Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-19 / 25. szám

az Isten házának látogatása megszűnik rá nézve lelkiszükség lenni; később már abból sem csinál lelkiismereti dolgot, ha a vasárnapot megrontja, vagy ha ezt dőzsölésre használja fel. Városokon a fenálló ipartörvény is nagy rontására van az egyháziasságnak, mivel, szerencsétlenségünkre, az üzletek nyitva tartása; az iparos segédek mimkálkodhatása épen vasárnap délig, tehát azon órákban van megengedve, a mikor leginkább volna szükségünk arra, hogy mindenféle ipari és földmíves munka szüneteljen. A templom-látogatást hátrányosan befolyásoló szellemi okok között kétségen kivül el kell ismernünk azt, hogy közönségünk müízlése és ezzel együtt mű igénye, a világsajtó terjedéséhez képest folyvást emelkedik s ez nem mindig találja magára nézve kielégítőnek a mi egyszerű kálvinista istentiszteletünket, melynek központi elemét a prédikáció képezi s melynek minden hatása elvész, mihelyt a lelkész a művészi előadás erejével nem rendelkezik; sőt még az utóbbi feltétel jelenléte esetén is, a hosszas megszokás által, még a legkitűnőbb lelkész prédikálásában is találnak kifogásolni valót. Nem ismerek olyan papot, a kiről 10 évi hivataloskodása után jó lélekkel le ne mondanának hívei. Tudom, hogv a római egyház papjai is panaszkodnak a templom-látogatási buzgóság megcsappanása miatt; pedig mi az a mienkhez képest. Minden szépítés nélkül ki kell mondanunk az igazat, hogy a római egyház hívei még most is nagyobb számban látogatják a templomot, mint a mieink. Nincs arra eset, itt nálunk legalább, hogy ha a plébános misére harangoztak akármelyik köznapon ne lenne megfelelő közönsége; mikor meg vasárnap reggel jön, már 7—8 órakor ott van a közönség a templom előtt, és a legnagyobb hidegben is ott áll 10 fél 11 óráig. Miben rejlik ennek az oka? Talán abban, hogy a római egyház papjai több tudományt tanítanak, nagyobb ékesszólással rendelkeznek, mint a mieink? Ezt a római papok sem mernék állítani; hanem az ok igen is feltalálható a templom és az istentisztelet művészi berendezésében, a mely ha nem foglalkoztatja is olyan terhes gondolatokkal a főt, mint a mi prédikálásunk, de a kedély műigényét jobban megnyugtatja és kielégíti. így állván a dolog, lehetetlen kitérünk azon kényszerűség elől, hogy ezután már a templomépítés és istentiszteleti berendezésnél nekünk is figyelnünk kell a művészi igényekre s el kell fogadnunk belőle annyit, a mennyit a mi puritanismusunk megenged. így nevezetesen kell keresnünk bizonyos templomépítési stvlt, a melyben a szószék uralja az egész berendezést s a falak méretei az akusztika szabályainak megfeleljenek. A stylszerűleg épített templomba állítatnunk kell orgonát. A hol a lelkész vagy a kántortanító kellő zenei képességgel bír, állítanuk éneklőkart, még pedig a hol lehet vegyes kart, a mely ünnepek és úrvacsoraosztás alkalmával szerepeljen. A ki már egyszer egy szép vegyes kart hallott énekelni, az azt elfelejteni nem fogja soha és hogy meghallhassa, még betegen is el fog menni a templomba. Ezen kivül aztán az is ide tartozik, hogy minden kálvinista pap igazi szónok legyen, a ki úgy tudjon játszani hallgatói szivén, mint a művész a maga hangszerén. A theologián tehát erre fordítsanak kiváló gondot. Az is lényeges dolog ugyan, hogy a pap szép prédikációt mondjon, de hogy azt szépen előadja, ez nem kevésbbé lényeges. A kinek nincs jó organuma, azt hiba vissza nem téríteni a papi pályától. Alig van esztendő, hogy ne hallanók miniszteri ajkakról, hogy a kormány a nemzet vallás-erkölcsi nevelése és életére súlyt fektet. Kérjük tehát a kormányt s általa a parlamentet, hogy módosítsák a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó törvényt akként, hogy az üzletek vasárnap általában zárva tartassanak, s az iparos segédek és gyári munkások a vasárnapi munka kötelezettsége alól felmentessenek. Hiszen ha a lelkész vasárnap délelőtt nem érülkózhet közönsége zömével, mikor találkozzék velők? Ha pedig nem érülközhet, hogyan lehessen befolyással azok vallás-erkölcsi életére? Általában minden hatalmunkbán levő eszközt használjunk fel, hogy a vasárnap régi tekintélyét visszaállítsuk. Jól tudom, hogy ezek nem tartoznak az evangélizáció kérdéséhez, de azzal kétségen kivül kapcsolatban vannak, s épen azért említettem őket. A mi már a tulajdonképi evangélizációt illeti, erre nézve javaslatom ez. Első és legfontosabb kötelesség, hogy az egyházi törvényeknek megfelelőleg, minden lelkész maga végezze és pedig eleitől végig a konfirmációi oktatást. E célra használja fel a böjti időszakot, vagy a húsvét és pünkösd közötti heteket s fejtse ki minden erejét arra, hogy a konfirmándusokból erős kálvinista gondolkodású egyéneket neveljen. Az ifjúságból alakítson dal- és olvasókört, vagy legalább ez utóbbit, s gondoskodjék arról, hogy ott necsak politikai, gazdasági és szépirodalmi, hanem vallásos tartálmú lapok is olvastassanak, s a tagok egymásnak erkölcsi tekintetben is ellenőrei legyenek A téli estéken rendezzen vallásos felolvasó estélyeket, s ezekre már hívja meg a gyülekezet felnőtt tagjait is. Felolvasás tartására kérje fel időnkint a szomszédbeli lelkészek egyikét vagy másikát s ezt jó előre hozza tudomására az egész gyülekezetnek. A hol lehetséges, váltsák fel egymást a szomszédos lelkészek egyes vasárnapi istentiszteletek tartásánál. A hol a helységhez közel valami szép árnyas kiránduló hely van, jó volna megpróbálni nyári vasárnapokon a szabadban tartandó istentiszteletet is, a mi már csak az újdonság ingerénél fogva is jótékony hatással lehetne a gyülekezeti élet elevenítésére. A presbytereket bírja rá a lelkész, hogy legyenek ezek neki az evangélizációban segítő társai; nevezetesen keressék fel a templomtól idegenkedő szomszédokat s ösztönözzék őket az istentisztelet látogatására. Télen keresztül hordassák a »Téli Újság «-ot s azt necsak magok olvassák, hanem közöljék a szomszédságukban lakó családokkal is. Az asszonyok és hajadonokból alakítson a lelkész nőegyletet, s legyen ennek feladata a szegények és árvák ügyének istápolása; egyúttal pedig hassanak a nők szelíd rábeszélésókkel férjeikre is, hogy ezek szorgalmasabban/