Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-21 / 8. szám

volt-e a derék nevelő, ki mint pforzheimi lelkész halt meg, avagy csak nevének volt Melancbtonra oly nagy hatása: ez eldöntetlenül marad ugyan, de Melanehton magyar-barát érzelmei mégis kétségtelenek előttünk. Melanchtonnak a magyarországi protestantismusra való befolyását már az által is kimutathatjuk, ha pusztán barátait, pártfogoltjait és azokat felsoroljuk, a kikkel levélileg össszeköttetésben állott. Ezeknek száma ma már teljes pontossággal meg nem állapítható ugyan, de az ismert nevek birtokosainak tekintélye és súlya magáról a Melanehton befolyásáról elég tájékoztatást nyújt. Mindjárt legelői megemlítjük a magyar Luthert, Dévay Biró Mátyást, ki tudtunkkal három ízben is megfordult Wittenbergben. Hogy tanuló korában 1529-ben minő viszonyban volt Melanchtonnal, az előttünk ismeretlen, de 1536 ban, midőn Dévay másodszor járt Wittenbergben, őt Melanehton »kitűnő bölcsességgel, tudománynyal és kegyességgel ékes férfiúnak < nevezi, testvére gyanánt fogadja magánál és társaságát felette kedvesnek találja. A hazatérő reformátort, mint barátját, ajánlja az országbíró Nádasdi Tamásnak, ki a sárvári iskola megalapítója és az első magyar nyelvű újtestamentum bőkezű maecenása volt, szives pártfogásába. A jó viszonyt Dévayval továbbra is fentartá, egymással leveleztek és midőn Dévay 1541-ben, több társával együtt Frangepán Ferenc kalocsai érsek s egri püspök elől a külföldre volt kénytelen menekülni, Wittenbergben, Melanehton házánál ismét barátságos fogadtatásra talált, sőt tőle György brandenburgi őrgrófhoz ajánló levelet is kapott, bogy annál alkalmazást találhasson. StöcJcel Lénárd bártfai tanító s a felvidék legtekintélyesebb reformátora szintén szívélyes benső viszonyban állott Melanchtonnal. Rokon lelkületük, közös élethivatásuk éltök fogytáig tartó barátsággal fűzte őket egybe. Melanehton mindent elkövetett, hogy a kitűnő tudományú férfiút a saiát hazája számára megnyerhesse, több fényes állást ajánlott neki, de Stöckelben erősebb volt a magyar földhöz való ragaszkodás, mint a világi előnyökkel kecsegtető külföldi hivatalok csábító ereje. Haza jött tehát és itthon egészen Melanehton szellemében és szerepében működött. Ő írta a hazai első hitvallást és már életében kiérdemelte a >Magyarország tanítómestere* díszes címet. Gyalui Torda Zsigmond, Erdély szülötte, szintén igen közel állott Melanehton szivéhez. Különben is egyike volt kora legkitűnőbb férfiainak, ki költői és szónoki tehetségével a paduai egyetemen is méltó feltűnést keltett. Később a kassai kamara elnökévé lett és Melanchtonnal, valamint Cammerariussal ezeknek éltök végéig folytonos összeköttetést tartott fenn. Hozzájuk intézett levelei a magyar hitújítás-történet nagyon becses forrásai, A fentebbieken kívül összeköttetésben állott még Erdösi Sylvester Jánossal, kit Nádasdinak ajánl; Hontér Jánossal, az erdélyi szász föld apostolával, kinek egyházszervező munkáját a legnagyobb elismeréssel méltányolta; Wagner Bálint brassói lelkészszel, kit a szász egyházakszervezése körül tanácscsal és útmutatással látott el. Pártfogolta Henkel János, Mária királyné udvari papjának hasonnevű unokaöcscsét, Lippai Kristófot, Nemesváthi Niceus Pált, Rubigallus Pált, Scherer Salamont, Scipió Pált, Szenterzsébeti Mártont, Trugnitius Jánost és számos magyarországi ifjút, kiknek nevét nem is tudjuk, hanem csak annyit találunk róluk felemlítve, hogy magyarok voltak. Levelezett az előbb említetteken kívül Henkel Jánossal, Georgiewietz Bertalannal, Ramaschi Mátyás szebeni lelkészszel, Werner György sárosi kapitánynyal, Schaller Quirinus selmeci polgármesterrel, Nádasdy Tamás s Perényi Péter főurakkal, Bártfa, Eperjes, Körmöc s több más város tanácsával. Nem csoda tehát, hogy a kinek ennyi magyar ismerősei voltak, az rokonszenvezett hazánkkal s érdeklődött ennek sorsa iránt is. Magyar barátai, ismerősei, a Wittenbergbe menő ifjúság tudósították őt folyton hazánk köz-és egyházi viszonyai felől, de ezen felül ő maga is gyakran kért értesítést hazánk s ebben a reformáció helyzetéről. A török előnyomulásáról vett hírek mindig mélyen lehangolták, megrázták és nem titkolta, hogy Magyarország bukásában a németek önzését hibásnak tartja. Belátta, hogy Magyarország a keresztyénség paizsa a török ellen. 1541-ben sürgette Luthert, ki az augsburgi birodalmi gyűlésen volt, hogy a Magyarországnak adandó hadi segély érdekében tegyen meg minden lehetőt, és midőn Buda elestéről értesült, fájdalmasan feljajdul s vádolja nemzetét, mondván: a mi hőseink ime itthon ülnek és talán azon tanakodnak, hogy valamit komolyan kezdjenek ? Dehogy! írásokkal harcolnak egymás ellen. A mi németeink csak saját határaik védelméről gondoskodnak... ennyire kihalt a régi dicsőség!« ... És látván honfitársai tétlenségét, Istentől kéri és várja, hogy Magyarországot megmentse a veszedelemtől. Épen ily, sőt még nagyobb érdeklődést mutatott a magyar reformáció iránt. Ennek terjedése neki is szivén feküdt épen úgy, mint Luthernek, de szeretettől megtelt szelid lelke sokkal többet tudott magához ölelni, mint Luther harcias hírtől duzzadó szive, mely inkább a szakításban volt energikus. A magyarországi szomorú események között örömvirágok is nyíltak számára s ezeket a reformáció terjedése hajtotta. Már 1539-ben örömmel említi, hogy a protestantismus a Tisza vidékén, Erdélyben s a török hódoltságban erősen terjed. A török iránt való ellenszenvét némileg enyhítették azok a hírek, hogy a török sokkal barátságosabb a reformáció iránt, mint Ferdinánd s a római katholikus püspökök. Ugyanis tudjuk, hogy reformátoraink még a törökök megtérítésével is kecsegtették magukat, sőt eféle hírekkel a külföldnek is szolgáltak, de Gyalui Torda Zsigmond már 1545-ben megfejté Melanehton előtt a török pártfogás okát, mely egyszerűen azon számításon alapult, hogy az evangélium miatt üldözött magyar népet saját területére vonzza s velők adófizetői számát szaporítsa. Melanehton nem csupán a magyarországi hírekre volt