Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-16 / 20. szám

különben sem érintik. Nem értettem ez egész vádat, míg meg nem magyarázta Szeberényi Lajos levele, kit irán­tam, elfogultságból fakadó túlságos jóindulattal nem lehet, vádolni; ő kérésem nélkül azt íria nekem erről: »én a társulatnak csak is azt jelentettem, hogy a sociáldemo­kraták fogadták szemrehányólag a colporteurt Orosházán és Komlóson. (tán Komlóson is!) De ezért sem nem okol­tam, sem nem gyanítottam a lelkészeket, a mint hogy a sociáldemokraták egyházellenes szellemének sehol sem ők az okozói*. Ez már egészen más, mint a mivel a név­telen engem gyanúsít. Bemutatóul elég ennyi. Veres József. IRODALOM. ** A Pallas Nagy Lexikonának 201 -205-dik füzetei megjelentek, melyek a Rák—Bupp közötti címsza­vakat ölelik fel. Nevezetesebb cikkek : Rákóczy (Ballagi A.), Regény (Négyessy L.), Rendőrség (Scheff L.), Réz (E. Illés), Róma és Római birodalom (Latkóczy M.), Római jog (Heil F.), Románia (Brózik és Jancsó B.), Rousseau (Hu­szár V.). A mellékletek a következők: Rákfélék (2 tabla), Recés szárnyúak, Rendjelek (2 tábla). Répafenyő, Rézkor (3 tábla), Réztermelés, Robbanószerek, továbbá Róma és Románia térképe. ** Édes anyám. Költemények. Irta Tósa Lajos. Bupapest, 1897, Singer és Wolfner kiadása, kis nyolcad­rétben 220 lap, ára 1 frt 20 kr. — Pósát, az utolérhe­tetlen gyermek-költőt új oldalról mutatja be ez a remek kötet, melyben Pósának édes anyja iránti szeretete van megénekelve. Es mily fölségesen zengő, mily tiszta érzé­seken visszhangzó dalokban! Valóságos bibliája a gyermeki szeretetnek, a gyöngédségnek, tiszteletnek, hálának. Tükör ez, melyben lépésről-lépésre láthatjuk a költő belső fejlő­dését, a mint az anyai szeretet növeli, termékenyíti, tisz­títja a nagytehetségű gyermek lelki világát, és a mint ez az anyai szeretet a költő-fiú lelkében a legnemesebb viszontszeretetben megdicsőül. Nemes, tiszta természetes minden érzése, emelkedett fönséges, magasztos minden gondolatja; és a kifejezés, a vers, a forma minden szava és fordulatja mily édesen, mily zengzetesen, mily költői­leg simul a gyönyörű tartalomhoz. Elragadtatással olvas­tuk, igaz lélekkel ajánljuk minden olvasónknak, ki a köl­tészet valódi gyöngyeiben gyönyörködni tud. Kapható a kiadó Singer és Wolfner cégnél Budapesten. Andrássy-út 10. sz. ** Magyar írók élete és munkái. A m. t. aka­démi megbízásából írta Szinnyei József. V. kötet 6. t'üzet, melyben Kaesó-Kanitz címszók alatti írók életrajzi adatai, munkáik jegyzéke és a róluk szóló dolgozatok sorozata olvas­ható. Ebben a füzetben Kacsó Lajos ref. lelkész, Kacziány Géza tanár, Kada Elek polgármester, Kákonyi Péter ref. lelkész (XVI. században), Kalchbrenner Károly ev. nyug. lelkész, Káldi György a bibliafordító, Káldy Gyula zenei író, Kállay Béni miniszter, Kallós Lajos a jogtanár, Kál­mán Dezső lelkész, Kálmán Gyula lelkész, Kálmáncsehi (Sánta) Márton ref. püspök, Kalmár György nyelvész, Kalocsa Bóza igazgatónő, Kámory Sámuel a bibliafor­dító. Kánitz Adolf a természettudós stb. élete és irodalmi működése van ismertetve. A 100 füzetre, tiz kötetre ter­vezett nagy munka 1900-ban lesz befejezve; az eddig megjelent 43 füzetben 9593 életrajz jelent meg. Egy füzet ára 50 kr., megrendelhető Hornyánszky V. könyvkiadó hivatalában. ** »A Szalay-Baróti-féle Magyar Nemzet Tör­ténete* című derék munkából, melyet a Lampel Bóbert cég ad ki Budapesten, most kaptuk a 60-ik füzetet. Ebben Baróti igen érdekesen a köz- és műveltségi állapotakat írja le a Habsbug-házból való királyok korában. A füzet műmelléklete: Magyarország a török hódoltság korában szövegképek: Kolozsvár a XVII, században. Hajdú. Ma­gyar huszár a XVIII. század elejéről. Huszár főtiszt kísé­retével. A füzet ára 30 kr., megrendelhető Lampel B, könyvkiadónál Budapest (Andrássy-út 21. sz.). ** Lelkészek Zsebnaptára. Hornyánszky V. mint kiadó, Csák Emil pelei, Csák Aladár peéri ref. lelkészek mint szerkesztők előfizetést hirdetnek »Ev. ref. lelkészek zsebnaptárára.* Az »Ev. ref. lelkészek zsebnaptára* a kö­vetkező szellemi tartalommal fog megjelenni: 1. Az egyes egyházakat és lelkészeket legközelebbről érdeklő egyházi törvények — közalap — országos gyámintézeti alapszabá­lyok stb. dióhéjba foglalt kivonata. 2. Az egyházakat és lelkészeket különösen érdeklő állami törvények ismertetése. 3. A felekezeti és állami iskolák egymáshoz való viszonya. 4. Az úgynevezett egyházpolitikai törvények s főleg az állami anyakönyvvezetés ismertetése. 5. Minden vasárnapra egy-egy, a három nagy ünnepre két-két textus és felosztás vagy rövidke vázlat. Különösen ez az, a mi e zsebnaptárt felette hasznossá és célszerűvé teszi, minélfogva az ág. ev. lelkész uraknak is igen melegen ajánlhatom e zsebnaptár megszerzését. Az elősoroltakon kívül magában foglalja e zsebnaptár a hazai öt ev. ref. egyházkerület tiszti cím- és névtárát; valamint egy, az év minden napjára kiterjedő előjegyzési naptárt. Egy valóban hézagpótló müvecske lesz ez, mely a leggyakrabban előforduló lelkészi teendőkre nézve azonnal tájékozással és útmutatással szolgál. A zsebnaptár egész kiállítása — vászonba kötve — teljesen hasonló lesz más zsebnaptárakéhoz. Előfizetési ár 1 forint 20 kr. Bolti ára magasabb lesz! Az előfizetési díjak és megrendelések f. évi május végéig Homyánszhy Viktorhoz Budapestre küldendők. — Hézagpótló praktikus vállalat. Melegen ajánljuk a lelkészi kar pártolásába. ** Pápai Páriz Imre: »Keskeny út* című vallásos tartalmú müvére hirdet előfizetést Véver Oszkár könyv­kiadó Békésen. Pápai Páriz Imre a mult században élt tudós és hitbuzgó református lelkész volt, kinek »Keskeny űt< cimű könyve ma is nagybecsű, kérdések és feleletekben tanító, népies modorban írott mű. A könyv szépsége és mélyen vallásos tartalmánál fogva helyet foglalhat a legel­terjedtebb ima- és vallásos könyvek mellett, s óhajtandó, hogy minél több család megszerezze és lelki épülésére használja.A könyv terjedelme nyolcadrét-ívnyi nagy­ságban 160 — 180 oldallapot fog kitenni. Előfizetési ára az aláíróknak, tartós vászonba kötve, 50 kr Megjelenés

Next

/
Oldalképek
Tartalom