvelte. Ekkor rendszeres szini előadásokat tartottak ott a theologusok jótékony célra, a melyet rendesen tánc fejezett be ; s ezeknek a legtöbbször ő »a magyar fiú« volt a rendezője. Ott ismerkedett meg s barátkozott meg Iíiss Áronnal a jelenlegi tiszántúli ref. püspökkel, ki akkor a német nyelv elsajátítása végett szinte ott tartózkodott. 1837-ben szentelte őt pappá Tiszolcon szuperintendense. Először Tokajba ment, a hol nagybátyját Kromcsik tanítót helyettesítő egy ideig, kinek a halála után őt ott >rektor*-nak is megválaszták. Mint ilyen többször kijárt Újhelybe is a filiába Komáromy tokaji lelkészszel az ev. isteni tisztelet végzésére, s ilyenkor mindig az ottani leányegyház akkori felügyelőjének, a dicső Kossuth Lajos kedves szüleinek a szívesen látott vendégei voltak mindketten. 1838-ban Biharmegyébe Sváb-Olasziba választották meg misszionárius lelkésznek. Itt ismerkedett s barátkozott meg Gönczy Pállal az akkori köbölkúti tanítóval, a későbbi hires pedagógussal. Gönczy az ő ajánlatára került Draveczkyhez nevelőnek, a ki régi barátjáról, mint egykori jóltevőjéről később is mindig hálásan és szeretettel emlékezett meg. 1844-ben Sajó-Kazán választották meg pappá és 1845-ben Gómör-Panyiton. Itt kelt össze szerető nejével kishartváni Zima Borbálával, a kivel 53 évig a leggyöngédebb szeretetben s a legzavartalanabb egyetértésben és boldogságban élt. A panviti paplak az ő idejében a barátság és vendégszeretet tanyája volt. Papok és világiak örömest keresték fel őt, kinél lőrül metszettebb magyar embert, jobb szívű s vígabb kedélyű embert, rokont és barátot messze földön alig találhattak. Tizenegy évet töltött Gömör-Panyiton áldásos működésben. Űri híveivel neje útján rokonságban állott. Paraszt hívei igazi atyjukként szerették és tisztelték őt. Emlékszem rá gyermekkoromból, hogy a midőn később is eljött oda nejével Fancsalból látogatóba, mindig ünnepszámba esett a községben. Gyermek, öreg s fiatal, boldog volt mind, a ki csak látta, s beszélhetett vagy kezet szoríthatott velők. Legkedvesebb harátjaí közé tartozott Pelsőcz érdemes ref. lelkésze Szentpéiery Sámuel, kinek és nejének az arcképe mindig ott függött az íróasztala fölött. Ilyen jó barátja volt Nagy Pál is, a barkácsi szabadszellemű róm. kath. plébános. Midőn Petőfi 1845-ben Gömörben járt, meglátogatta Sajó-Gömörön Spissák ev. lelkészt és gömöri főesperest is. Ott volt akkor Rőezey is. Együtt mentek megnézni az ottani ev. algimnáziumot. S midőn Petőfi meglátta az iskola megetti meredek parton elterülő temetőt Rőezey szerint ezeket mondá: »Nagytiszteletü Úr! Ha majd mély álmaikból a dicső elődök fölébrednek, milyen másnak, s talán boldognak fogjuk látni ezt a népet, melynek ilyen tanítói vannak. A szabadságharc alatt a megboldogult egyike volt a legelső, leglelkesebb hazafiaknak, 1848/49-ben mint a nemzetőri százados ö vezette Rurbán rablóbandái ellen a murányi csatába a g.-panyiti fölkelőket. Ugyancsak a Muránvnál elfogott Dutner, Balkulinyi és Francisci notorius pánszlávoltat Ö és barátja Szentpétery Sámuel ref. lelkész mentették meg az akasztófától. Később az öreg úr szomszédságába kerülvén, többször a szemére hánytam tréfásan: »Kár volt édes bátyám a gonoszokat, az akasztófától megmenteni!« Mire az öreg úr keserű humorral mondá: »Biz ezt az egyet mindig bánom, hogy tettem. De hát mindhárman becsületökre fogadták, hogy a magyar hazához ezután hűk lesznek, kigondolta, ho^y az adott szavukat megszegjék. 1856-ban Fancsalba hívták meg papnak. S itt működött ő áldásosán 40. évig, tisztelve szeretve nemcsak családja és hívei, hanem a helység földes urai a fancsali Jóboktól s a vidék intelligenciájától is rang és felekezeti különbség nélkül. A vidéki ref. papok annyira szerették, hogy 1871-ben még papi értekezletüket is nála az ő lakásán tartották meg. Odajövetele alkalmával még tótul kellett prédikálnia. Elévülhetetlen érdeme az, hogy Fancsalt a 40 év alatt teljesen magyarrá tette. (A szomszéd Torzó katholikusai még ma is tótul beszélnek). Fancsalban új iskolát s új tanítói lakot emelt, s a templomot, tornyot egészen megújította. Híveinek igazi atyja volt. Ezek úgy jártak oda, 68*