Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-12-26 / 52. szám

több esze van annál, hogy Khinát a katholicismusnak akarná megszerezni, csak nem oly impraktikus politikus, hogy a khinai keresztyén alattvalókat, azért mert azok történetesen pápisták, mészároltatni engedje. A keresztyén misszió helyzete pedig Khinában sem a róm. katholikus sem protestáns részre teljességgel nem oly kedvező, mint azt a cikkíró a pápistaság javára bizonyítgatni akarja. A valóság úgy áll, hogy a pápás misszió, noha már két­száz esztendős, aránylag még se sokkal vitte többre, mint a még száz évet sem ért protestáns misszió. Ennek is. annak is óriási nehézségekkel kell megküzdeni a khinai nép közönye s a mandarinok által mind egyre felkeltett fanatismusa miatt. * A Pesti Hirlap. mely újévvel immár huszadik évfolyamát kezdi, tántoríthatlan hive a szabadelvüségnek, lelkes terjesztője á demokrata felfogásnak, elsőrangú a szépirodalmi rovata és sok kedvezményben részesíti a közönséget. Most is — mint már évek óta — díszes kiál­lítású naptárt kap ajándékba minden előfizető s azonkívül havonkint naplójegyzésekre alkalmas füzetkét. Előfizetési ára negyedévre 3 frt 30 kr., egy hóra t frt 20 kr., mely összeg a kiadóhivatalba küldendő, a honnan mutatvány­számokat is lehet kérni. A Regény-csarnok most Lesucur érdekfeszítő regényét »A legyőzhetetlen varázs« címmel közli, melynek újévig megjelenő részét minden uj előfizető külön lenyomatban kapja meg. A Pesti Hirlap előfizetői kedvezményes áron rendelhetik meg a Párisi Divat című, díszes kiállítású, hetenkint megjelenő divatlapot, melynek ára negyedévre 2 frt; de a Pesti Hírlappal együtt ren­delve csak 1 frt; úgy hogy a Pesti Hirlap és Párisi Divat együtt negyedévre 4 frt 50 kr. (Kiadóhivatal: Rudapest, V., váci-körút 78. sz.) ADAKOZAS. Az országos protestáns árvaházra Lapunk szer­kesztőjéhez címezve következő adományokat kaptunk: hajdú-szoboszlói ev. ref. egyház 6 frt; gerjeni ev. ref. egyház Széki Géza lelkész útján 1 frt; bihari ev. ref. egyházmegye Szabó Károly esperes útján 4 frt 65 kr.— Ez adományokat köszönettel nyugtázzuk s jelentjük, hogy az árvaház pénztárnokának Bendl Henrik úrnak átszolgál­tattuk; egyszersmind tisztelettel kérjük Lapunk olvasóit, hogy miként az előfizetési, úgy mindennemű jótékony pénzeket jövőre a Lap kiadó-hivatalához szíveskedjenek címezni. Budapest, 1897. december 20-án. SzÖts Farkas, szerkesztő. Az országos protestáns árvaházra a dunamel­léki ref. egyházkerületben P tn Elek egyházkerületi pénz­tárnok úr útján adományt küldöttek: alsó-baranya-bácsi egyházmegye 9 frt 15 krt, kecskeméti egyházmegye 20 frt 33 krt, k.-somogyi egyházmegye 6 frtot, pesti egyház­megye 56 frt 48 krt, solti egyházmegye 10 frtot, tolnai egyházmegye 10 frt 65 krt, összesen 112 frt 61 krt, egyszáz tizenkettő frt 61 krt, mely összeget tek. Bendl Henrik árvaházi pénztárnok úrnak átadtam. Budapesten, 1897. december 2!-én. SzÖ's Farhas, szerkesztő. Pályázat tanári állásra. A szarvasi államilag segélyezett ág. h. ev. főgim­náziumnál klasszika-filologiai, esetleg latin, s bármely modern nyelvi tanszékre pályázhatni. Az alkalmazandó rendes tanár évi díja 1200 forint törzsfizetés, 250 frt lakáspénz, 100 frtnvi ötödéves pótlék, mely utóbbi előny az alkalmazandó véglegesítésétől szá­mit. A rendes tanárok törzsfizetése utóbb 1400—1600 forintig emelkedhetik. Üresedés és kiválóság esetén elő­léptetésre van kilátás. Az intézetbe lépő az országos tanári nyugdíjintézet­nek kötelezett tagja. Csak ág. h. evangélikusok bírnak kilátással végle­gesítésre s oklevelesek a próba után figyelemben része­sülnek. Nem oklevelesek csak helyettesekül alkalmazhatók. Ezek évi díja 800 frt és 100 frt lakáspénz. A pályázók életkorukra, vallásukra, tanulmányaikra, képesítésükre, eddigi szolgálataikra, hadkötelezettségükre vonatkozó irataikat f. évi december 31-kéig a főgimná­zium igazgatójához küldjék. A megválasztott hivatalát 1898. január hó 6-kán tartozik elfoglalni. Szarvason, 1897. december 15. 2-2 Mikolay Mihály, főgimnáziumi felügyelő. 169.4/97. sz. Pályázat. A felső-baranyai egyházmegyébe kebelezett, halá­lozás folytán megüresedett viszi ói lelkészi állásra pályá­zat hirdettetik. Lelkészi javadalom 1200 frt, s így II. osztályú. Pályázni kivánók lelkészi minősítvénvnyel és szol­gálati bizonyítványnyal felszerelt folyamodványukat leg­később 1898. január 16-háig nagyt. Dányi Gábor esperes u. p. Oszró, Baranyam.). / Budapest, 1«97. d'éfcember hó 19-én. Szász Károly. püspök. Lapunk jövő évi 1-ső száma a közbeeső ünne­pek miatt, melyeken a nyomdában is munkaszünet van, pár napi késedelemmel január 4-én jelenik meg. HORNYÁNSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA nUTUPRRTKN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom