Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-10 / 15. szám

többi (a példa varázsereje folytán) megingott. Hova vezet ez a testvérharcz, ki tudná megmondani ? Vájjon az állam megteszi, megteheti-e, hogy a híveit veszett pap fizetését kipótolván, a 3—400 lelkes községekbe még ág. ev. lelkészetet is szervezzen ? Mi lesz ebből ? Azt tudom, hogy jó nem, soha. Ily jelenségek közt gyűlt össze f. hó 23-án az »okorszigetvidéki lelkészi kör egyházi értekezlete* Baranya-Sellyén, hol a tagok — papok és világiak — nagy számmal, 30-nái többen jelentek meg. Egyik értekező épen e kérdéssel foglalkozott: »Mi mentheti meg pusztuló egyházainkat ?« Hanem a kellő feleletet megtalálni nem tudta. Három gyógyszert vesz tekintetbe: 1. Az államsegély — a mint tervezve van — nálunk nem csak nem segít, sőt elősegíti a romlást, pusztulást, mert állandósítani, intézményileg akarja biztosítani a romlást okozó adórendszert, mitől a nép szabadulni kíván. 2. Felsőbb egyházi helyről javasolták — úgymond — hogy azonnal hívjunk össze egyházmegyei közgyűlést, töröljük el a lukmát, hozzunk be új adórendszert s a fizetések kipótlását kérjük és várjuk az államtól. Ez hasonlítna ahhoz, mintha a harcos a csata veszélyeitől való félelmében agyonlövi magát, holott a csatából eshetőleg élve is visszatérhetne. E mód megkisértését az értekező kizártnak tekinti. Pedig — precisebb alakban — mégis aligha lesz más, alkalmas módja a megoldásnak. 3. Egyetlen biztos orvosság, szerinte a társítás keresztülvitele és pedig nem facultative, hanem imperative, olyformán, hogy a társított egyházakban a lukma-fizetés helyét az arányos egyházi — lényegesen könnyített — adózás foglalja el. De hogy addig, míg a társulásra egyikünk-másikunk kidőlése (néhol talán 30 év múlva) utat nyitand, a leroskadásig terhelt hívek viselik-e tovább a lukma terheit, a felelettel adós marad. Elkésett gondolat már az, mert most nem az a kérdés mi lesz a távol jö-% vőben, hanem hogy: mi történik holnap? És nem szabad számításon kívül hagyni, hogy az a sok — kelleténél díszesebb — paplak, fénylő tornyú templom, melyet a nép áldozatkészsége önerején, minden idegen segély nélkül emelt s a vele járó önérzet, talán hiúság is megannyi áthághatatlan gát az egyedüli arcanum, a csoportosítás most már elkésett munkájában. Az apák ették az egrest és az unokák foga vásik belé. Az értekezlet többsége e kérdést összekivánta kapcsolni az államsegély kérdésével és a f.-szabolcsi egyházmegye e tárgyban hozott határozatának felolvasásával. Az elsőt Józan Sándor ért. jegyző vezette be, ismertetvén a ^Néhány őszinte szó« című röpiratot s annak álláspontját magáévá tévén, az értekezletnek is elfogadásra ajánlja, hogy t. i. tétessenek meg sürgősen az egyházi adózás autonom rendezésére a kellő lépések s addig is a beterjesztett törvényjavaslat 2. §-a a röpiratban javasolt módon nyerjen módosítást; mely egyfelől az egyházi testületeket a rendezésre sürgősen sarkalja, másfelől tételes intézményekkel az okszerű rendezés lehetőségének útját nem zárja el. Indítványozza, hogy az értekezlet az ismertetett röpiratból 150 példányt sürgősen küldjön föl az országgyűlésre s osztassa szét a képviselő urak között. Azután felolvassa a szabolcsmegyei határozatot. Széles mederben, tartalmas és élénk eszmecsere indult meg, melyben résztvettek Barthalos Ödön, Sógor Endre, Nagy Imre lelkészek, Dányi Gábor esperes, Benkő Gyula, vil. főjegyző, Barsi Miklós, Józan Sándor lelkészek, Fazekas Sándor vil. tanácsbiró s végül az értekezlet elnöke. Ez eszmecsere végeredménye az lelt. hogy Józan előadó indítványát az értekezlet egyhangúlag magávé tette. De egyúttal kimondotta az egyházi adózás rendszere gyökeres rendezésének szükséges és halaszthatatlan voltát, s Dányi esperes azon indítványát, hogy : »az értekezlet keresse meg az egyházmegyét az iránt, miszerint az mondaná ki az egyházi adó reformjának múlhatatlan szükségességét, hívja föl felsőbb hatóságainkat az ügy gyors előkészítésére s aztán a zsinat összehívására*. Az értekezlet elnökének azzal a módosításával fogadta el, hogy »értekezletünk e jegyzőkönyv alapján keresse meg az egyházmegyei elnökséget, hogy a legrövidebb határidővel egyházmegyei rendkívüli közgyűlést összehívni szíveskedjék, melynek egyetlen tárgya az egyházi adó reformjának kérdése s az ez ügyben további lépések felett való határozat legyen*. A csoportosítás eszméjet nem vetette el, sőt üdvösnek s így tovább ápolandónak tartja az értekezlet, de a jelen helyzetben orvosszerül épen nem tekintheti. A Bethesda tava ime felpezsdült, sőt erősen háborog. A közérdeklődést a közös és nagy veszély tudata felköltötte. E határozatban ugyanis nagy elhatározás foglaltatik, melyet való értéke szerint bizonyára kevesen tudnak mérlegelni. Mondjuk ki egyenesen, a papság nagy áldozatra szánta magát a közjó érdekében. Mert hiszen itt 800 írton alul kevés, nagyon kevés egyház van. A nemesség. a földesurak, a főpapság, sőt a királyi kisebb haszonvételek tulajdonosai is gazdag kárpótlást nyertek feláldozni kényszerített jogaikért. Vájjon állam, egyház, vagy valaki e széles hazában gondolni fog e arra, hogy mit tesz az, évtizedeken át bírt jövedelmek egy nagy, jelentékeny részétől, hosszú szolgálat után elesni, ha szinte »pro salute reipublicae« magunk mondtunk is le arról? E kérdésre szeretnénk illetékes helyről, hol oly könnyen vetik oda az önfeláldozás kötelességét, hatvannégy megrémült család számára megnyugtató feleletet nyerni. Annyi kétségtelen, hogy a mai viszonyok közt a magyar protestantismus létérdekeit érintő kérdések a legmarkansabban s egyszersmind az egész egyház életére kiható veszedelmes élességgel mai napig Felső-Baranyában vannak — a mi félelmünkre — kidomborodva. Ügyünk az egész magyar protestantismus ügye. Ezért ajánlom azt paptársaink s minden buzgó hitsorsosunk aggódó, éber figyelmébe. Nagyváty. Morvay Ferencz, ref. lelkész. A f.-zempléni ev. ref. egyházmegye lelkészi értekezlete és egyházmegyei közgyűlése. A felső-zempléni ev. ref. egyházmegye március 17-én tartotta meg lelkészértekezletét, 18-án pedig közgyűlését S.-A.-Ujhelyen, mindkettőt élénk részvét mellett. Szóljunk e gyűlésekről időrendben. A lelkészértekezletet Sárkány Imre gálszécsi lelkész, értekezleti elnök megnyitván, szép rövid beszédben üdvözölte a tagokat s azon óhajának adott kifejezést, hogy vajha most, tekintettel a szőnyegre kerülő, a tagokkal már előzetesen is közölt kérdésekre, melyek egyházunk jövő fejlődésére mind befolyással lesznek, különösen pedig egy, a kongrua törvényjavaslat, az egyház életérdekeit mélyen érinti, még fokozottabb mértékben vennének részt a tagok a tanácskozásokban, abba buzgóságot és higgadt megfontoltságot vinnének. Mielőtt azonban a tanácskozás kezdetét venné, bejelenti, hogy a tiszti karnak három évi megbízatása lejárt, s úgy a maga, mint Péter Mihály jegyző nevében állásáról leköszön, kéri az