Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-21 / 47. szám

De ugyan hova is jutn a, a ki Szász Gerőt, az ő mostani hangulatának uralma alatt élő Szász Gerőt, a Prot. Közlöny szerkesztőjót követné? Hova? A szenvedélyek kultuszának, a személyes gyűlölködésnek hódolói közé, abba a rabságba, a melyben a harag ad tanácsot, s az indulat ítél, mert e felfordult világban a gyűlölség hályogot von a lélek szemeire, a szenvedély elfásítj a a szivet s a harag némává teszi a bölcseséget. A gyűlölködő, háborúságot kedvelő lélek megoltj a az Istennek lelkét; Szász Gerő nagytiszteletű úr csúfolódó beszéddel illeti a bibliát. Ez az állítás eléggé nem kázhoztatható rágalom lenne bizonyítás nélkül, de fájdalmasan szomorú igazság és ítélet is egyúttal, mert bizonyítani lehet. S a bizonyítást maga a Prot. Közlöny végzi el a f. év október 1.4-iki számában közzétett s a honvédelmi és hadügyminiszterhez intézett úgynevezett tiszteletteljes felkérésében, a melyben a gúnynak, a csúfolódásnak élesre fent fegyverével vagdalózik, s nemcsak Szabó A. komolyságát, de a bibliának móltóságát is támadja. Mielőtt ez állítás bizonyítására a leghitelesebb tanúnak, magának a Prot. Közlönynek adnók a szót, nem lesz talán érdektelen, ha előbb némi előzményeket ismertetek röviden. Ez óv elején történt meg, ha nem csal emlékezetem, hogy egyik képviselő az országházban szóvá tette a katonák erkölcsileg teljesen elhanyagolt állapotát s ennek a képviselőnek ugyancsak nyilt ülésen, tehát olyan módon, hogy az egész ország meghallhatta, a honvédelmi miniszter azt felelte, hogy az ifjúság nem a kaszárnyákban romlik el, hanem már romlottan, vagy nagyon hézagos erkölcsi neveltsóggel jut ide s hogy ez a szomorú állapot csak úgy változhatik meg, ha a papok nagyobb gonddal és lelkiismeretességgel szorgalmatoskodnak az ifjúság vallási erkölcsi nevelésében. A budapesti ref. ifjúsági egyesület, ennek vezérei Szabó és Szilassy Aladár ő móltósága ebben a jóravaló munkában fáradoznak; minden jót feltételezve az egyesület ós vezetőinek buzgósága felől, ez óv augusztus havában e lapok hasábjain nyilt levelet intéztem hozzájuk, a melyben a honvédelmi miniszter említett szavaira, a katonák valláserkölcsileg teljesen elhanyagolt állapotára híva fel figyelmüket, azt kértem, hogy a már katonáskodó ifjak lelki életének gondozását se felejtsék el. Az ifjúsági egyesület megértette a komoly szót, Szabó A. a Kis Tükör olvasóihoz szives kérelmet intézett, a melyben a szülőket arra kérte, hogy a katonasághoz bevonuló ifjaknak egy-egy bibliát és zsoltárt adjanak, intsék őket, hogy az ifjúsági egyesületet keressék fel, sőt azt is igérte, hogy »ha pedig a szülők megírják, hogy melyik kaszárnyában van a katona fiúk, hát akkor fölkeressük az ifjú atyafiakat «. Örült a szivem, mikor ezt a szives kórelmet olvastam; azt hittem, hogy a régi haragos indulat a melylyel Debrecenben is, Kolosvárott is szólták az ifjúsági egyesületet, most már elsimul; azt gondoltam, hogy mivel az ifjúsági egyesület ilyen praktikus, kívánatos munkát vesz fel programmjába, kiengesztelődik némelyek haragja s mindeneknek jó kívánságával indulhat az ifjú, lelkes sereg ez eddig teljesen elhanyagolt mezőre, hogy tövist, dudvát irtson, virágot, termőfát ültessen. Örültem. De az ember öröme nagy hirtelenséggel búra változhatik: ezt az örök törvényt tette könynyen érthetővé reám nézve a Protestáns Közlöny október 14-iki száma, a melynek most e kis kitérés után átadom a szót, hogy legyen tanú szerkesztője ellen. A lap ezen száma így ír: »Tisztelettel kérem Excellenciátokat (honvédelmi és hadügyminiszter), hogy . . . törvényhozás ütján gondoskodni méltóztassanak arról, hogy a kálvinista rekruták számára minden esztendőben nyomasson az állam a Károli-féle nagyváradi bibliából és az énekes könyvből annyi példányt, a hányan berukkolnak; méltóztassanak gondoskodni, hogy az egész napi exercirozás, puccolás és egyéb szolgálatok után legalább egy órát és az estéket éjfélig fordítsa a legénység arra, hogy bibliát olvas és zsoltárokat énekel, melyekre Szabó A. és Kecskeméthy oktatják. Meg vagyunk győződve, hogy Excellenciádék e tekintetben azonnal megteszik az előintézkedéseket, és csak az fog némelyes aggodalomra okot szolgáltatni, hogy a nagyváradi editió négy kilót nyom, és hogy ez a 26—27 kilót, melyet a baka ma czipel, nagyon magasra emeli. Kérjük Excellenciátokat, ne méltóztassanak aggodalmaskodni. A rekruta olvasni fogja a bibliából, hogy »nem csak kenyérrel (illetőleg prófunttal) él az ember« és hogy »az Úr Jézus utain járhasson* háború idején a »Nachschus-Verpflegs-Vorrathot* s a »dreitágige Reserv-Vorrathot* egyszerűen kidobja a bornyuból és él az »Isten igéjébők. És ezt jól fogja tenni. Mert a nagyváradi folio-kiadású bibliát igen célszerűen használhatják fel a bakák páncélnak. Ha előre mennek, a mellükre akasztják, ha retirálnak, a hátukra akasztják és hígyjék el Excellenciátok Szabó Aladár és Kecskeméthy úrnak, hogy nincs olyan paraszt golyóbis a világon, hogy a biblia papirosát átfúrni merészkednék és hogy híveink mind életben maradnak, elül is, hátul is. Azután, katona-bandákra nem lesz szükség. Mikor a regiment megindul, Kecskeméthy úr lesz a Kappelmeister, megadja a jelt és háromezer ember elkezd énekelni torka szakadtából: »Már elmegyek az örömbe«. »Szűkölködünk nagy mértékben*. »Perelj uram perlőimmel«. stb. Ha ettől meg nem futamodik a muszka, hát mi kötelezzük magunkat, hogy beállunk I. évi theologusnak és hallgatjuk Kecskeméthy úr prelekcióját. Az meg épen zseniális gondolat, hogy a bakák csütörtökön este 7 órakor elmenjenek az »ifjúsági gyűlésre* a theologia nagytermébe. Ugy van. Kaszárnya és theologia: ezek épen egybeillő fogalmak. A mint köztudomásu dolog, estve 7 órakor a konyhahölgyek és szobaleányok is élvezik az utcát a bakák társaságában: együtt aztán felmennek a theologusok egyesületébe. Ez igen nemesítő-