Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-14 / 46. szám

zatlan házanépét, hogy engem kövessen*? Szeretsz-e azzal a szeretettel, mely hosszútűrő a szenvedésben, mely kegyes, nem irigykedik, nem cselekszik álnokul, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi csak az ő maga hasznát, nem gerjed hamar haragra, nem gondol gonoszt. Nem örül a hamisságnak, örül pedig az igazságnak. Mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket reményi, mindeneket eltűr? A ki nem tud rá Péterrel felelni: »Te tudod uram, hogy mint szeretlek«. Az ki ne nyissa esküre a száját, fel ne merje tenni szószékre a lábát. Eszméket a tömeg meg nem ért. Magunknak kell alakot adni, eleven meleg megtestesülését a szeretet szent eszméjének. Legyetek tüköréi a népnek reménységben. Ez ma talán a legnehezebb. A mikor csak úgy burjánzik a reménytelenség, a mikor a rohanó életárban csak egy napig, legtöbbször csak pillanatilag élő vágyak születnek. Élni, dolgozni reménységgel, mely beláthatatlan meszsziségben lesz valóvá. Élni reménységgel eszmék felől, melyek csak más világon valósulnak meg. Mikor látjuk a pusztulást magunk körül, az áldatlan kőszikla-talajt ekénk vasánál, a repülő madarakat tovaszállani az ige törmelékeivel, a gyorsan növő burjánt elnyomni vetéseinket, látjuk fogyni a kényért gyermekeink kezéből, halljuk kevesbedni, tompulni az imádságot a hivők ajakán, látjuk száma fogyását az áldást kérőknek, mellettünk tengerét a vérnek, bűnnek, szennynek, gyalázatnak, látjuk vetéseink ritka barázdáin, szőlőnk pusztulásán, állataink elveszésén az Úr süjtoló kezét, a paizsos férfiú járásában az ő ostorát, hatás nélkül a világra, látjuk családi életünk, közbecsületünk sülyedését, halványítását a szeméremnek, s ezek felett halljuk unos untalan a dekadens kor lassú halálhörgését, reménynélküli sivár hattyúdalát, Nirvánát hirdetni. Most kell reménységgel lennünk, a megújulás felől, a mely reménység szóban, tettben, bátorságban azt hirdesse, hogy: >Jönni fog mert, jönni kell Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.* S mindezt miért? Talán a földi hír vesz szárnyára s messzire szóló dicsőséget szerez? Nem! Talán a jólét kéjes öröme lesz a bér? Ezt kivánni tilos. Talán a hívek nagy seregét sikerül a Krisztus zászlója körül csoportosítani. Effelől nincsenek Ígéreteink. Ezeknél feljebb, ezeken túl van a jutalom. A kinek tekintete csak ezekig ér a magasba, mélybe, az már elvette jutalmát. Túl a földi határokon, a földi időn, az örökkévalóság terén vár a díj. »Mikor megjelenendék a pásztoroknak ama fejedelme, elveszítek a dicsőségnek ama fonyadhatlan koronáját*, mondja az ige. Mily igéret, micsoda díj! A dicsőség fonyadhatlan koronája. Belekáprázik a szem, megszégyenül a vágy, némává lesz a lélek ekkora Ígéretre. íme, ez a mi munkánk jutalma. íme ekkora dicsőségre hivott el bennünket az Úr. Fel tehát munkára az Ő nevében. A szó, mely tévedésekből visszaint, mely kétségben emel, hangzik felétek, a Lélek szava az. A fenséges jutalom messziről tündököl, legeltessétek tehát az Úrnak seregét, mely a ti gondviseléstek alatt vagyon, gondot viselvén arról nem kényszerítésből, hanem örömest, nem kívánván éktelenül a nyereséget, hanem kész indulattal; sem pedig úgy mint uralkodván az Úrnak örökségén, hanem úgy, mint kik az Isten seregének tüköréi legyetek, hogy mikor megjelenendik ama pásztoroknak fejedelme, elvehessétek a dicsőség fonnyadhatlan koronáját. Ámen. Gergely Antal. BELFÖLD. Dunamelléki egyházkerületi egyházi értekezlete. A dunamelléki egyházkerület szokásos egyházi értekezlete, e nemben immár a 4-ik, október 25-én folyt le Budapesten. Népes és díszes közönség vett benne részt. Jelen volt két püspök (Antal Gábor vendég), minden esperes, a theologiai tanárok és a kerületi gyűlés papi tagjai teljes számban, a gondnoki karból Szilágyi Dezső, Szilassy Aladár, Cseh Ervin; a tanácsbirák közül Ádám András, Kálosi József, Vécsey Tamás, Nagy Dezső; a tanárok közül Ádám Gerzson, dr. Kovács Pál, H. Kiss Kálmán, Molnár Sándor Benkó Imre stb.; a pesti egyháztagok közül dr. Kis Áron, dr. Bernáth István stb.; a pestvidéki papságból számosan; a budapesti 'segédlelkészek és hitoktatók. A felolvasások is érdekes tárgyakról szóltak és szépen ki voltak dolgozva. És mégis, mégis. Az értekezlet hangulata eleitől végig nyomott volt. A leggyakorlatibb kérdésekhez nem igen akartak hozzászólani a gyakorlat emberei. Az elnökség nagyszabású eszmecserére, élénk vitára számított, és sem az egyházi adó-reform, sem az egyházi fegyelem életbe vágó kérdései nem keltettek erőteljesebb visszhangot. Az értekezleti gyűlés lefolyásáról a következő tudósítást vettük: A 37. dicséret ]. versének eléneklése s Szász Károly püspök úrnak magasszárnyalású imádsága után Baksay Sándor értekezleti másodelnök örömmel üdvözölte a nagyszámú közönséget s néhány magvas szóval jelezvén a napirendre kerülő tárgyak valláserkölcsi és anyagi fontosságát. az ülést megnyitotta. Először Szöts Farkas értekezleti titkár tett röviden jelentést az egyházi értekezletek működéséről. Utalt az értekezleti tevékenység jelentős'égére, az egyház belső és külső építésének évről-évre növekedő fontosságára, az e téren eddig elért erkölcsi sikerekre, melyeknek koronája az az országszerte észlelhető tapasztalat, hogy anyaszentegyházunk elvitázhatatlan bajainak orvoslására mind többen és buzgóbban sorakoznak a munkára. Erre mutatnak az egyházkerületünkben szervezkedett egyházmegyei és egyházköri értekezletek, melyek között legélénkebb tevékenység lüktet a felső-baranyai, a vértesaljai és a pesti egyházmegyék értekezleteiben; de a hol nincsenek is még szervezve az egyházmegyei értekezletek, ott is erősödik az a meggyőződés, hogy az egyházi életet intensivebb gondozás által termékenyíteni és életteljesebbé tenni nem szükségtelen, nem meddő és nem hálátlan munka. Mert minél többet és minél buzgóbban foglalkozunk a gyermekek és az ifjak valláserkölcsi nevelésével és gondozásával; minél közelebb hozzuk a felnőtteket az egyház és az evangélium üdvözítő eszmeköréhez és igazságaihoz: annál inkább növekedik az ige erkölcsi ereje, a közönség hitbuzgósága és áldozatkészsége, az egyház erkölcsi és anyagi tekintélye, szóval az egyesek élő keresztyénsége annál elevenebb, termékenyebb és áldásosabb lesz. A lelkészárvák szeretetházamelyet a kerületi értekezlet hozott szőnyegre, a két baranyai, a vértesaljai és a solti egyházmegyében élénk visszhangot keltett, de a többi egyházmegyék még nem nyilatkoztak e kérdésben. Indítványozza, hogy ezek is kóressenek fel véleményes jelentésök beterjesztésére. Majd előterjesztést tesz arra nézve, hogy az értekezlet céljaira befolyt, a 16 frt mult évi pénztármaradványnyal együtt 131 frt 73 kr., kiadatott 88 frt 50 kr., maradvány 43 frt 68 kr. A»Lelkész-árvák szeretett-házára« befolyt 54 frt 23 kr., mely összeg takarékpénztárban