Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-10 / 41. szám

s annak felvirázoztatására mindig kész volt a maga földi javaiból áldozni. E város idősebb lakosai még emlékezhetnek rá, a kecskeméti és pesti egyházak évkönyvei tanúskodnak róla, hogy Borsos Szabó Mihályban mindig készséges gyámolítóra talált az egyház és iskola szent ügye. De a legnagyobb jót a mi budapesti theologiai akadémiánkkal lette ez a nagylelkű házaspár. Akadémiánk történetében a következők olvashatók a Borsos Szabó-pár alapítványáról: »Borsos Szabó Mihály és neje Bóka Pap Erzsébet kecskeméti birtokosok és lakosok, 1860. október 2-án Pesten kelt közös végrendeietökben egy kis pesti házukat (akkor mészáros utca, ma vámház-körút 9. sz. alatt.) és Kecskemétváros határában a Csődöri-pusztán 76 katasztrális hold földüket a theologiai akadémiának hagyományozták. A nagylelkű hagyományozók 1862, illetve 1867-ben elhalálozván, a hagyaték két évi pörösködés után 1869-ben került az intézet birtokába. A pesti ház, mely eredetileg a tanárok és tanulók szállásául volt hagyományozva, mint sülyedt és rozoga udvari ház, erre a célra nem volt alkalmas s mert az utcára nem volt kiépítve, bérháznak sem jövedelmezett kellőleg. Ezért az akadémia elöljárósága 1885-ben eladta 24 ezer frtért. A kecskeméti föld pedig, melyet huzamos ideig bérletileg kezeltetett az intézet, 1892-ben, mikor a kollégium számára Fehérmegyében a nagy »Selymes* pusztát megvettük, szintén eladatott, mégpedig 21 ezer száz frtért. Az alapítvány pénzértértéke tehát 45 ezer száz frt, és így a kecskeméti Borsos Szabó pár intézetünk nagyobb jóltevői közé tartozik«.* íme, T. K., közel félszáz ezer frt az az anyagi erő, melylyel az itt porladozó kegyes jóltevők budapesti theologiai akadémiánkat örök időkre megsegítették. De ezt. a magában véve is szép alapítványt még nemesebbé teszik a viszonyok, melyek között létre jött. Borsos Szabó Mihály, mint pesti háztulajdonos, gyakran megfordult Pesten, mely akkor túlnyomólag németajkú és csaknem kizárólag római és gör. katholikus volt. Az ő tősgyökeres magyar szivét és buzgó kálvinista lelkületét mélyen bántotta az a szomorú tapasztalat, hogy az ország fővárosában a magyarság és a protestantismus csak türt mostohák. Fogékony lelkét egész erővel megragadta az anyaszentegyházunk jobbjait akkor mozgató ama nagy eszme, hogy a hazai reformátusságnak a papnevelést is felölelő főiskola emeltessék az ország fővárosában. Meg kell honosítani, meg kell szilárdítani a magyar protestantismust a főváros német és pápista világában. Ám a kor jobbjai által hévvel ápolt eszme a szabadságharc leveretését követő nehéz idők miatt nem tudott egyszerre megvalósulni. Csak mikor Török Pál, pesti egyházunk ez éleslátású és nagy erélyű lelkipásztora, vette kezébe az ügyet, csak akkor mutatkozott remény az áldásos eszme megtestesülésére- Köztudomású tény, hogy a * Lásd Ssöts Farkas : A budapesti ev. ref. theologiai akadémia múltja és jelene. Budapest, 1896., a 117. és 118. lapon. dunamelléki reformátusság számára abban az időben itt Kecskeméten, a most is virágzó kollégiumban képezték a lelkeszeket. Török és elvtársai a kecskeméti lelkészképzést több tekintetben hiányosnak találván, először azzal az indítványnyal léptek föl, hogy a theol. intézet Kecskemétről Pestre helyeztessék át, de mikor ennek az indítványnak Kecskemét teljes erejéből ellenszegült: akkor 1855-ben nagy erőfeszítéssel és példás áldozatkészséggel verseny theologiai intézetet állítottak Pesten az ország fővárosában. Borsos Szabó Mihály látta, átélte azt a nagy küzdelmet, mely a theologiai kollégiumért Pest és Kecskemét között éveken át vívatott. Nem a csökönyösökkel tartott, kik a helyett, hogy korszerüleg fejlesztették volna a kecskeméti hiányos intézetet, szüntelenül csak azt hajtották : nem engedünk, mienk a jog ! Az ő egyszerű, de nemes lelke felülemelkedve a megcsontosodott helyi érdeken, azokhoz csatlakozott, kik így szólottak: hadd győzzön a jobb; áldozzunk, építsünk a jövőnek, hiszen a haladást, a tökéletesedést sürgető vallásnak vagyunk a hívei. S a mint szivében elgondolta, akként is cselekedett. Tegnap mult 37 esztendeje, felment Pestre, megjelent Török Pálnál, kivel az előtt is többször érintkezett s 1860. október 2-án megtette végrendeletét, melylyel vagyona nagyobb részét a pesti theologiai kollégiumra hagyományozta s ezért élete végéig, mely 1867-ben következett be, sok szemrehányást és kárhoztatást kellett elszenvednie földiéitől és rokonaitól. De még életében megkapta az elégtételt is. A Pest és Kecskemét között szenvedélyesen folyt harc 1860-ban azzal végződött, hogy a kecskeméti kollégium nem bírva a versenyt a hatalmasabb versenytárssal, százados kollégiumában önkényt beszüntette a papképzést, kárpótlást pedig a most is virágzó jogakadémiájában talált. A kárhoztatás és keserűség vihara is elcsendesült lassanként s még az ő életében felderült a békesség és kiengesztelés szivárványa. S most, egy teljes emberöltő elmultával, mindnyájan kegyeletes tisztelettel álljuk körül a kegyes jóltevők sírhalmát, s egy szívvel-lélekkel hangoztatjuk mindannyian : bizony ez a házaspár jól cselekedett. Mi pestiek az ő szép alapítványuk birtokában áldólag emlegetjük őket, nemes jóltevőinket; e gyorsan fejlődő város és virágzó egyház tagjai nemes büszkeséggel elmondhatják : íme, mi is adtunk erőt és segítséget ahhoz a törekvéshez, hogy a magyar reformátusság az ország fővárosában főiskola állításával szellemileg megerősödjék. Az itt pihenő nagylelkű jóltevők példás áldozatkészsége szolgáljon buzdító például mindnyájunknak: hogyan kell szeretni evangéliumi keresztyén hitünket s hogyan kell áldozni annak magasztos céljaiért. És most hadd hulljon le a lepel a síremlékről és hadd hirdesse ez emlékjel a Borsos Szabó-pár dicsőségét és a mi intézetünk hálás kegyeletét. SzŐts Farkas.