Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-13 / 11. szám

hanem a ruháját, sőt még a vérét is egészen kiszívhassák. Elrémítő az a kép, a mely e téren szemeink elé tárul. S fájdalom! nemcsak az uzsoráskodásról ismert zsidóság, hanem a keresztyének között is találkoznak olyan szívtelenek, a kik megfelejtkezve a felebaráti szeretet törvényéről s felhasználva embertársaik szorult helyzetét, oly magas percentre kölcsönöznek nekik pénzt, hogy az ember szive elszorul annak hallására is. Van tudomásom róla, hogy egyik hívem 25 frttól minden hétre fizetett egy forint kamatot, tehát egy hónapra 4 frtot, egy évre pedig 48 frtot. Ismét egy másik hívem 15 frttól fizetett egy hónapra 1 frtot, tehát egy évre 12 frtot. Egy harmadik hívem fizetett 20 frttól egy hónapra 5 frtot, tehát egy évre 60 frtot. Tudnék még több ilyen vérfagyasztó példákat fölhozni, de ennyi is elég azon igazság bizonyítására, hogy a szegény ember mennyire ki van téve a vérszopók önkényeinek s hogy ezen embertelen bánásmód igen sok embert az anyagi tönkrejutás örvényébe sodor. Alig szükséges említenem, hogy én, a mennyire tőlem telik s ha tudomására jövök, embertársaimat mindannyiszor kiszabadítom ezen zsarnokok kezei közül, s valahányszor egy-egy ilyen tettet viszek véghez, valami kimondhatatlan boldogító érzés szállja meg keblemet s minden egyes ilyen eset újabb erőt ad a további jócselekedetekre. Tehát arra kell törekednünk mindnyájunknak, hogy embertársaink az ilyen vérszopók kezei közé soha ne kerüljenek. Segíteni kell őket jó tanácsainkkal; de ez még nem elég, hanem tetteinkkel is, sőt még áldozatot is kell hoznunk embertársaink megélhetéséért. A jó pásztor életét is oda adja a juhaiért; nekünk is oda kell adnunk mindenünket az emberiség boldogításáért. Mindenekelőtt figyelmeztessük embertársainkat, hogy mily káros rájok nézve, ha az uzsorásokhoz mennek kölcsönért; menjenek inkább oda, a hol tisztességes kamatért kapnak. S ha mégis valamelyik az uzsorások kezei közé kerül, igyekezzünk onnét mindenáron kiszabadítani. »A hit magában véve nem ér semmit, csak megholt állat*, ezt mondja az írás is. Nem elég tehát részünkről sem a jótanács; hitünk mellé ragaszszunk jóságos cselekedeteket is. Necsak szóval, hanem tetteinkkel is szeressük híveinket. Azt mondhatják erre lelkésztársaim közül sokan, hogyan segítsünk mi híveinken, mikor magunk is folytonosan a saját szegénységünk miatt jajgatunk s a magunk szükségeit se tudjuk fedezni? Ez mind igaz; de jegyezzük meg azt is, hogy bár a belmisszió általam említett ágának a gyakorlása egy kis önmegtagadással jár is, de ha híveinknek igazi atyjai akarunk lenni, ezt a kis önmegtagadást meg kell hoznunk. Lám Krisztus is azt mondá: »a ki engem követni akar, az tagadja meg magát s úgy vegye fel az én keresztemet*. De meg különben is, hogy az ember jót tehessen valakivel, nem szükség ezrekkel bírnia; kis körben kevéssel is sok jót tehetünk, kevéssel is sok könyet le lehet törölni, csak az a fődolog, hogy a minden áldozatra kész szeretet foglalja el a mi sziveinket. Mentsük meg tehát embertársainkat az uzsorások, a szívtelen vérszopók körmei közül, mert szerintem ez az igazi, a legháládatosabb és a legboldogítóbb belmisszió. * Okormelletti. BELFÖLD. A dunamelléki ref. egyházkerület rendkívüli közgyűlése. Egyházkerületünk rendkívüli közgyűlése, a melynek több igen fontos tárgya volt, a minők a theol. akadémiai tanárok nyugdíjintézetének szervezése, a kongrua-javaslat felől való véleménynyilvánítás, a tőke-kamat segélyekré való ajánlás s az anvásítandó filiák kérdése s a főgondnoki állás betöltése iránti intézkedés, f. hó 5—8. napjain folyt le. Sok reményt fűztünk a közgyűléshez, de megvalljuk, hogy reménységeinknek csak egy része valósult, a másik és pedig a legfontosabb részben azonban csalódás volt osztályrészünk. Nem akarjuk e csalódás okait keresni, nem kívánunk rekriminálni; az egyházkerületi gyűlés úgy látta jónak, a mint határozott s majd a jövő mutatja meg, hogy határozata üdvös volt-e vagy nem, s most csak arra szorítkozunk, hogy híven beszámoljunk a gyűlés lefolyásáról. Első nap, március hó 5-én. Délelőtt 10 órakor nyilt meg a közgyűlés a Lónyayutcai ref. főgimnázium nagytermében Szász Károly püspök úr imájával, a melyben Isten segedelmét kérte a tanácskozásokhoz. Az ima után püspök úr bejelentette, hogy miután főgondnokunk halála folytán a társelnöki szék megürült, annak betöltésére, az egyházi rendszabály értelmében, a hivatalára legidősebb egyházmegyei gondnokot, Antos Jánost hívta fel, a ki már a főgondnok halála óta is végezte a helyettes főgondnoki teendőket Miután azonban Antos János úr, hajlott korával járó gyengélkedése miatt, meg nem jelenhetett, felkérte gróf Degenfeld Lajos urat, mint a jelenlevő egyházmegyei gondnokok közt hivatalára legidősebbet, hogy a társelnöki széket foglalja el. Degenfeld Lajos gróf elfoglalván a társelnöki széket, üdvözölte a megjelenteket s megnyitóttnak nyilvánítván a gyűlést, megtörtént az alakulás. A gyűlés tagjainak számbavétele után püspök úr tette meg jelentését elhunyt főgondnokunk gróf Tisza Lajos gyászünnepélye felől, bejelentvén, hogy a gyászünnepély, miután az elhunyt főgondnok egyszersmind a pesti ref. egyháznak is főgondnoka volt, a pesti ref. egyházzal közösen fog megtartatni a holnapi napon, a mely gyászünnepélyen az imát Papp Károly budapesti lelkész és egyházkerületi tanácsbiró, a gyászbeszédet pedig ő maga fogja tartani. Intézkedett a kormány tagjainak, a főrendiház- és képviselőház, továbbá a Budapesten székelő bíróságok elnökségeinek a gyászünnepélyre meghívása iránt, valamint meghivattak a testvér egyházak presbyteriumai, sőt a budapesti római kath. klérus tagjai is. A gyűlés helyeslőleg tudomásul vévén a gyászünnepély ügyében tett intézkedéseket, püspök úr a gyűlés tárgyait terjesztette elő, a melyek a következők lesznek: 1. a budapesti reform, theol. tanárok nyugdíjintézetének kérdése, 2. a tőke-kamat 6egély-kérvények tárgyalása, 3. a rendkívüli államsegé* A megmentés eszközéül melegen ajánljuk a mult számunkban említett községi hitelszövetkezeteket, a melyekre nézve Bernáth István úr szivesen szolgál felvilágosítással. Sserk.