Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-11-21 / 47. szám
túl 100-ig 8% fizetnek. Egyszerűsítés és könnyebb számolhatás okáért talán jobb lenne ezt úgy határozni meg, hogy a kiknek állami adója 50 frton túl 100 frtig terjed, azok átalában 9%-kal járulnak. Másfelől pedig az állami adó arányos kivetésnél is a vegyesházasságban élő gazdák adózási módja meghatározandó volna, meggondolva azt, hogy a vegyesházasságok 50%-ja esetében épen az a fél a gazda vagy családfő, a ki felekezetileg nem hozzánk tartozik. Az egyszerűség rovására részletez a 14-ik §. is, midőn az az egyház fentartási alap javára b) alatt az évi pénztári maradéknak egyharmad részéi s c) alatt a közalapjárulékoknak 25°/0 -át rendeli. Egyszerűsítés tekintetéből talán lehetne az évi pénztári maradékot egészen felvenni, a közalapjárulékot pedig érintetlen hagyni, vagy akár megfordítva. A javaslatban megérdemelne még egy §-t, az egyaz egyházi adók befolyásának kellő biztosítása. A létező rendszerünkben nem jól van az, hogy az évi hátralékok behajtásának kezdeményezése magára a presbyteriumra nehezedik, ez pedig rokonsági és egyéb tekintetekből a hátralékokra legtöbbnyire szemet huny, a mi aztán az egyháznak rendszerint kárára történik s elfajulásában kilábolhatlan zavaroknak, perpatvaroknak válhat forrásává. Ezeknek elelejét veendő, ki lehetne mondani, hogy a presbyteriumok felelősség terhe alatt köteleztetnek minden pénztári év vége után legfeljebb március hó végéig a mult évi hátralékok kimutatását az esperesi hivatalhoz beadni, mit, ha elmulasztanának, az ő költségükre az esperesi hivatal által küldendő bizottság fogja a hátralékokat összeírni s felterjeszteni. így aztán a hátralékok forcirozása sem presbyteriumra, sem papra nézve nem lenne odiosus. Ezek és ilyenek ama hiányok, a mik a javaslat tervezetében szembe tünőbbek. De mind e hiányok mellett is meggyőződésem az, hogy egyházunkban azon adórendszeré lesz a jövő, a melyet ez a javaslat contemplál Alapeszméje, a mire tervezetét építi, nem az erőltetettség müve hanem a szükség és az idők természetes szüleménye, és az így született eszme nem szokott egyhamar meghalni, hanem a helyett fejlődni, tökéletesbedni s elvégre diadalra jutni. Adná Isten, hogy ide érne mielőbb! Gödöllei József. ISKOLAÜGY. Az árvaházakról. Mutatványul V. Balogh Lajos gyúrói ref. lelkésznek »Magyar Földmives* című gazdasági havi folyóiratából. Előfizetési ára egész évre 1 frt. Az ember legnagyobb hivatása a jótékonyság. Ha a boldog ember a boldogtalant felsegíti, akkor a legnemesebb erényt gyakorolja. A jótékonyság hasznos eredményt, maradandó jót csak akkor ád, ha az a jótékonyság okosan, célnak megfelelően van gyakorolva, ha a jó cselekedet mozgató ereje, nem a hiúság, "hanem a léleknek igaz öröme. A mai kor a jótékonyságban nem szegény, ha szétnézünk hazánk vidékein, mindenütt találunk egy-egy intézetet, melyet a jótékonyság emelt, mely enyhíti a nyomort, könnyíti az elhagyatottságot. Kórházak lelencházak, szeretetházak, árvaházak szépen sorakoznak egymás mellé, hol a szerencsétlen, a szeretetnélküli ember, az árva, a nyavalyás beteg menedéket, védő otthont tatái. Sokasodjanak is ezek a nemes hivatást betöltő intézetek, győzze le az ember a sors vad haragját, emelje fel az elesettet, akkor az ember méltóságának magaslatán áll. Vizsgálatunk, tanulmányunk tárgyává tettük pár év óta az árvaházakat, meg akartuk ismerni azok szervezetét, és tudni akartuk, hogy az árvaházak betöltik-e nehéz és nagy hivatásukat. Tapasztalatainkat most nyilvánosságra hozzuk, hátha ezzel is használunk valamit. Az árvaházakban mindenütt, az elhagyatott, apaanya nélküli, semmivel sem bíró szegény gyermekeket veszik fel, és pedig azért, hogy nevelés, oktatás az árváknak biztos jövőt, megélhetési módot nyújtsanak, így tévén őket a társadalom, a haza hasznos tagjaivá. Hogy azonban biztos megélhetési módhoz jussanak az árvák, az a fődolog, hogy azok úgy legyenek tartva szoktatva, hogy ez a tartás, szoktatás a jövőben megélhetésüknek forrása legyen. Oly pályát kell tehát jó eleve részükre kiválasztani, a melyet könnyen — tőke nélkül — elfoglalhatnak, szorgalom, munka és takarékossággal saját javukra jól be is tölthetik. S vájjon melyik foglalkozási mód volna e sok közül a legalkalmasabb? Könnyű eltalálni. A fiúkra nézve a mezőgazdasági munka, a leányokra nézve pedig a szolgálat. Ha ezekre nevelnénk az árvákat, boldogokká tennénk, mert a mezőgazdasági munkásnak nem kell más befektetés, mint becsületes iparkodás, kötelességteljesítés és kitartó szorgalom s ugyanezek szükségesek a lányok szolgálati állapotukban is. Ha az árvaházak ezen cél elérésén dolgoznának, úgy sokkal egyszerűbb lenne maga az építkezés, a berendezés és kezelés. A mely árvaházakat én meglátogattam, mindenütt azt találtam, hogy az árvák uraknak neveltetnek, oly kényelemmel és oly fényűzéssel vannak körülvéve, mely észrevétel nélkül az úrhatnámságot és a nagyzást csepegteti a gyermekbe. Foglalkozásuk inkább időtöltés, mint munkával való nevelés. így aztán a jótékonyság célt téveszt, mert az árva elhagyva az árvaházat, nem találja meg többé azt a kényelmet, azt a rendes élelmezést, változatos ruházatot, s munkához se lévén valami nagyon szoktatva, önállóságra pedig épen nem lett képesítve, elégedetlenné lesz, s a legtöbb esetben a bűn posványába sülyed el. Az árvaházaknál a kaszárnya-rendszer, az a gépies vezetés, az a száraz oktatás, nem eredményezi azt, a mit várunk az árvaházaktól.
