Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-15 / 20. szám
az új főgondnok, kit, valamint új gondnok társát, viharos éljenzéssel fogadott a lelkesült közönség. Ekkor Szász Károly meleghangú beszéddel üdvözölte először Hegedűs Sándort, kifejezvén iránta az egész gyülekezet teljes bizalmát és részletesen vázolva a reá váró fontos főgondnoki teendőket. Erre Hegedűs S. azzal a nagyszabású beszéddel válaszolt, mely Lapunk elején olvasható s melynek eszmegazdagságával és gyönyörű előadásával valósággal elragadta a közönséget. Hasonló lelkesedés kíséretében üdvözölte a püspök az új gondnokot, Szilassy Aladárt, a közönség pedig mély rokonszenvvel és vallásos áhítattal hallgatta meg az ő ép oly szerény, mint lelkes, mondhatnám, kenetes beszédjét, ki, mint püspök úr mondta üdvözlő beszédében, gyülekezetünk negyedik papja, igazi »királyi pap«, ki palást nélkül, textus nélkül prédikál a maga példás hitbuzgóságával, munkás szeretetével és fényes áldozatkészségével. Ezzel a lélekemelő közgyűlés befejeztetett; a közönség lelkes hangulatban és abban a nyugodt meggyőződésben oszlott szét, hogy budapesti egyházunk élére a legarravalóbb, legjobb férfiakat állította, kik nemcsak maguk kiváló munkásai egyházunknak, de a kiknek nejeik is vezetői Budapesten az egyháztársadalmi keresztyén munkásságnak: Hegedűs Sándorné a Nagypénteki Társaságnak, Szilassy Aladárné a Lorántffy Zsuzsanna egyesületnek az elnöke és lelke. Isten éltesse őket sokáig anyaszentegyházunk dicsőségére! (F.) Hegedűs Sándor adományai. Hegedűs Sándor, a budapesti egyház új főgondnoka, f. hó 8-án a választó gyűlés után Szász Károly püspök és első lelkésznél következő adományait jelentette be. Tízeser koronát tőkéül a a budapesti egyház részére, egyelőre az egyház folyó szükségeire s annak idején egy új lelkészi állás alapjául illetőleg pótlékául; ezer koronát a kőbányai templom építésére, a mit a napokban kezdettek meg; ezer koronát, a budai templomban állítandó orgonára. Lapunk elején olvasható szép beszédének méltó megpecsétlése ez a szép tett, mely újabb bizonyítéka annak, hogy Hegedűs Sándor azok közül az egyházférfiak közül való, kik nemcsak szép beszédekkel, hanem szép tettekkel is szolgálják anyaszentegyházunkat. Az egyházi adóterhek kimutatása. Legutóbbi egyet, konventünk elrendelte a gyülekezeti adóterhek kimutatását. A konventi elnökség már elkészítette az erre szolgáló rovatos íveket s most küldeti szét az egyházkerületi elnökségek útján az egyes! gyülekezetekhez. A jelentő ív rubrikái és kérdései a következők: 1. Egyházi tagok összes száma. 2. Egyházi adót fizetők összes száma. 3. Mennyi volt az egyházközségi tagok összes egyenes állami adója az 1897. évben ? 4. Hányan voltak 1897-ben, a kiknek egyenes állami adója 10 frtnál kevesebb volt? 5. A 10 frtnál kevesebb állami adófizetőkre összesen mennyi egyházi adó volt kivetve 1897-ben? (papi és tanítói fizetésre és az egyház többi rendes szükségleteire együttesen számítva.) 6. Ebből egyénenként mennyi volt a legkisebb és a legnagyobb egyházi adó ? 7. Mennyi volt 1897-ben az egyháznak évi rendes kiadása a belső hivatalnokok fizetésével együtt, a) egyházfentartásra, b) iskola fentartásra, c) a két címen összesen. 8. Ebből mennyi volt kiróva összesen az egyháztagokra egyházi adóképpen ? (Készpénz, természetbeliek és szolgálmányok pénzértékre számítva.) 9. Milyen volt az egyházi adózás módja 1897-ben ? Párbér szerint, vagy az egyházi törvények 246. és 247. §§-ban megjelölt módon rovatott ki az egyházi adó ? 10. A felekezeti iskolába járó gyermekek után mennyi tandíj rovatott ki 1897-ben (pénzértékben véve a természetbelieket is): a) egy gyermek után, b) két, vagy több gyermék után. Kelet. Lelkész, gondnok és két presbiter aláírása s az esperes hitelesítése és megfelelő pecsétek. — A jelentő ívek pontos és lelkismeretes kitöltésére különösen felhívjuk lelkésztársaink figyelmét, mert csak úgy remélhető, hogy egyházi teherviselésünk reformja üdvös eredményeket fog létrehozni. EGYESÜLET. A budapesti ref. ifj egyesület f. hó 7-én választmányi ülést tartott Szilassy Aladár elnöklete alatt. A választmányi ülés fontosabb tárgyai voltak: a hátralékos tagok névsorának revíziója, a melynek folyamán a választmány több tagot volt kénytelen törölni a névsorból; továbbá tanácskozott a választmány az egyesületnek a jövő hó végén Baselben tartandó nemzetközi ifjúsági egyesületi kongresszuson leendő kép viseltetése felett is, s a képviselésre Szilassy Aladár elnököt és dr. Szabó Aladár titkárt kérte fel, s elhatározta, hogy az egyesület összes nyomtatványaiból s a működését feltüntető programmokból példányokat küld ki az ily dolgokból rendezendő kiállításra. Örömmel vette továbbá tudomásul a választmány, hogy Bálint Sándor, a kőbányai Municipal téglagyár igazgatója 100 frt alapítványt tett, dr. Csengey Gyula budapesti ügyvéd pedig 100 frtot bocsátott az egyesület rendelkezésére. Ez utóbbi adomány felől úgy rendelkezett a választmány, hogy abból 50 frtot alapítványul helyez el, 48 frtot pedig a helyiség-alaphoz csatol s mindkét adományozóhoz köszönő levelet intéz. A Lorántffy Zsuzsánna-egyesület, mely a szegények gyámolítása, az árvák istápolása és az elhanyagolt gyermekek vallás-erkölcsi gondozása, valamint a nép erkölcsi nemesítése terén oly áldásos tevékenységet fejt ki, mind szélesebb körben kelt rokonszenves^ érdeklődést. A Tabitha-egyesület legutóbbi közgyűlésén indítványt tettek és fogadtak el az iránt, hogy a Tabitha-egyesület is vegye fel munka-körébe az elhanyagolt gyermekek valláserkölcsi gondozását és honosítsa meg a vasárnapi bibliai-iskolát. Főrangú hölgyeink közül néhányan, fölbuzdulva a Lorántffy-egyesület tevékenységén s belátva azt, hogy alkalmas egyesületi helyiség által mennyire fokozni lehetne a munkásság sikerét : dicséretes buzgósággal önként kezet fogtak s máris szép eredményre vezetett gyűjtést indítottak a Lorántffy-egyesület helyiség-alapja javára. Egyházközségeink között is figyelmet ébresztett az egyesület, melynek javára önkénytes adományokat küldöttek a debreceni és a deési egyházak. Az egyesület alapító tagjai közé beléptek: Herceg Odeschalchy Gyuláné, Fröhlich Erzsébet 100—100 frttal, gróf Festetich Gyuláné 300 frttal; adományokat küldtek Özv. Patay Gyuláné 200, Bálint Sándorné szintén 200 frtot.