Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-17 / 16. szám

tása felé — elfogadhatónak tartom, de csak bizonyos módosításokkal. Egyházunk papságának erkölcsi előnyére szolgál azon körülmény, hogy nem elégszik meg anyagi helyzetének e javaslat szerinti biztosításával, hanem mint jó pásztorokhoz illik — a juhok érdekeit is felöleli — vagyis óhajtja, hogy egyházi terhén is könnyítsen az állam, mert ha ez így marad, lehet hogy pap lesz, de a gyülekezel a felekezetnélküliség karjaiha veti magát, vagy pedig a szociálizmus mételyét sziva be, minden egyházi és társadalmi rendet felforgat s így önmagának és családjának is vesztére tör Köztudomású, hogy egyházi életünk közigazgatási ága is nem változó statumukon, hanem királyilag szentesített törvényeken alapulván, az ott megszabott korlátok között kivetett és a tényleges szükséglet között esetleg mutatkozó hiányt az állam fedezné, hogy egyházunk jövője ez oldalról is biztosítva lenne. Nem lehet célom e beszéd keretében részletes bírálatot adni a javaslatról, mert az a tüzetes kritika tárgyát képezi. Én általában véve a javaslatot, a tárgyalás alapjául elfogadom, és ha ezt most a konvent visszautasította volna, ki tudja, hogy meddig kellene várakozni, míg e kérdés ismét rendre kerül a kormánynál ? Én tehát nem azt kérdezem, hogy Názáretből származhatik-e valami jó, hanem azt, hogy jó-e, előnyös-e helyzetünkre ? Bár — ismétlem — kifogásolható részei vannak autonomikus szempontból e javaslatnak; de tekintve a szakminiszter és kormányelnök, azóta ez ügyben tett nyilatkozatait is : a segélyezési szándékot megtagadni tőle nem lehet, és ha a konvent által megnyugtató nyilatkozat tételekre felhívott kormány a hozzá intézett kérdéseket és nyilatkozatokat respektálva a javaslatokat oly értelemben módosítani kész: derültebb gondolatokkal és érzésekkel tekinthetünk a jövő felé. Bodnár István értekezleti jegyző lemondásával Szuhay Benedek kápolnai lelkész választatott az értekezlet jegyzőjévé egyhangúlag, ki is megköszönvén a kitüntető bizalmat s Ígéretet tevén, hogv tolla az igazságot fogja szolgálni: jegyzői székét elfoglalta. Horváth János felolvassa a nagy gonddal és valódi szakértelemmel összeállított bírálatot a beadott pályamüvek felől. Kívántatott: ^Reformáció ünnepén mondandó új bori úrvacsorai beszéd« szabadon választott alapigével. A beérkezett 4 pályamunka dicséretre méltó törekvésről tanúskodik. Legértékesebb az I. és IV. számú. Az első a homiletikai szabályokat pontosan betartja s kifogástalan szerkezetű úrvacsorai beszéd. A IV. inkább reformáció ünnepi beszéd, telve hévvel, lelkesedéssel Felfogás, belső és külső kidolgozás egyaránt kitűnő tulajdonai. Nyelvezete mindkettőnek irodalmi színvonalon álló, sőt vannak mindkettőben olyan részletek, melyek az újdonság varázsával hatnak az olvasóra. Értekezlet a bírálatot köszönettel elfogadja, alapelveit magáévá teszi s az 1. számú pályamunkát 20 koronával, a IV. számút 10 koronával tünteti ki az értekezlet s mindkettőt »érdemkönyvbe« veszi. Felbontatván a jeligés levelke, kitűnt, hogy amannak szerzője: Mindszenti Imre. s.-kazai, emennek: Szuhay Benedek kápolnai lelkész. Olvastatott azután a Vladár Jószef, Szuhay Benedek Botos József tagokból álló bizottság véleménye: »A tiszáninneni ev. ref. egyházkerület papi özvegy-árvatárának módosított alapszabály-tervezetére* vonatkozólag. Értekezleti közgyűlés a bizottsági vélemény alapján a kisebbség tervezetéhez ragaszkodik, azt fogadja el azon változtatással, hogy az intézeti tagok többé a tárba ne fizessenek, de még akkor sem, ha 25 éven belől nem teljesítettek még fizetési kötelezettséget. Indokolttá teszi e körülményt az, hogy a sokféle teher súlyosan nehezedik vállainkra. S a tár idősebb tagjai, illetve azok jogutódai nem rövidülnek meg, mert a volt felállított országos özvegy-árvatár 10 évre kiterjedő fizetési kulcsot állapított meg s az idősebb tagok jogutódai kevesebb befizetés után is egyenlő ellátásban részesülnek. Azon özvegyek és árvák pedig, a kiknek elhalt férje, illetve apja még nem volt tagja az országos lelkész özvegy-árvatárnak: tetemesebb osztalékot kapjanak a mostaninál, mert a segítségre százszorta jobban rá lehetnek szorulva, mint azok, a kik már az országosból is kapnak osztalékot. Igaz. ezt nem a szoros osztó igazság, csak a méltányosság parancsolja. Végül óhajtja értekezletünk, hogy az elfogadott alapszabály megfelelő számú példányba kinyomattassék s a tavaszi egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyvében a tagok névsora mindig kinyomattassék fizetési osztályuk, idejük megnevezésével, nemkülönben tartassék nyilván az is, hogy mennyi az özvegyek, árvák száma s azok fejenként mily segélyösszeget kapnak? Mert manapság csak a sötétségben tapogatózunk. Majd a sárospataki theol. tanári kar véleményére adott választ, illetve bírálatot egy bizottság melynek tagjai : Csortó Károly, Bartha Mihály, Etek József. E bizottság nézete szerint e kitűnő tanulmány megérdemli, hogy szerzőinek meleg köszönetet szavazzon az értekezlet. Módosításai következők: A lelkész-avatásról szóló rész 3-ik pontjára vonatkozólag bizottság szemben a tanári kar vélemenyével azon nézeten van, hogy célszerűség szempontjából sokkal helyesebb, ha a felavató püspök, esperes, vagy bármily megbízott lelkész a szószékből mondja el alkalmi beszédét és pedig azért, mert ez nem csak a felavatandókat érdekli, hanem a jelen levő templomi nagy közönséget is. Az alkalmi beszéd s az azzal járó kérdések feltevése s a felavatandók feleletadása egyik legkimagaslóbb része e szertartásnak, mely iránt a nagy közönség is leginkább érdeklődik, szereti hallani, hogy a felavató mit köt szívökre az ifjú lelkészeknek és hogy mit Ígérnek szívvel-lélekkel az ő lelkipásztoraik, A 8-ik pontnál indítványozzuk, hogy minden lelkészavatással összekötött kerületi gyűlésre a sárospataki főiskolai énnekkar az egyházkerület költségén vitessék ki. Ez énekkar iránt, mely legrégibb az egész országban, minden igaz protestáns szeretettel, vonzalommal viseltetik s öröm-