Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-05 / 23. szám

porondján diadalmasan és az emberi művelődés ügyét előbbre víve állja ki az élet kemény harcát. Mit ér az oly új iskola, melynek csak az volna az eredménye, hogy készületlenül és vértezetlenül találná az ifjúságot a férfikorban uralkodó eszmék világa. Eszmék világa, melyeknek irányát és tartalmát egyes nemzetek külön-külön nem is szabhatják meg. Mit ér, ha az élet harca közben veszi észre, hogy az iskolából hozott vértezete talán kiállna, a mult idők küzdelmeinek tűzpróbáját, de az ö kora föladatainak megoldásához fegyverei, mint tökéletlen eszközök hullanak a porba? Mit ér, ha csak a szükséges erkölcsi és fizikai erély hiányát érzi az előtte álló akadályokkal szemben? Ha csak arról tud sopánkodni, mikép másként látta ő az életet küzdelmeivel és törekvéseivel az iskola szemüvegén át? Ezért csak az az új iskola volna tökéletes, melynek világa ihletett szemmel tud betekinteni az új nemzedékre váró kulturális és szociális föladatok — fájdalom, legtöbbször csak homályosan sejtett — területére. A szükséges clairvoyencet nem is minden korszak adja meg. Átmeneti, meg nem állapodott, a régi és újjal küzködŐ korok eszmevilága nem adja meg a szemnek azt a biztosságot, melyre szüksége van, hogy az új iskola rendszerét a tartósság jellegével felépítsük. Mégis egyetlen korszak sem utasíthatja el magától azt a kötelességet, hogy az iskolát az élettel lehetőleg összhangba hozza. Az iskolának és éleinek nem szabad ellentétes fogalomnak lenniök. Ezért még azokat a divatos szólamokat sem szeretem, melyek önkéntelenül és nem akarva az iskola és élet között válaszfalak emelését szuggerálják. Nem szeretem, ha sűrűn hallom az intő szózatot az ifjúsághoz: Hogyha majd kilépnek az életbe . . . Nem, az iskolában, az iskola levegőjében lépjen már be az ifjú az életbe. Ez legyen már maga az eleven élet. Ne lásson az ifjú egy csaknem áthidalhat!an űrt az iskola és élet között. És különösen ne legyen ellentét az iskola és azon élet világa között, mely mini férfiúra rá vár, mely világban hazája és az emberiség iránt tartozó kötelességeit van hivatva teljesíteni. Érezzen lépten-nyomon a férfikor küzdelmeiben, hogy jellemerejének, melylyel az élet nehéz helyzetében megtalálja a kibontakozás útját, igazi segítsége és támasza az, a mit az iskolában gyűjtött. így lesz az élet eszményibb, az iskola gyakorlatibb. Az iskola ideálismusát nem veti le a gyakorlati foglalkozás küszöbén, de nem veti meg az iskola sem az élet reálizmusát. Semmi kétség, hogy az új nemzedékre való életküzdelem felismerése, a rá váró feladatok emberileg lehető előrelátása utáni törekvés teszi a legnehezebbé, de egyúttal legmagasztosabbá az új iskola gyökeres reformjainak előkészítését. Ezért a közoktatás szervezete területén gyökeres és teljes egészében összefüggő reformváltozás csak akkor van helyén, ha lehetőleg biztos szemmel látjuk azt, hogy az új rendszer a beköszöntő korszak küzdelmeire és feladatainak megoldására szilárd alapon nyugvó előkészítés tartalmával és értékével bír. És senki se legyen oly elbizakodott, legyen bár a világ legfényesebb lángelméje, hogy a nemzetek értelmiségében és ennek közakaratában rejlő univerzális erő megnyilatkozása és támogatása nélkül sikerre vezető gyökeres közoktatási reformokat képes megteremteni és az életben sikerrel végrehajtani. Ezért föladtuk önöknek tisztelt uraim, első sorban az egyelőre nem is aktuális új iskola fölött a mélyreható gondolkozás, tanácskozás, a megvitatás, de egyúttal a nemzet értelmes közvéleményének e nagy, alapvető közoktatási kérdések iránt fölkeltése is. Érv, érv ellen, intuíció ellen küzdjenek. Vegyen t. uraim, az önök gondolkozásáról, tervezéséről tudomást a nemzet értelmisége és karolja föl mindenik a maga körében a maga tudása és tapasztalatához képest a nagy alapvető reformkérdések minden oldalát és végre: Győzzön a jobb! Egyéni hiúságnak és szerzői jognak ezen a téren nem szabad bálványozni. Épen ezért sem az elméleti, sem a gyakorlati közoktatási politikus ne abban keresse becsvágyát, hogy az említett nagy tényezőkkel nem számoló napi életű, úgynevezett gyökeres rendszer-változtatásokhoz kösse mulandó nevét, de kiki, föladatához képest, a közös munkával megteremtett, legjobb, legüdüösebb és az állandósag, maradandóság jellegével bíró új iskola üdvös alkotásának talapzatához vigyen legalább egy-egy porszemet. Nincs veszélyesebb,, mint mikor a közoktatásügyi politika terén könynyedén gyökeres rendszerváltoztatásokat tartalmazó törvénygyártásokat sürgetnek és talán még a közoktatásügyi kormányzat értékét is a szerint becsülik, hány lappal gyarapította a közoktatási törvények sokaságát Csak ha az egyetemes érdekek kielégítése által parancsolt szükség érzete követeli, hogy a régi iskolát hatásában és erejében fölülmúló, a jövő küzdelmeire biztosan előkészítő új iskolával tudjuk fölváltani, ha tudjuk, hogy a törvény nem lesz, csak mint a nemzet akarata papírra téve, de mint eleven és a művelődés haladásának biztosítékát felölelő élet az meg is testesülhet, — csak akkor szabad és lehet becsvágy, de akkor visszautasíthatatlan kötelesség is a gyökeres közoktatási rendszerváltoztatás. Ezért tisztelt uraim, tévesztett volna azt hinni, hogy önöknek az a hivatásuk, hogy ma, az elmúló század tépelődő alkonyán eme, inkább sejtelmekben és szkepszisben nyilvánuló világnézlet közepette, a régi iskolai rendszereket erőnek erejével újak váltsák föl. A régiből a jót, az értékest, a kipróbált, jellem és értelemképzŐ elemet, a humanizmust és eszményi fölfogást biztosító klasszikus elemet fönn kell tartani, de az iskola föladatát a fejlődő kor visszautasíthatatlan igényeihez képest lépéséről lépégre tovább kell fejleszteni. Tovább fejleszteni úgy, hogy biztosan haladjunk és meg ne akaszszuk művelődésünk szépen indult folyamatát, és különösen vigyázzunk, hogy egyetlen reformmal se közösítsük ki magunkat soha az emberiség egyetemes művelődésének közösségéből. De a fokozatos fejlesztési munka mellett részt kell vennie az egész magyar nemzet vezető értelmiségének abban a kutató, gondolkozó, tépelődő munkában is, melyen a világ legfényesebb elméi ragyogtatják szellemük világát és iparkodnak lelki szemeik elé varázsolni a küszöbön levő új század nagy föladataira termett iskolai rendszereket. Azokat az iskolai rendszereket és főleg módszereket, melyek a legbölcsebben tudják fölvértezni a beköszöntő korszak nagy küzdelmeire, a nemzedéket, melynek bármely vész és vihar között is helyt kell állnia, a haza, az emberiség, a művelődés nagy érdekeiért. Ebben a gondolkozó és tervező munkásságban az önök vezetése mellett részt kell vennie a magyar értelmiségnek is, de ennek a munkásságnak tartalmában és irányzatában soha egy pillanatra se fordítsuk el tekintetünket sarkcsillagunktól, melyről leragyog az intő szó, hogy nekünk itt e haza földjén mindenek fölött a szabad, az alkotmányos, királyával és dinasztiájával intézményekben és érzésekben összeforrott magyar államot kell fentartanunk és ennek nics más szilárd talpköve: mint ha e földön a magyar nemzeti kultura a saját fajsúlyában bírja fölényét minden más kultura fölött. Ez alkalommal a tisztelt teljes ülés figyelmét csaknem kizárólag a középiskolai tantervek felülvizsgálata fogja igénybe venni. A mai tanterv csaknem két évtized óla van érvényben. Ha még oly jó is — mert e tekintetben nem állunk hátrább a művelt nyugat középiskolai tantervei mögött