Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-29 / 22. szám

él s nem zendül meg már többé felettünk és közöttünk a vigasztaló, a bátorító, a nagy tettekre képesítő pünkösdi lélek?! Nem, nem! az Úr él ma is, ól az Üdvözítő, él a Lélek, de hogy annak áldást osztó hatásait nem érezzük, annak okai önmagunk vagyunk csupán. Nézzétek, a mikor a Lélek először kitöltetett, a tanítványok mindnyájan egy akarattal együtt vadának. Leiköket nem foglalta el semmi más, mint a mennybe távozott isteni Mester; annak szent ígérete s az a szent hivatás, a melyre Mesterük őket elválasztotta. S a mikor így valának együtt ós a mikor nem volt közöttük egyetlen egy sem, a ki egy ugyanazt nem érezte, nem gondolta s nem akarta volna: akkor teljesedik be az isteni Mester Ígérete s akkor jő el a megvilágosító, vigasztaló s mindezekre képesítő Lélek, mint a sebesen zúgó szélnek zendülése. S együtt vagyunk-e mi mindnyájan egy akarattal?! Nem foglalja-e el lelkünket semmi más, mint isteni Mesterünk ígérete, s értjük-e, tudjuk-e s megvalósítani törekszünk-e együtt, egy akarattal azt a szent hivatást, a melyre a mindenható Isten, az ő szent Fia által elhívott e jelenvaló világban?! Óh! ha így volna: éreznők a Léleknek fuvallatát; lelkünk kétségei oszladoznának, sebeink enyhülnének, a társadalmi s egyházi élet forrongó hullámai elcsitulnának körülöttünk s megláthatnánk az Úrnak örvendetes esztendejét, mint amaz első tanítványok ! De mi még mindig kétségeskedünk; még mindig nem vagyunk egy akarattal együtt, hogy bátran, lelkesen kibontsuk az evangéliumnak szentséges zászlaját s bevinni törekedjünk a Krisztus által e világra hozott mennyei tudomány megváltó, megnyugtató, újjászülő erőit társadalmi és egyházi életünk minden erébe. Közöttünk még mindig dúl a minden szent törekvést meggátló kicsinyeskedés; meg mindig ott ül sokaknak lelkén a közöny, vagy e világ ítéletétől való félelem, s a Lélek, mely ma is megzendül felettünk, csak átsuhan közöttünk, a helyett, hogy sziveinket tölthetné el szent érzésekkel, szent elhatározásokkal. A Léleknek szele fuvall, de mi még mindig elzárjuk előle szivünk ajtait, mintha csak sorvasztó őszi szól volna az ; pedig lágy, rügyet ós virágot fakasztó tavaszi szellő az s ha befogadnánk, megenyhítené életünk zordon telét, lombot fakasztana reményünk meghervadt fájára s a lombot követné a virág, a virágot az édes gyümölcs. Óh! ha mi úgy tudnánk a hitben, a reményben, a szent törekvésben egyesülni, mint amaz első tanítványok: felettünk is, sziveinkben is megzendülne a pünkösdi lélek fuvallata s nyomában felhangzanék ajkainkon a sziveket és lelkeket meghódító evangélium s felhangzanék a szabadulás, a vigasztalás után vágyakozó világnak esdő szava, mint amaz első napon : mit cselekedjünk atyánkfiai férfiak?! Félre tehát a kicsinyeskedóssel, félre a közönynyel, félre e világ ítéletétől való félelemmel! Olvadjon össze szivünk a közös hitben, a közös reményben, a közös törekvésben, s hadd zendüljön meg a pünkösdi lélek újra, hogy eltöltetve általa, megnyugtathassuk ós megválthassuk e bűnös s bűneiben nyomorult világot. Veni Spiritus Sanctus! Hamar István. A pünkösdi lélek. E mai napon ismét megújul emlékezetünkben a csodaszép pünkösdi történet. Látjuk a tanítványokat a jeruzsálemi házban, egy érzelemmel, egy akarattal együtt, egy előttük eddig ismeretlen,, égi vágyakozással sziveikben. Ez égi erények kísérőit ós eredményeit, a sebesen zúgó szélnek zendülését, a kettős tüzes nyelveket, a Péter lelkes beszédét, a 3000 megkeresztelkedőt is mintha látnók ós hallanók ! A szentlélek e csodatevő, ez áldást osztó emlékére üli a keresztyén világ a Pünkösd ünnepét. Valljuk meg, az isteni erő e hatalma előtt egyetlen más egyház sem borulhat le oly tisztelettel, mint az ev. protestáns egyházak, mert a történet egész folyamán egyetlen másban sem munkált a megszentelő isteni kegyelem oly mórtékben, mint ezekben. Nem elfogultság, nem felekezetiessóg mondatja ezt velünk, hanem a történeti tapasztalat, mely ama hatalmas igazságra támaszkodik, hogy az ég csak ott nyílik meg az emberek számára, ott közli áldásait, a hol erős hit, közös akarat van bennük megvetni a földit s a hol az elméket az égiek utáni vágyakozás tölti el. Ennek nyomán fakadhat csak élet, áldás s csoda! Lám az apostolok, a míg elmójöket Jézus földi kiralysága, abban nekik egy-egy megfelelő hely, szóval földi dolgok foglalkoztatják, semmi nagy dolgot felmutatni nem képesek. Ingadozók, félénkek, szótfutnak a Mester halálakor;de midőn elméjök, szivök, a Jézus dicsőséges feltámadása ós mennybemenetele által az égre, a felettök lévők keresésére irányul: hasonlíthatlanul nehezebb körülmények közt, mint voltak az előtt, megteszik az első pünkösdi csodát, a melyhez csatlakozik később a csodáknak egész láncolata. Nem csodát akarok mondani, mert a csoda valami érthetetlennek is látszhatik, hanem azt mondom, hogy a tények logikai rendjéből követ-