Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-31 / 31. szám

zadban több ezeren kiváltak és United Presbytirian néven új egyházat alkottak. Majd e században 1843-ban Chalmers vezetése alatt megalakult az önfentartási és önrendelkezési alapelven nyugvó szabad egyház (free Ghurch). Ez egyháznak létrejövetele és fennállása a legfényesebb bizonysága a vallásos meggyőződés nagy hatalmának. Félszázadot alig meghaladott létezése óta jótékonyan és áldásosán, hatott az egész skót nemzeti életre. S most a jobb és nemesebb lelkek azon fáradoznak, hogy a három egyháztest a szabad egyház elvei alapján egyesüljön. Sőt még az angol presbvteri egyházzal való egyesülésen munkálódnak. A nevezett négy egybázbeliek az államegybáziak nagy részének kivételével hajlandók az egyesülésre és egy-egy bizottságot is küldöttek ki e célból. De azért a skót államegyház közgyűlése is elfogadta az új és közös . énekes könyvet. Mely, Rainy professzornak, a szabad egyház egyik vezéremberének és az egyesülés lelkes előharcosának szavai szerint hivatva van a voltaképen egy egyháznak egymástól elidegenedet tagjait szorosabban összefűzni. Az angol methodisták és baptisták közgyűléseinek lefolyásából is az tűnik ki, hogy derekasan fáradoznak az evangélium terjesztésén s általa a valláserkölcsi élet föllendítésén. Az anglikán egyházban veszedelmesen megszaporodott a ritualista papok száma. Mondják, vagy 4000-en vannak e papok és köztük sok püspök és magasabb állású lelkész, a kik Róma felé sandítanak, és készek ismét felvenni a szolgálatnak igáját, melytől egykor megszabadíttattak. Vakmerőségük is megnövekedett. Egész nyiltan beviszik templomaikba a sokféle pápista ceremóniákat, sokan formaliter miséznek. Üzelmeik ellenében csak szórványosan emelkedik itt-ott tiltakozó hang az evangéliumi érzelmű anglikánok részéről. A mult hetekben azonban, az angol közélet legmagasabb helyén a parlamentben hangzott el sok kiváló ember szájáról a kemény elítélés e szerencsétlen hajósok ellen, a kik a rájuk bizott egyház hajóját Róma szirtjei felé terelik. Ugyanis nem régiben tárgyalták az anglikán lelkészek javadalmazásának rendezéséről való törvényjavaslatot. Sok képviselő ellenezte ezt a kongrua-javaslatot, mivel a patronusok jogát megnyirbálja, a püspököket pedig öregbíti. De egyszersmind megragadták az alkalmat, hogy kemény szavakat mondjanak azon lelkészekről, a kik protestáns lelkészekké avattatták magukat, de a protestantismus ügyét elárulják. Római tanokat és szokásokat csempésznek be az egyházba. Eljárásukat illetlennek, törvényellenesnek és erkölcstelennek bélyegezték. Nyiltan vádolták lanyhasággal a püspököket, mert még 2—3 évtizeddel előbb a püspökök a romanisáló lelkészeket vagy elhallgattatták, vagy állásuktól fosztották meg. A mostaniak vagy maguk is ez irányhoz tartoznak vagy pedig csak félintézkedéseket tesznek, mert félnek szembeszállni a népszerű romanisáló papokkal. Pedig az anglikán egyházbeliek túlnyomó részében még erős a protestáns az öntudat. S az ügy tisztázására legkevésbbé alkalmas az az eljárás, a mit a yorki érsek ajánl. Azt t. i., hogy vannak oly római szertartások, melyek római hitnézeteket foglalnak magokban és ábrázolnak, a miket az anglikán egyház elvetett, a miket újra behozni nem lehet. Mindamellett azt javasolja, hogy azon szokásokat és szertartásokat, melyeket az egyház rítusából kihagytak, újra életbe léptethetők legyenek, ha azokat a püspök megengedi. Á mai viszonyok közölt ez a legveszedelmesebb javaslat. Egy Róma felé gravitáló püspök ugyancsak meg tudná hamisítani az angol református püspöki egyház tanát és szokásait. Az angolokat — talán nem is ok nélkül — kalmár szellemmel vádolják. De azt meg kell adni, hogy a keresztyénség terjesztésére is sokat áldoznak. Nemcsak pénzt, mint Jókai írta egyik újabb regényében, hanem munkát, ha kell pénzt és életet is. Az angolok e nemű munkáját igen szépen méltatja egy hindu, egy angol barátjához írt levelében, a melyben azután Krisztusról is bizonyságot tesz: »Látatlanul és észrevétlenül terjed nálunk a keresztyénség. Mi mindig ügy vélekedtünk, hogy a brit uralom Isten rendeléséből áll fenn Indiában. Annak befolyása keresztyén befolyás, mely egészen áthat bennünket, és a melynek nyomait nemcsak tisztultabb vallási és erkölcsi életünkben, hanem nevelési rendszerünkben és közéletünkben is fölismerem Krisztusról és vallásáról ezeket írja: .-A hindu vallásnak sok alakja, pantheista és bálványozó formája állott elő' és tünt el. A buddhismus kegyetlen agnosticismusával együtt elenyészett Indiából és úgy lejárta magát Ceylonban, Ázsiában és Japánban. Az islam kimerülten vergődik Kelet-Európában. De mily különös, a keresztyénség szilárdan áll, mint a naprendszer. Mintha alapítójának jellemét mind nagyobb és nagyobb mértékben öltené fel. Szünetlenül nemesebb tvpusu jellemeket a hitnek és életnek magasabb formáit hozza létre. Krisztus vallása a szellemi és gyakorlati életnek isteni teljessége, a mely által az ember lehető legmagasabb tökéletességet érheti el. Egybefoglalása az mindennek, a mi az embernek Istenhez és embertársaihoz való viszonyában maradandó*. Ezért neki a Krisztus »Is'ennek fia«. Mindamellett azt kivánja, hogy a keresztyének ismerjék azt, a mi a hinduismusban igazság. Szerinte mindenik fél tanulhat a másiktól és reméli eljő az idő, a midőn: »Jordán a Gangesbe ömlik és a Ganges a tengerben vész el . . . India bölcseihez és prófétáihoz mások hozzá számláltatnak és a szenteknek ez egyesülete az emberiség központja az Istennek fia, a Jézus Krisztus köré fog csoportosulnia — De szerinte »A hindu keresztyénség más formára fog kialakulni. Mert a hindu elme és szív nem tud kibékülni a keresztyén egyházak régi theologiájával. Azzal nem tud mihez fogni. De miután Krisztus vallása megszenteli a szenvedést, megkoronázza a fájdalmat, fölemeli az elesettet, meggyógyítja a beteget, megáldja a szegényt, megtartja a bűnöst és az elveszettet: ezért, a szenvedő hindura nézve örvendetes hír az«. Chr. W. után —a—s.