Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-28 / 48. szám

történelem írói, a sociologusok, a művelődés-történet kutatói, avagy a lélektan búvárai, keressék légyen az emberi és a társadalmi élet mozgató erőit ebben, vagy amabban: annyi kétségbevonhatatlan tény, hogy a világtörténelemnek két forduló pontját a keresztyónsógnek és a reformációnak a fellépése képezi. A régi pogány, a görög ós római világ amaz igék hatalma alatt dőlt össze: »Most peclig megjelent az Istennek igazsága a törvény nélkül a Jézus Krisztusban való hit által mindenekhez ós mindeneken, a kik hisznek ós megigazulnak Isten ingyen kegyelméből a Jézus Krisztusban lett váltság által« (Róm. III: 21, 22, 24.) s »nincsen sem zsidó, sem görög, nincsen sem szolga, sem szabados; nincsen sem férfiú, sem asszony között válogatás, mert ti mindnyájan egy vagytok a Jézus Krisztusbancc (Gal. III: 28.). A középkor pedig a maga feudalismusával, hierarchiájával, osztályrendszerével (Kaszt), állami mindenhatóságával, a lelkek szolgaságával, az emberi jogoknak csak a kiváltságosak részére való biztosításával stb., akkor ós ott omlott össze, a mikor és a hol újból megzendült a rég elfeledett »szent evangélium az Isten dicsőségéről és kegyelméről«. Es mi ennek a jelenségnek, e ténynek az oka? Minden kétségen és vitán felül az, hogy az emberi léleknek úgy az egyeseknél, mint az egész társadalomban a legéletbevágóbb, a legfontosabb, soha el nem odázható, vagy belőle ki nem tagadható ós semmi bölcselkedéssel tőle el nem vehető, szinte az ösztön ellenállhatatlan erejével ható vágya az üdvösség kédése és emez üdvösség bizonyossága után való kérdezősködés, s az egyes embernek ós a társadalomnak egész világnózlete, az egyének szellemi és politikai szabadsága az emberi jogok élvezete, a fejlődés, az előhaladás minden téren, a tudomány, az irodalom, a művészet, sőt még a tisztán anyagi dolgok, a gazdasági viszonyok s ipar prosperálása is teljesen attól függ, hogy az üdvösségnek e kérdésére minő feleletet ad. Hogy vájjon érdemeket szerző jó cselekedetekből általunk szerezhető-e meg az üdvösség? avagy pedig, hogy azt ingyen kegyelemből nyerjük Istentől s hit által fogadjuk el? Sok-e a közbenjáró Isten ós emberek között vagy pedig a Krisztus által én magam közvetlen mehetek az én mennyei atyámhoz? Jót áll-e érettem egy rajtam kívül álló erős intézmény, az egyház, a maga kegyszereivel, avagy, hogy magamnak állok, vagy esem? azaz, magam vagyok egyénileg felelős. Bocsánatot kérek, nem akarok dorgáló prédikátor lenni, de kénytelen vagyok mégis kimondani, hogy az emberek óriási nagy számának, nem az együgyűeket értem, hanem a művelt, tanult, tudós, magasabb állami politikával, társadalom-bölcsószettel stb. foglalkozó embereket, soha egy pillanatra még csak eszükbe sem ötlik, hogy az egyének ós a társadalmak élete, ezek világnézlete, a korok uralkodó eszméi, irányai, áramlatai tulajdonkópen ettől, az első pillanatra egészen elméleti kérdéstől függ: Hit által ingyen kegyelemből, vagy érdemlő jó cselekedetekből van-e az üdvösség? Hadd vitatkozzanak e felett a theologusok, az ő dolguk; nekünk egyéb a tenni valónk ! — mondják s nem veszik észre, hogy öntudatlanul is egész egyéniségüket, világ nózletüket, minden dolgaikban való magatartásukat ós eljárásukat ez befolyásolja. Úgy vannak mint az őket körülfolyó levegővel, a melyet be is lólegzenek, benne élnek ós üdülnek, de mert járásukban nem akadályozza őket, ügyet sem vetnek reá, csak olyankor, mikor aztán viharrá korbácsolódva pusztít s rombolva száguld és tombol. Engedje el ez alkalommal a nagyérdemű közönség, hogy különösebben is felmutassam amaz alaptételnek a gyakorlati következményeit a mely szerint az érdemlő jó cselekedetekből van az üdvösség, elég legyen erre bizonyságul, ha a középkorra, vagy ha a mai Spanyolországra, Belgiumra s részben Francia- ós Olaszországra hivatkozom; most csak a reformáció alapelvének, a hit által, ingyen kegyelemből való üdvözülés vallási eszméjének a gyakorlati következményére akarok rámutatni. Mi az a hit? Bizony, semmi esetre sem puszta elhivés:, olyan dolog igaznak tartása, a mit nem tudunk s érzékeinkkel fel nem foghatunk. A hit nem egy bölcsészeti »taláncc s a keresztyénség nem egy csomó tantólel összetákolása, egy köteg »görbe vessző«, a melyet se kiegyenesíteni, se egymás mellé rendben lefektetni nem tud a józan ész, a tudós elme, legfeljebb a gyermekies elhívós képes úgy a hogy rendezni, aztán bedugja agyának egy olyan külön fiókjába, a melyet egyébre különben soha sem használ, mert a hit dolgait nem jó bolygatni! És a hit nem babonásságravezető varázslás, együgyű lelkek phantasmagoriája, szellemidézés, hypnosis, vagy suggestio, távolba-órzós (telepathia), avagy az emberek megfélemlítésére és figyel mezesére, féken tartására csinált mystificatio. A hit egy élő Istennel, a teremtővel, az a tyával való életközösség; feltétlen bizalom abban, a kiben élünk, vagyunk ós mozgunk ; ragaszkodó hűség az iránt, a kitől száll alá minden jó adomány ós tökéletes ajándék. A hit a léleknek tapasztalati ténye; cselekvő ereje; az Istennek, a teljes ós tökéletes igazságnak birtoklása. A hit meggyőződés, szeretet és szent reménység. Bizonyosság az isteni kegyelem felől: