Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-05 / 23. szám

A mily csekély e tekintetben anyagi erőnk, oly nagyok, oly nemesek ama feladatok, melyekkel foglalkozunk s épen azért nem hangsúlyozhatom eléggé, hogy közönségünk érdeklődésére, részvételére és áldozataira szükségünk van. Azt hiszem, hogy azon források, melyekhez vezettem a tisztelt közgyűlést működésünk megítélése tekintetében, biztosítékok arra, hogy társulatunk a pártolásra érdemes, a támogatásra minden tekintetben méltó. De, tisztelt közgyűlés, nemcsak irodalmi szempontból bír jelentőséggel az, a mit teszünk, a mit akarunk; mi nemcsak irodalmi termékeket kívánunk közvetíteni a közönség soraiba, nemcsak ilyeneket terjesztünk közöttük, mert mindez nekünk csak eszköz. Bennünket sokkal nagyobb, hasznosabb egyházi és társadalmi célok elérése vezérelnek. Azon küzdelmek, melyeknek a protestáns egyházak régen kitéve voltak, melyeken át kellett menniök, egészen más természetűek azon küzdelmekkel szemben, melyeknek ma ki vagyunk téve. Régen küzdöttünk az erő, az erő hatalma és a türelmetlenséggel, és valljuk meg, egyúttal híveink közönyösségével is. Régen kitartásunkat, működésünket, erőnket, buzgalmunkat bizonyítani kellett a nélkülözésekkel, a bujdosassal ; ma egészen más természetű küzdelmekkel van dolgunk, egészen másféle elleneink vannak. Meg vagyok azonban győződve róla, hogy a mai küzdelem sokkal nagyobb, sokkal veszedelmesebb. Most a küzdelem részint a föld alatti rétegekbe vonul el, részben a tudomány fegyverét, részben a társadalmi érdekeket használja fel ellenünk, részben a féltékenységet és gyűlöletet szítja közöttünk. És minél inkább emelkedik a társadalmi műveltség, annál több eszköz áll rendelkezésére, annál több réteget képes fölfedezni, melyekben a protestantismus éltető gyökereit elvághatja. Épen azért most, ha éber szemmel és tudományos készültséggel egyfelől érzékre teszünk szert, melyekkel felismerhetjük az apró földalatti gyökerek helyzetét, hol azok elszívják erőnket, elmetszik működésünk hatását, úgy, hogy észre se veszszük, mikor már fájdalmas sebet ejt rajtunk s szerencsétlenné tesz bennünket. Tehát, uraim, valóságos kutatást, fürkészést kell társadalmunkban és irodalmunkban véghezvinnünk, hogy megkapjuk és felfedezzük a bacillusokat, s valóságos tanulmányt kell tennünk az eszközök megválasztásában, melyekkel azokat tönkretehessük, megsemmisíthessük és ez által egyházunk virágzását elősegítsük, biztosítsuk. És azért nehéz a küzdelem e tekintetben, mert egyfelől modern fegyverekkel és érdekkel küzd ellenünk, másfelől a képzetlen fanatizmust szítja és vezeti öntudatlan vaksággal és teljes erejével ellenünk. A mi protestáns egyházaink egyszerű fala, egész szertartásával, közvetlenségével elüt azon fegyverektől, melyekkel a fanatizmus dolgozik. Ez az értelemhez nem fordul, hanem azt elhomályosítja, de fordul a képzelet- és szívhez s ha az elsőt már megmételyezte, megrontja a szivet. És akkor vezeti vakon, vezeti belátása szerint a maga útján, hogy saját önző céljait megvalósítsa. Ezzel szemben nekünk kötelességünk, hogy ezt a félrevezetést meggátoljuk, azt kikerüljük, sőt elvágjuk gyökereit, elálljuk útját felvilágosító türelemmel és tudományos szeretettel. Most tehát láthatják, mily jelentősége van társadalmi és egyházpolitikai szempontból egy oly irodalmi társaságnak, mely a tudomány modern fegyvereivel száll síkra s nem kiván csak csekély áldozatot, kevés türelmet és kis tanulást. Tehát először az értelemhez szól és csak azután veti fénysugarát a szívbe s a képzeletbe, hogy mint tiszta lény, az Istenhez közvetlenül fordulhassunk. Mi nem szolgálunk csupán az igével és az igazsággal, hanem vigyázunk arra is, hogy ezek közvetlenül jussanak az értelemhez, hatoljanak a képzelembe s a szívbe, hogy meggyőződvén az igazságról, egyházának, hazájának hű katonája, éber őre legyen és ne engedje magát semmi által félrevezetni. Korunk a legnagyobb mértékben impreszszionalista. Ez a festészet, ez a társadalom, ez a politika, ez minden; ép ezért csak két ellentétes eszközzel lehet reá hatni: egyik a drasztikus mód, melyet a festészet is minden téren produkál, s ez a képzeletet nemcsak akarja, de tényleg egészen el is ragadj a; a másik az értelem, az igazság, mely a maga tiszta fénye, és melegénél fogva, kell, hogy fölemelje a lelket és azt hiszem, nem kell fejtegetni azt, melyikhez forduljunk mi e kettő közül, melyiket tegyük magunkévá? De másfelől vigyázni kell arra, hogy az impressziók, melyeket leltünk, s melyeket kitörölni akarunk a lelkekből, az evangélium javára szolgáljanak. Pál apostol mondta: »A betű öl, a lélek az, a mely megelevenít**. Bámultam mindig Pál apostol alakját és előrelátását, csodáltam mindenkor személyét, és mégis azon vakmerőséget követtem el, hogy kijelentem, miszerint Pál apostolnak fogalma se volt arról, — minő igazat mond. Mi tudjuk azt, mi, kik meg vagyunk róla győződve, hogy a betű, a mely ma már a milliók rendelkezésére áll, mennyire öl. Most, midőn a szabad sajtó érinthetlen (és az legyen is), egyaránt beviszi abba az igazságot, be a tévedést, s a kettőnek összeköttetése a