Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-21 / 34. szám

történelmi bevezetésével az Allén bibornok levelei és emlékiratai, a következő cím alatt: *The Letters mid Memorials of Cardinal Allén (1532—1594) With an Historical Introduction by, T. F. Knox D. D. London 1882.« Ez az egyházpolitikai, kortörténelmi szempontból is számottevő gyűjtemény a második kötetét képezi egy sorozatnak (első kötete ennek a fentebb idézett munka), mely a napfényre törekszik hozni bizonyos »följegyzéseket az angol katholikusokról, a büntetőtörvényekre való tekintettel*, azon büntetőtörvényekre, melyek tülélték a douai-i és más kollégiumoknak a francia forradalom alatt bekövetkezett elpusztulását. Az Edinburgh Review ez alkalomból felhívja olvasói figyelmét azokra az érdekes okmányokra, melyet a Jézus-társaság angol provineciájára vonatkozólag tett közzé Foley szerzetes. Ez a gyűjtemény, jegyzi meg szemlénk, az angol jezsuitáknak a rend megalapításától kezdve lefolyt teljes történelét magában foglalja s egyszersmind az angol római katholikus családok életének kimerítő repertóriumát is tartalmazza. A mi a feljegyzéseket illeti, ezekben részletesen és kimerítően föl vannak használva az angol okmánytárból és az idegen levéltárakból beszerzett okmányoknak ide vonatkozó adatai. Az első kötet túlnyomó részét a Douai Diaries képezik; a Knox részletes történelmi bevezetésének középpontja pedig, a mi előre is biztosítja a mű fontosságát, az Allén egyénisége, úgy itt, mint a második kötetben. Knox ezt a tanulmányát nem írta bizonyos kifejezett mentegetőzésí szándék nélkül. Ezen és sok más munkának, melyek hasonló tartalommal oly bő számban kerültek ki a római katholikus sajtóból, úgy látszik, ama legújabb mozgalom adott életet, hogy előmozdítsák az Erzsébet korabeli büntető törvények áldozatainak szentté avagy boldoggá avatását. A rendes eljárás a mártírok ügyében tényleg megállapíftatott a London Oratory-ban 1874-ben s az iratokat Rómába terjesztették fel, hogy ez ügyben a végső pápai döntésre meg lehessen tenni a kellő lépéseket. Azok névsora, kiket a vértanúi dicsőség okából így kijelöltek, meglehetősen terjedelmes. Nem számítva ide azokat, kik VIII. Henrik alatt szenvedtek, azon katholikusok száma, kik vallásos vagy politikai elveik következtében üldöztettek 1577: az Erzsébet uralkodásának 21-ik éve és II. Károly uralkodásának vége között: 184 pap és 76 világi ember és nő, mely létszámhoz hozzá kell számítani azt az 56-nál több egyént, kik, mint mondják, ín vinculis haltak meg fogságuk szörnyű megpróbáltatása közepette. Ezek közül sokat, akár voltak vétkesek, akár nem, próbára tettek és kárhoztattak az árulás nyilvánvaló tettei miatt, minő összeesküvések, valódiak avagy gyanítottak, az Erzsébet trónja és élete ellen : a lőporösszeesküvés és a Titus Oates cselszövények; de a nagy többséget az Erzsébet uralkodásának 27-ik évében hozott törvény alapján helyezték vád alá; e törvény sok angol egyénre felségárulást mondott ki, mely külföldön a pápa tekintélye alatt rendeztetett, hogy ez beléphessen a királyságba. Azokat a világiakat, a kik halált szenvedtek, legnagyobbrészt szintén a nevezett törvény alapján marasztalták él, a mely elítélt mindenkit, a ki segélyt nyújt vagy menhelyet ad az olyan papoknak, a kik főbenjáró bűnt követtek el. Father Knox a Douai Diaries-hez írott bevezetésében, oly szándékkal, hogy növelje a mártírok dicsőségeit, leírja a büntető törvénykezés fejlődését, tárgyalja a vallásos motívumokat, melyek a kollégium megalapítására vezettek, továbbá annak fala közt folytatott tanulmányok ártatlan természetét és azt a hősies huzgalmat, melylyel a fiatal misszionáriusok messzire elmentek, hogy egész életüket a lelkek üdvözítésének szenteljék. (Folyt, köv.) lfj. Zsoldos Benő. TÁRCA. Beszéd Arany László felett. A félelmek királyának győzelme által a fájdalmak rabságába ejtve állunk a koporsó mellett. Kiküldötte a hálál az ő harcosai egyikét, egy gyötrelmes betegséget, hogy küzdjön meg az élettel s a kínos tusa végét aggódva, az élet diadalát remélve vártuk; de a halál szolgája engedelmes volt az ő urának: reménységünket megcsúfolta, aggódásainkat fájdalommá változtatta, a férfiút munkája, örömei közül, életének java korában ragadta el, mint mikor a pusztító vihar erős küzdelem árán derékon töri ketté s a porba sújtja a hatalmas fát. Férfiút vesztettünk el, testi és lelki erővel megáldott hatalmast, hazájának, egyházának hü és munkás fiát, nemzeti dicsekedésünk, a nagy költő utolsó gyermekét. íme ilyen lelket félemlítő s szivet megalázó győzelmet vett közöttünk a félelmek királya, a melynek diadalmi jelvénye, e gyászos koporsó mellett állunk siratva veszteségünket, keresve félelmeinktől szabadulást, fájó szivünkre enyhületet. Arany János fiát siratjuk, e földön is örökéletű eme férfiúét, a ki édes szavával a hazaszeretetnek a békés, boldog családi élet kívánásának, az Isten imádásának magasztos érzéseit költi fel s tartja ébren szivünkben, a kinek bölcsesége milliók lelkének gazdag tárháza, a ki adatott a mi népünknek vezérül és tanítómesterül s lett közöttünk az Isten kegyelmének jele. Megszűnt-e ez a kegyelem? Mert íme mint az üstökös, mely az ismeretlen homályból felemelkedve tündöklő fénynyel ragyogja be az eget s azután hirtelen eltűnik csudás fényének emlékezetét hagyva a késő nemzedékre: ez az Arany család története! Kik maradtak a családi körből, a melyben a költő enyhületet, örömeiben készséges szívvel osztozó társakat, szenvedéseiben vigaszt, az élet küzdéseihez erőt tálált? Ketten, egy férfiú s egy nő, a férfi a család korán elhervadt szép virágait, a nő életének most kidőlt támaszát siratja s mindnyájan, kik itt egybegyülénk, velük együtt lehajtjuk fejünket, mert nagy szomorúsággal alázott meg bennünket az ^ítéletében változhatatlan valóság*, az örökkévaló Isten.