Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-31 / 31. szám
járói, épen az ifjúsági egyesületek életéből, vagy helyesebben kebeléből nyerték hitöket és képzettségüket. A kereskedő világ támogatja és segíti az egyesületeket felbecsülhetetlen módon. A mennyiben kiváló kereskedők gyakorolják a vagyoni ellenőrzést, anyagi dolgaik a legpraktikusabban és a legjobb rendben láttatnak el, pénzeik a leggyümölcsözőbben elhelyezve. S az sem a legutolsó fontosságú dolog, hogy az idő és pénz megbecsülését, helyes használatát ilyen gyakorlati emberektől tanulhatják meg az ifjak. Jellemző, hogy az amerikai nagy vasúti corporátiók 150,000 dollárt adnak a vasúti osztály kiadásainak s fedezésére s annak a 380,000 dollárnak a legnagyobb részét is, mely az egyesületek tulajdonát képező harminc vasúti épületbe van befektetve, ők adták. A városi és egyéb épületekbe befektetett összegek nagysága az össznépesség érdeklődését bizonyítják az egyesületek iránt. A nagy egyetemek, nyilvánosságuk révén részesülnek fejedelmi ajándékokban. E fajta támogatásban részesül a K. I. E. szövetsége is s ez által lesz érthető az évi bevételek rendkívüli nagysága. Amerika népességének az utolsó negyedszázad alatt történt rapid emelkedére, az embereknek a városokban való összehalmozódása, számos polgári, szociális és szeretetegyesületeket teremtett. Kezdetben az emberszeretet természetes és tulajdonképeni, központja volt az egyesület. Úgv a szeretetmunkák, mint a vallásos élet ápolása ama korban egyedül, s talán leghelyesebben gyakoroltattak az " egyesületek által. A növekedő szükség később a munka neméhez képest speciális agenturákat teremtett, kik az egylet által előbb megkezdett munkát így részekre bontva sokkal eredményesebben végezhették. Ez a tendentia az egyleti munkásságot az ifjak között három fő irány körül csoportosította. E három munkakör: a megőrzés, a megmentés s a symetrikus kiképzés. Tehát a misszió, a szeretet munkái, az erkölcsi, polgári és szociális mozgalmak mind megtaláljak a maguk külön helyét a K. I. E. munkásságában és a K. I. E. a fentebbi mozgalmak számára sok munkást ád, nevel s nem egynek a módszerét szabja meg. Az ifjúsági egyesületek kitűzött célja az egész ember megmentése, Istenhez való személyes vonatkozásának szabályozása minden ő dolgaiban, a munka eredménye: Istennek teljes szívből, teljes lélekből, minden erőből való szeretete, hogy ebből kifolyólag az újjá született ember teljesíthesse ama második parancsolatot: szeresd a te felebarátodat, mint tenmagadat. Az egyesület igyekszik az ifjaknak prédikálni az evangéliumot, a tökéletes és ingyen való megváltást, mely a szivet megtisztítja, a testet megszenteli, az elmét világosítja. E munka egyedül áll s minden embernek dicséretét és csodálatát érdemli. Az egyesületek nevelő osztálya mind nagyobb és nagyobb hatalom lesz. Vannak olvasószobái, könyvtárai a hol alkalmas olvasni valók cirkulálnak, alkalmas felolvasások oda illő beszédek tartása, irodalmi, zenei művészeti és tudományos estélyek, a mellett továbbképző nappali és estvéli iskolák állanak nagy munkája szolgálatában. Bár, még gyermekkorát éli az intézmény, már is mintegy 26,000 növendéke van. A tanítás módszere mindenütt egyöntetű. Vannak nemzetközi cursusaik is nemzetközi vizsgákkal és bizonyítványokkal. Bizonyítványaikat már több egyetem és főiskola tekintetbe veszi. A testi erő és épség ápolására kitűnően berendezett tornaiskolák s mellettük fúrdőházak vannak. A mellett tekepályák, labdajátszóterek, fedett helyiségekben és a szabadban. Az egyesületek systemája a test képzésénél a kitartás növelésére irányul és élettani alapon történik. Játékok és gyakorlatok úgy vannak megválasztva, hogy egyszersmind üdülésül is szolgáljanak. E gyakorlatok vezetése az »Athletikaí lyga« kezében van. A lyga arra törekszik, hogy keresztyén erkölcs, tisztesség, becsület és férfiasság legyen a testgyakorlatokban is. Vannak azután olyan agenturák, melyek az ifjaknak vonzó, keresztyén lakásokat szereznek, nehogy azok világias clubbok s más ártalmas szórakozási helyek által megrontassanak. A tagok nagyobb része nem keresztyén s kevesebb az, a ki a Krisztust vallja. Ez a dolog anynyiban örvendetes, hogy így olyan ifjakat is a Krisztushoz vezetnek, kik annak ellenségei voltak., vagy róla addig semmit se tudtak. Urunk évszázadokon keresztül hangzó parancsa ez: prédikáljátok az evangéliumot minden teremtménynek. A K. I. E. törekszik ezt a parancsolatot végrehajtani az ifjú emberek között. Nemcsak a szegények, nemcsak a gazdagok, hanem a mesteremberek, irodai munkát végző tanulók, kereskedők, falusiak, városiak, benszülött amerikaiak, indiánok, négerek, chinaiak, japánok, hindúk és afrikaiak mind-mind, az egyesületek munkakörébe esnek. Mindezeket meg akarjak nyerni a Krisztusnak s agenturáik csakugyan úgy vannak berendezve, hogy minden rendű és rangú ifjú embert könnyen elérnek. Willbur-Messer után Jeszeniczei. (Folytatása következik.) IRODALOM. *; < A nagy-kikindai evang. református missziói egyház története. Tíz évi fennállásának emlékére írta Fekete Gyula lelkész. Ara 1 korona. A jövedelem egy jótékony alapítványra fog letétetni. Nagy-Kikinda, 1897. Ajánlva van az egyház tagjainak, pártfogóinak és minden jóltevőinek. Nagy 8° 76 lap. Két kép van benne, egyik az utca felől, másik az udvar felől mutatja az egyház épületét. 15 fejezetben van tárgyalva az egyház története. Minden sorából a szerző hitbuzgalma és tárgyszeretete tündöklik ki. Ajánljuk olvasóink becses figyelmébe és pártfogásába. ** Lic. Rácz Kálmán balsai ev. ref. lelkipásztor és egyházmegyei aljegyző előfizetést hirdet egy kötet egyházi beszédre, mely 16 — 17 ívnyi terjedelemmel 30 egyházi beszédet foglaland magában. Lesz benne egyházi és polgári innepre való közönséges beszéd. Előfizetési ára