Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-19 / 25. szám

kerül kipótlásra. A levonandó összegek igen sok helyt jelentékeny értéket képviselnek s azoknak hordozása a segítő állam vállaira hárul. Domesztikánk ügye is örvendetes fejlődés útján van. Alig tizenöt éve rakjuk össze filléreinket, s az állam hozzájárulásával azok is megsokasodtak. A vagyon átlag meghaladja immár a 900.000 forintot, s ezen kivül a segélyezésekkel hány köny törúltetett le, hány seb gyógyíttatott meg s mennyi új alkotás jött létre. Fedezet hiány miatt a tőkesegélyezés pár évig szünetelt; idei konventünk megint folyamatba indította. Az új alkotások tőként a tőkekamat segélyezésnek köszönik létrejöttüket s a lelkészi javadalmaknak juttatott állandó segélyek tőkéinek kiképzése is ennek köszönhető. Segélyezési erőnket nagy mérvben fokozza a pár év óta folyamatba indított s folyton növekvő rendkívüli államsegely is, mely a mult évben 60.000 frtra emelkedett fel, melyből 23,400 frt jutott 215 papunknak, míg a tiszántúli kerületben 174 lelkész kapott 16,390 frtot, holott a kerület két akkora, mint a mienk. Konventünknek ezért hálás köszönetünket nyilvánítjuk. Pedig ez nem örvendetes eredmény, mert annak a szomorú ténynek a mutatója, hogy kerületünknek van a legtöbb szegénysorsú lelkipásztora. Ennek és feles számú szegénysorsú egyházközségeinknek tulajdonítható az is, hogy az egyetemes egyháztól különböző címeken kapott segélyösszegek 41,254 frtot tesznek ki. Köszönettel tartozunk a segélyosztó bizottságnak is s különösen nagytiszteletű Kenessey Béla aafiának, ki mint előadó, részrehajlástól menten, nagy munkával, gondos egybeállítással, buzgón képviselte egyházkerületünk érdekeit. Egyetemes özvegyárvai gyámintézetünk is alig párév alatt szép gyarapodásra jutott; részint a tagok köteles járulékaival, részint a konvent által adomanvozott 100,000 forint esedékessé vált részleteivel, részint a domesztikai bevételek 10 százalékával fölemelkedett 298,900 frt alaptőkéig. Az örvendetes gyarapodás azonban — fájdalom — csak látszólagos, mert a kiadás rohamosan emelkedő. A mult évben évjáradékot, kapott 18 özvegy és 20 árva; a folyó évben segélyezendő 49 özvegy és 88 árva, s ezek a számok még évek hosszú során át folyton növekedni fognak, a mint én ezt beadott javaslatom kapcsán a halandósági táblázatokban kimutattam vala s ezek folytán igénytelen véleményem oda irányult, hogy az első öt évet tőkegyűjtésre kell felhasználni, s akkor 30 évig akadálytalanul fejlődhetik ez intézmény. Konventünk azonban indokoltnak tartotta a rögtönös életbeléptetést, a millenniumi év alkalmából. Most már kénytelen vala utasítni a végrehajtó bizottságot a mutatkozó baj elhárításának tanulmányozására s véleményes jelentés tételére. Aggasztó tünet az is, hogy a köteles járulékokból fen maradt hátralékok meghaladták két év alatt a 18,000 forintot, és sajnálattal kell konstatálnom, hogy ez összegből kerek számban 7000 forint a mi egyházkerületünk > Tartozik* rovatában szerepel, a mire bizonynyal a mult évi szűkös közgazdasági esztendő is nagy befolyással volt. Kérnem kell a nagytiszteletü esperes urakat, hogy igyekezzenek a hátralékok fizetését szorgalmazni. E tekintetben — nem kétlem — igazgatótanácsunk is segítségükre lesz. Konventi, központi s az államtól kapott segélyekből a hátralékok rövid úton visszatarthatok. Föl kell még említenem — mint igen nagy fontosságú ügyet — Tisza Kálmánnak, konventünk világi elnökének az egyházi adózás ügyében tett indítványára vonatkozó konventi határozatunkat. Az indítvány indoka az, hogv az egyházi adózás terhe sok helyt oly nagy mérvű, hogy egyes egyházközségeinkben a hívek, csakhogy attól meneküljenek, vagy oly egyház kötelékébe menekülnek, hol az adó elviselhetőbb, vagy élnek az egyházpolitikai törvények adta szabadsággal s a felekezetnélküliseg állapotában keresik a menekülést. Az indítvány célzata az, hogy e baj szanálása első sorban kisértessék meg az egyházi adózás igazságosabb rendezése által, másodsorban a közalapsegélynek s harmadsorban — ha ez sem volna elegendő — az államsegélynek igénybevételével. A kérdés előkészítésére, az elfogadott indítvány értelmében, konventünk a részletes utasításokat meg is adta a kerületeknek s egyszersmind a domesztika bevételeiből tőkesegélyezés címén adandó központi hozzájárulásra reservált is 2000 forintot. A mi kerületünkben ez a baj eddigelé nagyobb arányokban nem jelentkező, de ha nem megyünk segítségere egyes egyházközségeink kepéje lejebb szállításának, végeredményben megváltásának. előre látható, hogy nagy arányokban fog jelentkezni itt is a baj, a mikor tán már késő lesz a segítség. Ezek után áttérhetek egyházkerületünk beléletében fölmerült jelentősebb mozzanatok ismertetesére. Mindenekelőtt, hogy jelen helyzetünket kellőleg megvilágíthassam, egy rövid pillantást kell vetnem a letűnt, időkre. Midőn ezelőtt 13 évvel a kerület bizalma engem a püspöki székre elhívott, első kötelességemnek tekintem, magamnak teendőim felől lehető alapos tájékozást szerzendő, kerületünknek főbb vidékeit meglátogatni. Elszomorító benyomásokkal s keserű tapasztalatokkal végzém e tisztemet. Látnom kellene azt, hogy az erdélyi részekben annyi ellenséges áramlatokról körülözönölve, magyar fajunkat, kálvinista anyaszentegyházunkat, mely hajdanta vezérszerepre vala hivatott, mindenfelől nagy veszély fenyegeti. Látnom kelle, hogy összes nemzetiségi varosainkban nincsenek anyaegyhazaink, nincsenek papjaink s egy-egy romlatag imaház mutatja, hogy vannak ott magyar kálvinisták is. Látnom kelle, hogy a románlakta vidékeken a kicsiny számban, szétszórtan élő magyar faj lelkében él a vallásos hit és szivét a hazaszeretet dobog tatja, de nincs arra ereje, hogy önmagát fentarthassa s csüggedten vivja a lét s nem- lét nehéz harcát. Látnom kelle azt, hogy hivatali elődeim idejében a központi segélyalapok oly csekély mérvig valának fölgyarapítva, hogy a létező és kiáltó bajok orvoslására csak olyanok valának, mint egy édes csöpp víz a nagy keserű tengerben. Isten szine előtt szent fogadást tettem, hogy ha én áldozatul is esem, a tőle nyert parányi erők egész teljességét fölszentelem arra. hogy anyaszentegyházunk sajgó sebeit meggyógyítsam, düledékeit fölépítsem, nemzetiségi városaink fiókegyházait anyaegyházzá emeljem, azoknak templomokat építsek s igehirdetőket küldjek, s a különböző vidékeken körlelkészségek kötelékébe egyesítsem a szétszórt és erőtlen híveket. Mindezek a célzatok kivihetetlennek látszottak előttem a kellő anyagi erő hiányában, s kerületi közgyűlésünknek terjedelmes előterjesztéseket tettem, föltüntetve magyar faji s felekezeti szempontokból helyzetünk válságos voltát s rámutattam azon utakra és módokra, melyeknek fölhasználásával a fenforgó bajokon segíthetünk. Körülem sorakoztak anyaszentegyházunknak vezérlő íérfiai, csaknem egész esperesi s főjegyzői karunk, s mondhatnám egész papságunk. Egyesült erővel hozzákezdettünk a nagy és nehéz munkához, és Isten megáldott minket, mert az a programm, melyet magam elé tűztem vala, egyetemes egyházunk s kormányaink segítségével valóra vált, ki van merítve s én munkámat bevégeztem. Nem tagadom, az egyházi kormányzásnak hagyományos elveivel szakítottam, új nyomokat igyekeztem verni anyaszentegyházunk javára; új meg új jövedelmi