Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-13 / 11. szám

A keeskeméti ref, egyházmegye esperesi körlevele. 26/1898. A kecskeméti evang. reform, egyházmegye szent gyülekezeteinek, hív lelkipásztorainak és buzgó elöl­járóinak áldás, kegyelem Istentől a minden jók adójától! Hazai reform, egyházunk születése percétől kezdve mindenkor harcnak és háborúnak volt gyászos színtere. Egyházunk hajója szirtek és habok közt hányatott és gyak­ran kellett felkiáltanunk a kétségbeesett tanítványokkal: Uram! tarts meg minket, mert elveszünk! De hitünk feje­delme, az elnyeléssel fenyegető habok közt is ott aludt csendesen egyházunk hajójában és mikor a veszély leg­nagyobbnak látszott, felkelt s egyetlen szavával lecsende­sítette a háborgó tengert és veszedelmeket. Hallottuk bíz­tató szavát: mit féltek óh kicsiny hitűek?! A napok, a melyekben élünk, valóban gonoszok. A habok és hullámok még ma is csapdossák egyházunk sokat hányatott hajóját. Nem külellenség többé, nem kí­vülről fenyegető veszély az, mely elnyeléssel fenyeget. Elmultak és ne adja Isten, hogy visszajöjjenek, azok az idők, a melyeknek visszaidézése is fájó emléket kelt min­den igaz magyar, minden' igaz református ember szi­vében. De a belülről rágódó férgek nem pusztultak el az idővel, sűrű sötét fellegek tornyosulnak egyházunk egén; értem, a valláshoz, egyházunkhoz való ragaszkodás lany­hulását, a hitbeli közönyösséget! Elmúlt, fájdalom, az az idő is, a mikor a refor­mátus ember büszkén, nemes önérzettel vallotta magát reformátusnak, magyar vallásának. Helyébe lépett a közö­nyösség, fel sem vevés. E mellett a szabadelvűség álarca alá bujt felekezet­nélküliség. szektáskodás, baptistaság, nazarénizmus, szocia­lizmus felé hajló vágy — mindezek alapjában támadják meg szeretett egyházunkat, e földön egyedüli kincsünket — szent vallásunkat. Hivatalomból kifolyó kötelességemnek ismerem, hogy koronként felemeljem felügyelői szavamat s felhívjam a kormányon ülő férfiak figyelmét a bajra és az orvos szerre. Csak a vak nem látja, hogy a szocializmus és bap­tizmus gyülekezeteinkben terjed és terjedésének a mult esztendő különösen jó meleg ágy volt. Nem jutott ugyan még eddigelé tudomásomra, hogy valahol egyházmegyénk gyülekezeteiben a felekezetnélküliség ütötte volna fel fejét, de félő, hogy a mostani constellatiók között, itt-ott az is el fog következni. Bár megvallom, hogy ezt népünk józan esze után ítélkezve, nem igen hiszem. De azért legyünk készen és résen, az ördög nem alszik és a konkoly hintő irigy éjjel szokott eljönni; a ragadozó farkasok akkor jönnek, mikor a pásztorok alusznak. Legyünk azért min­denkor ébren és vigyázzunk a gondjainkra bizott nyájra, hogy ha eljön a háznak ura, ne találjon bennünket alva! A baj kétségtelenül megvan, szemeinket lehunyni előtte nem lehet. Orvosszerről kell gondoskodni — és itt ismét halljuk Jézus biztató szavát: mit féítek óh kicsiny­hitűek?! ' Nagy tudományú, magas állású férfiak rögtön készen vannak az orvosszerrel és ettől várják a bajok gyógyu­lását. Lapokban, zöld asztalnál, hivatalosan és nem hiva­talosan arcanumul hangoztatják a lelkészek részéről a cura pastoralis gyakorlását, az intensivebb lelkipásztori tevékenységet, a belmissziót, az evangelizációt, a felolva­sásokat, az ifjúsági és nő-egyesületek szervezését s több efféle egyháztársadalmi szereket. Kötelességemnek ismerem lelkipásztortársaim iránt mindenkor és mindegyik iránt viseltető szeretetemnél fogva rögtön megjegyezni, hogy ha a lelkészek mindannyian megteszik tartozó kötelességüket egyházuk iránt, a cura pastoralis okos és bölcs alkalmazása kivétel nélkül mind­egyiknél és mindenütt megtermi az óhajtott gyümölcsöt. Az ő életük kell, hogy folytonos evangélizáció legyen, családi és hivatalos életük egy nyitott könyv, a melyből mindenki folytonosan olvashat. De mit tehet egy ember, ha János szelídségével, Pál bölcseségével és Péter buzgó­ságával működik is, kivált egyházmegyénk nagy gyüle­kezeteiben, ha nincsenek segítő társai, buzgó ügyfelei ? És itt fordulok a gyülekezetek vallásos, egyházukat szerető pre.sbytereihez, a kiket a közbizalom a lelkészek mellé őrállókul választott. Őrájuk néz a gyülekezet, bennük magát látja megtestesülve. A nép magában sem nem jó, sem nem rosz, olyan a milyenek elöljárói. És higyjék el, hogy egy példa nagyobb határt tesz, mint száz beszéd. Ha a nép azt lenne kénytelen látni, hogy elöljárója tem­plomkerülő, vallásához lágymeleg, vagy pedig hideg: a nép epen azt cselekszi. Legyenek a presbyter urak mindenütt a népnek tüköréi, járjanak ki és be a nép előtt jó példával a val­lásosságban és ezt mutassák ki külsőképen is; gyakorol­ják a templomot, járuljanak az úrnak szent asztalához, szavukban és tettükben mutassák meg, hogy méltók arra a szép tisztre, a melyre a gyülekezet megválasztotta. Ügy fényljek az ő világosságuk, hogy mások is lássák az ő jó cselekedeteiket! És ha jó példaadással járnak elől a gyülekezet tagjai előtt, irántuk a tisztelet, a gyülekezethez való ragasz­kodás erősödik; eloszlik és megszűnik az egyházunk testén terjengő kór, a szektáskodás, a szocializmus és más e fajta rák! Es ha mindegyiknek sikerül egy eltéve­lyedettet a jó útra téríteni, bizonyára nagyobb öröm lesz a mennyben, hogy nem mint kilencvenkilenc igazon! Sokkal jobb az Efraim szőlő mezgerlése, mint Abie­zer gazdag szüretelése! (Bir. 8. 2.) De fordulok továbbá a tanítókhoz, a kik hivatva vannak, hogy a jövő kornak egyháztagokat neveljenek. Csendes panaszképen legyen mondva, több helyen tapasz­taltam, kivált nagyobb helyeken, a hol a tanítók száma nagyobb, hogy nem mindnyájan érzik hivataluk fontossá­gát; nem egyháziasak, nem ragaszkodnak az őket tápláló édes anyához, az egyházhoz úgy, mint a hogy kellene; külső megjelenésükben sem tanúsítják azt, hogy ők egy­házi férfiak; hidegen és ridegen töltik el azt a törvény parancsolta néhány órát, s a helyett, hogy nevelnének is, tanítanak csupán s idegen tereken, hivatásukkal nem egyező munkában töltik el szabad idejüket. Nem jól van ez így! Elvárom és megkövetelem ezen egyházmegye minden tanítójától, hogy mint mindenestől fogva az egyház testé­hez tartozó iskolának tanítói, mindenestől fogva az egy­házhoz tartozzanak, külső megjelenésükben is mutassák meg, hogy ők egyházi férfiúk ; tanítsák, neveljék a gond­jaikra bizott növendékeket igaz vallásosságban, erősítsék növendékeikben az egyházhoz való ragaszkodás hitét; legyenek vallásosak, gyakorolják az Isten házát, gyakorol­tassak növendékeikkel is, szoktassák Őket korán a tem­plomhoz. Külső világi foglalatosságaikban ne az extrava­gantiák terén működjenek és ne ott akarjanak fel — és kitűnni, hanem irtsák a gyomot a gyenge gyermek kebe­léből, plántáljanak abba hithűséget, egyházhoz való ra­gaszkodást. Meg vagyok győződve, hogy így egyesült erővel, vállat-vállhoz vetve, lelkész, presbyterium és tanítók, ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom