Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-10 / 28. szám

KÜLÖNFÉLÉK. Előfizetési felhívás. Az első félév lejártával tisztelettel felkérjük Lapunk féléves előfizetőit, hogy előfizetéseiket megújítani sziveskedjenek Az előfizetés módozatai Lapunk homlokán olvashatók. Az előfizetési összegeket a kiadóhivatal cimére (Hornyánszky Viktor könyvkiadóhivatala, V. Aka­démia bérháza) kérjük küldeni. * Nürnbergből vesszük a hírt, hogy Szabó Aladár ott átutaztában előadást tartott Magyarországról s az itt végbemenő evangélizációi mozgalmakról. Előadását nem­csak hogy nagy figyelemmel hallgatták, de az Ifj. Egye­sület építési alapjára mintegy 15 frtot is adakoztak. * Kollár Sámuel mérnök felcsúthi lakos folyó hó 4-én az alcsuthi ev. ref. egyháznak a paplak építésére 400, azaz négyszáz koronát adott. A már 85 éves öreg űr néhány évvel ezelőtt a pápai főiskolának 1000 koronát, a felcsúthi templomépítesére 400 koronát adott, pedig nem mondhatni, hogy anyagiakkal túlságosan meg volna áldva. Az alcsuthi nép mindig igen nagy tiszteletben részesíti azt az ősz öreg urat, a ki oly gyakran sétál át Felcsuthról Alcsuthra még ma is. Adjon az Isten ő neki éveihez még éveket, hogy a majd elkészülendő alcsuthi új paplakban is szívélyesen üdvözölhessük, a kedves ado­mázó, fiatal jó kedélyű öreg urat. * Szent csalások és ámítások. Dortmundban a r. kath. árvaház s egy r. kath. templom javára bazár­vásárt rendeztek nem régen s a többek közt egy régiség, vagy ritkaság-kabinetet is állítottak elő, a melyben 33 különlegesség volt látható. Igv például a többek között ott volt a kamrácskában: a paradicsomi kígyó az almával; Éva kalapja pálma-levelekből; Éva strikkolási zacskója; a hét bölcs szűz olajának a mustrája; az a víz, a mely a Simeon szájában összefolyt, a mikor Zsuzsánnát a für­dőben meglátta; egy üvegcse egyiptomi sötétség; az a tüzes szekér, a melyen Illés az égbe vitetett (az ülése jégre van helyezve;) egy szűznek az édes szive, mely arra való, hogy megegyék; egy toll abból a galambból, a melyet Nóé a bárkából bocsátott ki; az a kanál, mely­lyel Jákob lencséjét megette Ezsau; az epe-köve egy 65 esztendős virító ifjúságú leánynak, a ki sohasem szere­tett; az a gyékény-ládikó, a melyben Mózest a Nílusba kitették; az a szamáráll-kapocs, a melylyel Sámson a filliszteusok között szétütött. (Sárospataki Lapok). — Ugyanezekben írhatjuk azt is, hogy Rómában a szent szemfödelet lefényképezték, s a fényképen tisztán láthatók Krisztus arca, kezei és tagjai. E szemfödő -- il santissimo sudario, vagy la santa sindone — a hagyomány szerint az a lepel, melybe arimathiai József Krisztust a keresztről való levétele után burkolta. A turini dómmal kapcsolatos márvány capella del santissimo sudario főoltáron egy urnában őrzik. A hagyomány szerint a keresztes hadjá­ratok idejében jutott Palesztinából Olaszországba. A csodás szemfedőre nézve azonban a hitetlen archaeologusok és műértők azon véleményben vannak, hogy a lepelre a szen­vedő Krisztus kettős képe — valószínűleg byzanti stílben — volt festve; a kép szinei és körvonalai a századok folytában csaknem egészen elmosódtak s eltűntek, a fénv­képföJvételben azonban ismét élesebben és tisztábban lépnek elő. Mindez azonban nem akadályozza az egyedül üdvözítő (?) egyház papjait abban, hogy az egyszerű nép hiszékenységét ki ne zsákmányolják s kegyes csalásokat ne kövessenek el a XIX. század nagyobb dicsőségére. Pályázat ösztöndíjra. A boldog emlékezetű Nagy József által külföldi egyetemek látogatására készülő ifjak segélyére tett 10,000 forintos ösztöndíj évi 500 frt kamata ez évben (1898/99-re) lelkészi vagy tanári pályára készülő ifjaknak fog kiadatni. Pályázhatnak: a) magyar születésű, ev. ref. vallású, a debreceni főiskolában felsőbb tudományok hallgatását bevégzett ifjak, kiknek b) kitűzött életpályája a lelkészi vagy tanári; c) a latin klasszikusokat értik, a görög nyelvtanból iskolai bizonyítványuk szerint kitűnő osztályzatuk van, a német nyelvet bírják, s a francia nyelvben is jártasak annyira, hogy az e nyelven írt könyveket jól megértik. A folyamodványok, kellőleg felszerelve folyó évi augusztus hó 15-ik napjáig a püspöki hivatalhoz adan­dók be. Debrecen, 1898. június,hó 30 án. Kiss Áron, püspök. Pályázati hirdetés. »A mező-túri német-magyar tanszékre, melynek pályázati feltételei június 18-iki számunkban voltak közzé­téve, a pályázat augusztus l-ig meghosszabbíttatik.* Mező-Túr, 1898. július 4-én. Kolosvári Aladár, 1—2 ig. tan. jegyző. Pályázat helyettes tanári állásra, A miskolci ev. ref. főgimnáziumban az 1898/99-ik tanévre egy helyettes tanári állásra pályázat hirdettetik, mely állásnál a mathematikai és fizikai tanszakból való képesítés, vagy legalább egyetemi végbizonyítvány kíván­tatik. A helyettes tanár javadalma évi 800 frt és 120 frt évi lakáspénz, évnegyedenként! részletekben előre fizetve. Pályázók életkorukat, ev. ref. vallásukat, képesíté­süket, katonai kötelezettségükre vonatkozó, esetleg eddigi szolgálataikat igazoló irataikat folyó évi augusztus l-ig küldjék be Miskolcra alólirott egyházi főgondnokhoz. A megválasztott tanár augusztus 20-dikán tartozik állását elfoglalni s későbbi időben rendes tanárrá leendő kineveztetetése az állammal kötött szerződés szerint a nagymélt. minisztérium jogkörébe tartozik. Miskolc, 1898. június 28-án. Mikuleczky István, 2—2 ev. ref. egyházi főgondnok. Felelős szerkesztő : Szőts Farkas. Főmunkatárs: Hamar István, HORNYÁNSZKY VIKTOR CS. ÉS K1R. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom