Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-01 / 18. szám

holott teljesen elég, ha az államellenes magatartás tekintetében nyerné azt meg ; bár a prot. egyházakkal szemben ez is felesleges. Apponyi határozati javaslatához csatlakozik, de annak a segély megvonására vonatkozó pontját olyképen kivánja módosíttatni, hogy a segély csak azon esetben vonható el, ha az illető lelkész felebbezését a közigazgatási hatóság is visszautasítja. Wlassics Gyula kultuszminiszter szólalt tel ezután, kijelentve, hogy miután semmi olyan megoldási módozatot nem hallott, mely jobb volna a javaslatánál, annak rendelkezései mellett továbbra is megmarad. Werner Gyula a javaslatot mindenben helyesli s elfogadja, annyival is inkább, mert abban helyes nemzeti politika nyilvánul meg. Az autonomiát szerinte nem sérti, nemzetiségi és nemzeti szempontból pedig hasznos lesz, merta nemzetiségi egyházak papjait az anyagi nyomorból kiemeli s a magyar állam iránt hálára fogja kötelezni. Szent,iványi Árpád kifogásolja, hogy a javaslat felől az egyházakat nem hallgatták meg előzetesen; hogy nem tekintve a történelmi fejlődésre, különböző jellegű egyházakat foglal egy kalap alá. a rőm. katholikusokat pedig kiveszi alóla. Helyteleníti, hogy a semmi lelkészi kvalifikációval sem bírókat is segélyezni kivánja a javaslat s nem veszi egyáltalában tekintetbe az egyházak önmegadóztatása közti óriási különbséget. Apponyi határozati javaslatához csatlakozik. Az április 20-ki ülés jó része a kereskedelemügyi miniszter által benyújtott néhány javaslat feletti vitával telt el s a kongrua-javaslat tárgyalására csak az ülés vége felé került sor. Két szónok, Mezei Mór és Molnár János szóltak a javaslathoz, az előbbi zsidó, az utóbbi néppárti szempontból. Mesei Mór Sághy Gyulával polemizált s védelmezte a hazai zsidóság hazafiasságát,^kulturális áldozatkészségét. Ő is óhajtaná, hogy az 1848. XX. t.-c. 2. §-a egész valóságában hajtassék végre. A javaslatot, mely a nagy egyházi adóval terhelt zsidóságon segít, elfogadja. Molnár János, a javaslat érdemére vonatkozó szavaiban azt panaszolta fel, hogy az méltánytalan az ország rkatholikus lakosaira, mert azok fizetni fogják a magok kongruáját s azonkívül még fizetni lesznek kénytelenek a nem róm. katholikusok kongruájába is. A javaslatot nem fogadja el. Április 21-én az ülés egy részét ismét a kereskedelmi miniszter javaslatai felett folyt vita foglalta el. A kongrua-javaslathoz Rakovszky István néppárti és Pulszky Ágost kormánypárti képviselők szólottak. Rakovszky a javaslatról mondhatni semmit sem beszélt, hanem csak Tisza Kálmánt támadta beszédének ama nyilatkozatáért, a melyet Zichy János gróffal szemben hangoztatott, hogy t. i. a protestáns egyházak és a zsidóság meg tudják védeni magok is a saját érdekeiket, habár sohasem állítják is azokat szembe az állam érdekeivel Ebben Rakovszky sértést talált a rkath. egyházra nézve s e miatt élesen megtámadta Tiszát. A javaslatot különben nem fogadja el. Pulszky Ágost főként a szász képviselők ellen támadt s beszédében élesen megrótta, hogy az erdélyi ev. egyház egész külön egyháznak tekinti magát és hogy a szász nép vezetői nagyzási hóbortban szenvednek. Az a panasz, hogy a javaslat az erdélyi szász evang. egyházon nem fog segíteni, teljesen alaptalan ; de ha még úgy volna is, panaszra nem lehet okuk, mert ők már régen megkapták azt az állami segítséget, még pedig sokkal bővebb mértékben, a mit a többi felekezeteknek csak most akarnak nyújtani, A javaslatot egészen helyesnek tartja és elfogadja. Április 22-én Páder Rezső és Kálmán Károly néppárti rőm. katholikus és Marjay Péter függetlenségi református pap képviselők, továbbá Lakatos Miklós és Franschenfels Emil képviselők szóltak a javaslathoz. Páder Dezső és Kálmán Károly néppárti szempontból ítéltek a javaslat felett s ismételten hangoztatván, hogy a javaslat a róm. kath. állampolgárokat is terhelni fogja — a javaslatot nem fogadták el. Marjay Péter szerint a javaslat nem felel meg a jogegyenlőségnek, mert míg a róm. kath. lelkészeket kiveszi, addig az akadémiai képzettségű prot. lelkészeket a képesítés nélküli lelkészekkel foglalja össze. Az állam által kinált segítség igen nyomorúságos ugyan, de miután azt reméli, hogy a javaslat hiányain a módosítások által segíteni lehet, azt általánosságban elfogadja. Lakatos Miklós a javaslatot nem fogadja el, mert azzal a kormány a prot. lelkészek nyakára hurkot akar vetni s le akarja kötelezni a jövő választásokra. Franschenfels Emil szász képviselő Pulszky támadásával szemben az erdélyi szász evang. egyházat védelmezi s a javaslatot, a melylyel egyháza autonómiáját látja veszélyeztetve, nem fogadja el, hanem Meltzl határozati javaslatához csatlakozik. Április 23-án még Buzáth Ferenc szólt a javaslathoz néppárti szempontból s tett egy kirohanást a zsidóság ellen. Ezzel bevégződött az általános vita s következtek a záró beszédek s a részletes tárgyalás. Tuba János előadó szerint a miniszter felszólalásai) legalább részben, eloszlatták a javaslattal szemben táplált aggodalmakat, Tisza, Csáky és Pulszky képviselők pedig eléggé kimutatták Apponyi határozati javaslatának gyakorlati kivihetetlenségét. Ezért a határozati javaslatok mellőzésével a javaslat elfogadását ajánlja. Apponyi Albert záróbeszédében kifejtette, hogy a vita csak azoknak az aggodalmát oszlatta el, a kiknek aggodalmaik nem voltak, vagy a kik előre el voltak határozva, hogy meggyőződésüket magasabbnak vélt érdekeknek alá fogják rendelni. A vita igazában nem megnyugvást eszközölt, hanem csupán rezignációt. Kijelenti, hogy határozati javaslatát fentartja s ha még el nem fogadtatnék is, a javaslatot általánosságban elfogadja; de hogy ha az ő határozati javaslatának garanciái a részletes tárgyalásnál nem lennének érvényesíthetők, akkor elvetné az egész javaslatot. Tiszával s a miniszterrel szemben vitatja, hogy az 1848. XX. t.-c. 3 §-ából nem következik az egyházi javak konfiskálása, sem a lelkészek állami hivatalnokká létele. A szekularizációt visszautasítja, de kivánja, hogy a róm. kath. egyház kezén levő javak jogi természete preciziroztassék és a kulturális célok ellátása biztosíttassék. — Hangoztatja újra, hogy a nem kvalifikált lelkészek állami segélyezése nem egyezik meg a ratio legisszel, mert az olyan állapotok dédelgetése, a melyekből nem a nép erkölcsi nívójának emelése, de egyenesen az erkölcsi és intellektuális élet romlása ered. Vitatja, hogy határozati javaslatának az egyházi teherviselés és a segélyezés kulcsának arányosítására vonatkozó pontja épen nem kivihetetlen, s újra hangoztatja, hogy ha a javaslat a mostani aránytalanságokkal válik törvénynyé, az érdek ellentétet fog támasztani a lelkészek és híveik közt s a felekézetnélküliek számát fogja szaporítani. A javaslat azon intézkedése, hogy a miniszter alkudozhat az egyes egyházakkal azon feltételek felett, a melyek mellett a segélyt az egyházi főhatóságoknak rendelkezésére bocsátja ; továbbá, hogy megengedi, hogy erkölcsi vétség dolgában a miniszter felülbírálja az egyházi főhatóságok Ítéletét: az egyházakra nezve valósággal lealázó. Ajánlja határozati javaslata elfogadását.