Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-01 / 18. szám

Szülei lelkésznek szánták, de saját vallomása szerint, ifjúkori magaviselete nem igen volt illő e hivatáshoz. »Pénzemet gyakran elköltém bűnös élvezetekre, úgy hogy e miatt sokszor kellett nélkülöznöm, sőt egy ízben, éhségem lecsillapítása végett, egy velem egy házban lakó katona kenyerét is elloptam.* Ez időben sokszor töltötte az éjszakákat is a rendőrségen, mivel rendes szállása sem igen volt. E rendetlen életmód dacára is elég jól tanult, mert a classikus nyelveken kívül hét nyelvet elsajátított. A gimnáziális osztályokat Halberstadtban és Nordhausenben végezte, az egyetemi tanfolyamot pedig Halléban. Itt történt vele 1826-ban, hogy teljesen megváltozott, új emberré lőn. E nagy változást egy magánházban való áhitatoskodásban való részvétel hozta benne létre. Ő is prédikálni kezdett és a bittérítői pályára szándékozott lépni. Atyja e miatt megvonta tőle a segélyt. Élete huszonnegyedik évében, 1829-ben Londonba ment, a hol először is az evangéliumnak a zsidók közt való terjesztésére alakult társulatnál talált alkalmazást. De itt nem sok időt töltött, mivel betegeskedett. A misszionáriusi pályát felcserélte a lelkészivel. Lelkipásztora lett a devonshirei teigumouthi kisded gyülekezetnek. E helyen ismerkedett meg és vette el első nejét és hü munkatársat Groves Marit. Ugyancsak itt ismerkedett meg és kötött élethosszig tartó barátságot Craik Henrikkel. 1832-ben Bristolba költözött, ez a város lett páratlan munkásságának színhelye. Már mint lelkész azon elvet fogadta el, hogy a gyülekezettől nem húzott rendes fizetést, hanem az önkénytes adakozásokból tartotta fen magát. Sokszor bizony alig volt egy-egy shillingje, de azért hite soha sem csüggedett 1834-ben néhány barátjával egy társulatot alakított, mely sok tekintetben még az árvaházánál is bámulatosabb eredménynyel működött. Ez pedig volt »A szentírást hon és külföldön terjesztő társulat.* Ezzel igyekeztek a vasárnapi iskolák munkáját könnyíteni, a népet olcsó bibliákkal ellátni és a misszionáriusokat segíteni. E társulat megalakulta óta a legújabb jelentés szerint félmillió bibliát, másfél millió újtestamentomot és tizenegy milliónál több könyvet, röpiratot és tractatust terjesztett szét. Múller e társulat céljára, nem lévén szokása kérni, úgy kapott összesen 259,000 font sterlinget. Ugyan e társulat még egy sereg evangélistát is — legutóbb 134-et — foglalkoztat a világ minden részén. Az 1835-ik év végén vetette meg az árvaház alapját, mely emlékezetét örökké fen fogja tartani. Az eszmét Frankétól, a hallei árvaház alapítójától vette. A város közepén, a Wilson-utcában egy házat bérelt ki és abba 20 árvagyermeket szándékozott elhelyezni. A ház hamar megtelt és az ifjú philanthrop fajó szívvel látta a gyámolításra szoruló árvák nagy seregét. A szomszédházból ekkor történetesen elköltöztek a lakók, Míiller rögtön kibérelte azt is, és így újabb 36 árvának tudott helyet adni. Majd egy harmadik házat, három év múlva negyediket bérelt ki, de a jelentkező árváknak még sem tudott elég helyet adni. Ez a körülmény és a szomszédoknak a panasza a gyermekek lármája miatt, az építkezés gondolatát költé föl Müllerben. Igazán jellemző az a mód, melylyel a városon kivül levő telket, a mai árvaház helyét megszerezte. Meghallotta, hogy az a telek acreként (1115 •-öl) 300 fonton eladó. Ránézve szerfölött magas volt ez az ár, azonban mégis elindult a tulajdonoshoz. Ez nem volt otthon s midőn másnap ugyancsak elment s otthon találva beszélni kezdett tervéről, az érdemes úri ember félbeszakítá. Elmondá, hogy már hallott valamit Múller dolgairól és sejtette, hogy tegnap ez ügyben kereste őt ; egész éjjel godolkodott e felől s arra az elhatározásra jutott, hogy neki acreként 120 fonton (1200 írt), tehát a valódi értéke felénél olcsóbban hajlandó eladni a telket. Müller rögtön megvett 7 acret, épen annyi pénze volt. Most következett el hitének megpróbáltatása. A telek meg volt, de az építkezésre már nem volt pénze. Harminchárom nap imádkozott, de egy krajcárt se kapott sehonnét se. A harmincnegyedik napon azonban 10,000 forintról szóló utalványt kapott egy ismeretlen jóltevőtől. Rögtön elkezdette az építkezést s egy 300 gyermeket befogadó házat emeltetett. Mikor ez elkészült, egy másikat csináltatott 400 gyermek számára, ezután egy harmadikat 450 számára. De az árváknak még mindig százai zörgettek: ezért újból két házat épített, mindegyiket 450 gyermek számára. így tehát összesen 2050 árvát tudott elhelyezni. Segédei a gyermekek gondozása, tanítása és nevelésére majdnem százan vannak. Az épületek 115,000 fontba (1.150.000 írtba) kerültek. Árvaházába befogadott Nagy-Britannia területéről fizetés és ajánlás nélkül minden gyermeket, az egyedüli föltétel, hogy teljesen árvák és szegények és hogy törvényes házasságból szúletettek legyenek. A fiúk tizennégytizenötéves korukig maradnak az intézetben és akkor valami mesterségre adatnak. A leányok tizenkétéves korukig, a mikor könnyebben találnak alkalmazást. Eltávozásukkor minden gyermek szükséges ruhákkal és eszközökkel bocsáttatik el. Az »intézeti« légkör nem látszik meg rajtok. Vidámak és boldogok 1896-ig tizezer árva fordult meg az intézetben, a kik közül sokan ma már igen jó helyzetben vannak. Az intézetből kikerült árvák száma aránylag azért oly kevés,'mivel egy-egy 15—16 évig is ott van. Müller fizikai és szellemi erejét, tehetségét, mondhatni a legvégső ideig megtartotta. Télen nyáron egyformán tél hétkor szokott kelni. Délelőtt tizig naponként a rengeteg számmal jövő leveleket szokta átnézni. Tizkor segédei jöttek utasításokért. Maga ugyan betegeskedése miatt, orvosi tanácsra ivott naponként egy kevés bort, de a gyermekek önmegtartóztatóknak neveltetnek. Minden vasárnap reggel maga Müller tartott beszédet a négy árvaház kápolnájában. Az utóbbi hat hónapot kivéve még e mellett minden vasárnap este is szokott prédikálni a Bethe.sda kápolnában, melyhez egy ezer lelket számláló gyülekezet tartozott. Legutoljára 1897. október 3 án prédikált ez igékről: »Mert tudjuk mi, hogyha e mi földi házunknak hajléka elbomol, épületünk lészen Istentől, tudniillik: nem kézzel csinált házunk, hanem örökkévaló a mennyben*. E beszéd a boldog jövendőbe való hivőnek és a diadalmas hitnek beszéde volt. A nagy emberbarát magas, karcsú s csak az utóbbi időkben kissé előrehajtott alakját minden bristoli ember ismerte, a kik a város északi végén levő otthonokat városuk ékességének tekintik. Mindennap délutánján megtekinthető volt az árvaház egyik, vagy másik otthona és rendesen sokan is mentek oda szétnézni. Lord Salisbury, Lord Derby, Lord Hampton és sok más kiváló egyéniség látogatta meg az intézetet és fejezte ki bámulatát a látottak fölött. Müller sokszor jutott igazán kétségbeejtő helyzetbe. Volt idő sokszor, a midőn az este úgy szállt, le, hogy nem tudta, vájjon a következő napon tud-e majd árváinak enni adni. »De — mondta — soha kétségbe nem estem Biztam Istenben és ő meg is segített mindig.« Gyakran elmondotta, hogy ő a tizenkilencedik századnak a hit és az ima erejét akarja bebizonyítani. A napló alakjában kiadott évi jelentései élénken mutatják, hogy sokszor mily válságos helyzetben volt. így pl. találunk ilyen helyeket benne: »Az egész heti jövedelem 161 font volt. holott a heti átlagos kiadásunk 630 font. A jólelkű embe-