Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-13 / 11. szám

mindössze 19 van olyan, a melynek hivatalosan felszámított jövedelme alól van a 600 frton; 800 frton aluli jövedelemmel pedig 48 lelkészi állás van kimutatva. Ha a 600, illetve 800 frton aluli lelkészi állásokat áttekintjük, azonnal látni fogjuk, hogy azoknak legnagyobb része Baranyára esik, a hol pedig tudjuk, hogy az egyházi adó az államadónak sokszor hihetetlen százaléka s a hol az egyházi adó legtetemesebb részét a lelkészi jövedelemhez való járulás képezi. A ki fogalmat akar nyerni a baranyai egyházi acló hallatlan arányáról, az olvassa el az Egy pap : »Nóhány őszinte szócc című, épen most megjelent röpiratát, s látni fogja, hogy mennyire hiányos a javaslat, a mikor e terhek könnyítését világosan kilátásba nem helyezi. Ezekről a gyülekezetekről tehát hivatalosan ki lehetett ós ki lehet ugyan mutatni, hogy lelkészeik jövedelme 600, vagy 800 frt, de azt, hogy a jövedelem összehozásában csaknem elhordozhatatlan terheket viselnek az egyháztagok: eltagadni nem lehet s nem szabad. Mert hogy a teherviselést a nép nem bírja s nem akarja tovább, szomorúan mutatják azok a felbomlási jelenségek, a melyek Baranyában s a hozzá hasonló helyzetben levő egyéb vidékeken már is feltünedeznek. A baranyaihoz hasonló körülmények közt levő gyülekezetek lelkészi jövedelmeinek, a jelenlegi egyházi teherviselés melletti fentartása tehát lehetetlen s itt okvetlen ós sürgős segítésre van szükség, hogy őket a szétbomlástól és összeroskadástól megmentsük, A mentségnek egyik eszköze lehetne most a lelkészi jövedelmek kiegészítésére vonatkozó javaslat, ha helyes alapokon s a tényleges szükségek tekintetbevótelóvel volna felépítve; míg ha a javaslat úgy fog törvénynyé válni, hogy csak a lelkészeken segít, kiszámíthatatlan bonyodalmakba fogja sodorni egyházunkat. E bonyodalmakra reámutattak már mások is, ele legvilágosabban feltüntette azokat Egy pap, fentebb említett röpiratában. Az a veszedelem, mit szerző műve 13—17. lapjain feltüntet, oly bizonyosan elkövetkezik reánk, mint a halál, ha nem gondoskodunk arról, hogy a lelkészi jövedelmek kiegészítésével párhuzamosan a gyülekezetek lelkésztartási terhei is méltányosan könnyíttessenek. E könnyítés nélkül ajavaslat, ha törvénynyé válik, nem hogy segítene rajtunk, sőt egyenes veszedelmünkké, megölőnkkó válik. A nép ma, ha súlyosan nehezedik is vállára a lelkésztartás terhe, mégis viseli azt több-kevesebb türelemmel, mert tudja, hogy papjának mégis csak élnie kell s hogy az élete, családja fentarthatásáórt nem folyamodhat senkihez máshoz, mint csak ő hozzá. De mi lesz, ha lelkésze állami kiegészítésben részesül s az ő vállain mégis megmarad a teher?! Az, hogy a csendes szenvedés és béketűrés megszakad ott is, a hol addig megvolt s nincs a világnak oly édes beszéde, mely a lelkész ós hívei közt levő bizalmas és szeretetteljes viszonyt fentarthassa. Mihelyt az államsegélyezés meglesz, a nép között azonnal el fog terjedni az a már is hallható felfogás, hogy a lelkészeket az állam fizeti. S ha a lelkészek mégis kérni fogják az őket jogosan megillető járulékokat, azonnal feltámad a gyanú, hogy a lelkészek jogtalanul szedik azokat s vége van a papi tekintélynek s a hívekkel való jó viszonynak. E gyanút s az ab'ból támadó bajokat eloszlatni ki próbálja meg? ! Hihetjük-e, hogy népünk el fogja hinni szavainkat, hogy az állami kiegészítés dacára neki mégis viselnie kötelessége a régi terheket?! En nem hiszem; de ha még elhinnóm is s elhinné a nép is, hogy az neki kötelessége, ez a kénytelenségből való elhivós olyan vádat támasztana a papság ellen, a mit megcáfolnunk soha sem lenne erőnk, ha csak most fel nem emeljük szavunkat. Ez a vád az lenne, hogy a papság magával, a maga anyagi érdekeivel törődik csupán, de a nép nyomorúságaival ós terheivel nem s hogy nincs sem szive, sem akarata, hogy rajta is segíteni törekednék, a mikor pedig arra módja és alkalma lett volna. Ez a vád fel fog hangzani s az az érzés, mely ennek nyomában feltámad népünk szivében, ép úgy belső, megemésztő mérge lesz egyházi életünknek, mint ama másik, hogy a lelkészek jogtalanul követelik tőle illetményeiket. S mi lesz a következés? Nem nehéz megmondani. Az egyházszeretetnek, a papok tekintélyének még fokozottabb mórtékben meglazulása, a megunt terhektől s a megutált papságtól való menekvés vágya, a tömeges konvertálások s a felekezetnélküliség óriás mérvű elterjedése. E rémek eddig is bontogatták már szárnyaikat felettünk; hát vájjon szükséges-e, hogy útjokat egyengessük s egyengessük velők együtt a vallástalanságnak s a hazát és Istent megtagadó szociálismusnak az útját?! Ez nem lehet feladatunk, de nem lehet feladata az államnak sem, mely a javaslat indokolásában épen azt hangoztatja, hogy »a vallási társulatok ... az államilót fejlődése tekintetében is nagy jelentőséggel ós értékkel bírnak«, mert »az állam külső eszközeivel más célokat követ ugyan, ... de céljaihoz az ethikai alapot és tartalmat a területén létező vallási társulatok működéséből meríti«, a miért is s az állam saját jól felfogott érdekében jár el, saját céljainak