Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-13 / 7. szám

szintén azt mutatja, hogy szerző számot vetett az élet gyakorlati követelményeivel, olyan imakönyvet készítvén, a melyben mindenki megtalálhatja azt, a mi az ő lelkületének megfelel. De a bibliából imádkozó nem is tehet másként. A biblia azért volt és lesz az emberi léleknek legkedvesebb könyve, mert minden kor s a legkülönböző koroknak minden fia megtalálta azt benne, a mit keresett; még az istentelenek, a hitetlenek is leborulnak annak fenséges erkölcsi tartalma előtt. Szerző bibliai hangon, bibliai lélekkel ad bibliai tartalmat. Nincs egyetlen imája, a mely bibliai citátumot nem tartalmazna. És hozzáteszem, hogy a bibliai helyek mind ügyesen vannak alkalmazva, sőt talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy sok imádságnál a bibliai locusok mintegy textusul használtattak, s az egyén lelki világából feltörő gondolatok a textusban foglalt gondolatok mellé és alá soroztattak; a mit azonban nem hátrányára, sőt előnyére tudok be a könyv írójának. A könyv tartalmaz: egy hét minden napjára reggeli és estvéli, továbbá minden ünnepre tartozó imádságokat, végül az élet koraihoz s viszonyaihoz alkalmazott imákat. A ki a könyvet olvassa, hiszem, hogy meg is szereti azt, mert belőle hitet, erőt, bátorságot, kibékülést és megnyugvást szerezhet az élet harcai és szenvedései között. A könyv kiállítása egyszerű, de csinos; betűi szépek, s e tekintetben is jó lélekkel ajánlom a könyvet mindazoknak, kik a Krisztusban hisznek, őt szeretik és tőle várnak segedelmet. Keresztesi Samu. BELFÖLD. Legjobb a közép út. Egyházunk bajainak vizsgálásával két pont különösen föltűnő: az anyagi zilált állapotok és a lelki élet betegségei. Az orvosok közül épen úgy, mint az egyéni szervezet betegségénél, egyik az egyiket, a másik a másikat látja nagyobbnak és főbbnek, s egyiket a másiknak mellőzésével, vagy épen ellenére akarja gyógyítani. Az egyed életében is akárhányszor tapasztalhatjuk, hogy a lelki bajok megbénítják a testi szervezet működését, hogy olyan pressiót gyakorolnak ra, a mely ágyba dönti a legerősebb embert is. Az orvos aztán keresi a bacilusokat, melyek a betegség csiráit képezik, nem gondolva a lélekre, a melyet vizsgálni és gyógyítani nem képes, a melyet csak a mindeneket látó és ismerő s mindenekre hatalmas Isten lát és orvosolhat meg. Az orvos, ha megtalálja a testnek betegségét, meggyógyítja azt, vagy legalább az azzal járó szenvedéseket enyhíti, vagy enyhítheti; a lélek bajainak a gyógyítására nincs recept, nincs a gyógytárban orvosszer; azt hagyják magára, majd meggyógyítja, vagy egészen fölbomlasztja az idő. Az egyházi életben a lelki bajokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül, itt a lélek táplálja, erősíti a testet, habár viszont az is igaz, hogy az anyagi bajok gyengítik, vagy épen meg is ölik a lelki életet. Azért nem helyeselhetjük, ha akár csak az anyagi miseriák, akár a lelki bajok megszüntetésére igyekeznek orvosszert találni; mert a kettő organikus összefüggésben van, a hatások alól egyik sem vonhatja ki magát. Azért a két betegséget egyszerre kell kezelés alá venni, figyelem tárgyává tenni és gyógyítani. Próbáljuk meg külön választani az anyagit a szellemitől, a testet a lélektől. S mivel a legtöbb ember az anyagiakban látja a bajok forrását: vizsgáljuk a kérdésnek ezt az oldalát. Hogy vannak anyagi bajok: tagadhatatlan, s hogy azokkal számolnunk kell: bizonyos és elkerülhetetlen. Nagy a teher, népünk nem bírja az állami nagy adók mellett az egyházi adókat. A nép szegény; a keresetforrás csökkent, s nagy elemi csapások egyes vidékeket majdnem koldűsbotra juttattak. Ezek azon okok, a melyekre általában hivatkozni szoktak, hogy egyházunk az anyagi terhek súlya alatt roskadozni, bomladozni kezd. Hogy nagy terheket kell hordoznunk, azt kétségbevonni, tagadni nem lehet. De hát régen, a mi apáink idejében, a földből nőttek a templomok és iskolák, s a papok és tanárok ellátására madarak hordták össze a búzaszemeket? Népünk szegény? A statisztika azt mutatja, hogy a ref. vallású nép ma nagyobb földdarabnak ura, mint máskor bármikor, a föld pedig ma is megadja azt, a mit régen adott, s a ki dolgozni szeret és akar: Magyarországon nem hal meg éhen. Ez azt mutatja, hogy mégsem vagyunk olyan szegények, mint a hogy el akarjuk magunkkal és másokkal is hitetni. Nálunk annak az embernek legroszabb a helyzete, a kinek 8—10 hold földje van, mert az is leköti ép úgy, mintha többje volna; de a kinek többje van, megélhet és meg is él szegényen bár, de tisztességesen, mert a mellett még egy-egy fuvar, egy-egy napszám meghozza a koronkénti húsra és a mindennapi sóra valót; a kinek pedig nincs egyebe, mint a két keze, ha dolgozni akar, megélhet utána. Tehát nem itt, nem a szegénységben van a baj, hanem másutt kell azt keresnünk és meg is találjuk. Nagyok az igények, s azokat igyekszünk még anyagi romlásunkkal is kielégíteni. Ez az anyagi bajok és pedig nemcsak az egyházat értve, hanem általában az elégedetlenség és szegénység legnagyobb oka. A főúri, vagy mondjuk, a gazdag ember fényűzését, kedvteléseit követi a középosztály, de a melynél nem maradhat hátrább a tehetősebb földműves ember sem. Ma már nem ritkaság a földművesek leányainak fején a kalap, a selyemszoknya pedig mindennapi. Egy öreg tapasztalt uri embertől hallottam, hogy a mely községben a legény és gyermek szájában cigarettát lát: abba a községbe be kell ütnie a szegénységnek, és igazat adok neki, mert az maga után vonja a korcsmai duhajkodást, a mely pedig pénzzel jár, lévén a korcsmában bor, pálinka és sör is. És nem sok-e az, ha egy földműves házánál, kinek van 15—20 hold földje s a melyet mondhatni kizárólag maga munkál meg családjával s egész éven át egyetlen napszámosa sincs, nem sok-e az, ha havonta 10—12 frt ára pálinkát elfogyaszt? S hogy ez nem nagyítás, hanem tiszta igazság: mindenki tudja, a ki a népet jól ismeri. Nem bántom, nem ócsárlom én a mi népünket, hanem sajnálom és szeretem s örülnék, ha szavaim hozzá is eljutnának, hogy észre térne, hogy elhagyná azt, a mi szegénynyé, a mi az élettel elégedetlenné teszi, a mi miatt éreznie és viselnie kell a nyomorúságot. Sőt ép azért emelem föl igénytelen szavamat, hogy e nyomorból csak