Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-07 / 6. szám

a hogy épen könyvünkben is igen sok helyen láthatjuk másfelől. A mivel pedig a t. szerző a legjobbat célozta, azzal — nézetem szerint — a legtöbbet ártott. Ertem az egyes újszövetségi helyekhez fűzött külön >Magyarázatokat*, melyek valóságosan Bibiica Theologiát képezvén — formaliter theologusoknak s nem I-ső gimnázistáknak való fejtegetések. Például: »A Lukács szerinti evangelium Jézus születését igen egyszerűen adja elő. »Sötét éj volt a természetben, de az emberi szivekben már a reménység derengett,* midőn az emberiség megváltója, Jézus, született. A zsidók, a próféták jövendölései után, folyvást várták a Messiást; a »jobb gondolkozású pogányok szintén érezték, hogy az emberiség vallásos életében más iránynak kell előállania*. Erre céloz a biblia előadása. > A mennyei seregek dicsőítő éneke jelzi az új vallásos irányt*. Dicsőség a magasságban. . . Tehát »más lesz a felfogás Istenről s ehhez képest más lesz az erkölcsiség alapja is«. S Jézus születése elsőbben is a pásztoroknak, a szegényeknek jelentetett meg, mint a kik leginkább »óhajtottak az uralkodó nyomorúságból szabadulni*, s mint a kik legörömestebb keresnek vigasztalást a vallásos hitben* stb. (26. 1.) Az efféle közbetoldott magyarázatok helyett szerintem jobb lett volna, ha a t. szerző fölvette volna mindazokat a példázatokat, melyeket az Előszóban maga részéről tett bevallása szerint a könyvbőt — kihagyott. Ezek a példázatok, valamint az evangeliumi történeti részletek ha ugyan maguk magukat nem magyarázzák: arra való a vallás tanítója (pardon: vallástanár!) hogy röviden és egyszerűen magyarázza és értesse meg. De ha a könyviró is kihagyja s a vallástanár sem olvassa vagy olvastatja a Bibliából a gyermek felfogásához valókat: akkor »két szék között a pad alatt marad* a tanuló. S ekként a vallásos érzület nemcsak hogy meg nem terem, de sőt fel sem ébred és így nincs is, a mi megerősödjék, főként, ha 15 mondatot magában foglaló egyetlen egy mondatban ily biblica-theologiaszerű előadást kell egy lélekzetre »bevágnia«: (Jézus) »Szivét kimondhatatlan fájdalom tölté el sorsa felett, de miután tudta, hogy messiási voltát csak úgy bizonyíthatja be, ha tanaiért meghalni is kész, bátran ment a halálra, s tanítványait is lekötelezni akarván az igazság követésére, mikor a húsvéti bárányt ették, ugyanekkor kenyeret és bort adott nékik, mint az igazságért megtöretendő testének és kiontandó vérének jelképeit; intvén őket arra, hogy valahányszor elkövetkezik a húsvéti bárány megevésének ideje, emlékezzenek meg ő róla, a ki egész életével az igazságot hirdette s a mint ő az igazság megpecsételéseért kész a halálra is menni: úgy őket se rettentse vissza semmi az igazság követésétől, mert csak úgy lesznek az ő igazi tanítványai, úgy lesznek a világ világosságai.« (99. 1.) Quid multa ? Több idézettel sem ebből, sem más tankönyvből nem terhelem már tovább a szives olvasó türelmét. Pedig a többi vallási könyvek még több anyagot nyújtanának az ilyenféle magunk részére nem épen háládatosnak mondható foglalkozáshoz. Mindazonáltal meg nem állhatom, hogy legalább meg ne említsem p. o. a H. Kiss Kálmán Bibliai Könyvek Történetét és Szimbolikáját, mely a VI. gimn. osztály számára készült ugyan, de oly terjedelemben (156. lapon) és sokszor oly elvont nyelvezettel és tárgyi nehézséggel, hogy — főleg a Szimbolikát — a budapesti theologus sem tanulja talán nagyobb terjedelemben és illetőleg nehézkesebb nyelvezettel. Ha pedig erre netalán az volna az ellenvetés, hogy a Szimbolika nem olyan tárgy, hogy azt könnyen és egyszerű nyelvezettel traktálni lehetne: akkor ez a tárgy nézetem szerint még nem volna a Vl-ik osztályba való, hanem legalább is a Vlll-ikba, a hol a Szimbolikában előjövő bölcseleti (lélektani) fogalmak az újonnan előjövő theologumenak és theosophiak mellett már nem volnának épen ismeretlenek az ifjú előtt. De még ott is a Nőtlenséget és a házas életet tárgyaló és ahhoz hasonló §-okat elhagyandónak vélem, mert egyik gimn. osztályhoz sem tartozik a profán coelibatusságot s illetőleg anti-coelibatusságot, úgy mint könyvünk teszi, ekként fejtegetni: >Ki szerelmet önmagában sohasem érez s az érzéki vágyak benne föl nem kelnek, szabadságában áll annak egész életében nőtlenül maradnia, de a ki az ifjúsággal megjövő gerjedelmet önmagában észreveszi, az nősüljön meg, mert a házasságot Isten szerzette a végből, hogy férfiak és nők abban a szeretet által egybekapcsolva, egymást boldogísák* stb. (66. §,) Épen úgy nem tartozik ide, a mi folytatólagosan tárgyalva van, mint a házasok közötti perpatvar elintézése, a házastársak kötelességei s több ezekhez hasonló és nem hasonló dolgok, melyek az emberi természetnek is, az életnek is magasabb iskolájába valók, hogysem egy Vl-ik osztályos tanuló haszonnal felfoghatná. Végül a bibliai könyvek történetei helyett magát a Bibliát kellene a vallástanítás alapjául és központjául tenni s a Krisztus példája szerint a gyermekekhez leereszkedve az ő gondjukat felvenni akképen, hogy egykoron elmondhatnák Pállal, a nagy apostollal: »Mikor gyermek voltam úgy szóltam mint gyermek, úgy gondolkodtam mint gyermek, úgy értettem mint gyermek, minekutánna pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illendő dolgokat* (I. Kor. 13. 11.) Ekkor a Könyvek-könyve »a világon legtiszteltebb s méltán isteninek mondott könyv* * lenne minden prot. ember előtt, melyből »mint élővizek kútforrásából meríthetne« az élet minden szakában s az élet minden változó körülményei közt! Mellőzve a tanár egyéniségét, a módszert, a tanítás körüli eljárásokat — mint az ellenőrző hatóságok ügykörébe eső tényezőit akár általában az iskolai életnek, akár a túlterhelésnek — cikksorozatunk befejezéséül szóljunk még valamit a mai középiskolai tanítás egy másik lényeges árnyoldaláról is, nevezetesen az óratervről, vagy másként nevezve, a tanóra-rendről. Micsoda Istent kisértő lélek lakozhatott azon »tanférfiúban«, a ki először merészelte javaslatba hozni, hogy a tanórák délelőtt egyfolytában tartassanak ki s mindamellett délutánra még 2—3 mellékes tantárgy essék ? Hol találunk a régebbi iskolák történeteiben példát arra, hogy délelőtt egyhuzamban 4—5 nehéz tantárgyból való tanítással, illetve leczkéztetéssel zaklassák és kínozzák a jobb sorsra érdemes növendéket? Igaz, hogy voltak régebben hajnali és kora-reggeli tanulások és tanítások is, de a nappal részei arányos beosztásban voltak tanítás-tanulás, játszás és szórakozás, pihenés és éjjeli nyugodalom közt. Ma az órarend úgy van beosztva, hogy reggel 7—8 órától (leszámítva a 10—10 percnyi >szüneteket) ebéd ideig egyhuzamban az iskola padján ül a növendék, s alig nyeli le a déli falatot, nagy izgatottan ismét a d. u. 1—3, sokszor négy óráig tartó előadásokra vagy a melléktárgyakra kell sietni; akkor hazamenve késő estig, sokszor be a késő éjszakáig dolgozva sem képes a másnap délelőttre felhagyott sok szó és írásbeli feladatokra elkészülni — testi erejének és lelki rugékonyságának megfeszítése s illetőleg veszélyeztetése nélkül. Ily körülmények közt lehet-e csudálni, ha az idegek megbomlásának annyi elijesztő eseteivel találkozunk; lehet-e * Ballagi M. Bibi. Tanúim. Előszó.