Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-09-26 / 39. szám

ISKOLAÜGY. A Szentírás az iskolában. Rudeck Vilmos »Gescbichte der öffentlichen Sittlichkeit in Deutschland*, című Jenában ép most megjelent müvében egy fejezetet szentel a biblia-olvasás történetének, kapcsolatban az ifjúság nevelésével. Morálhistoriai tanulmányokkal foglalkozva, általános visszatekintést vet az erkölcsi felfogás azon lazaságára, mely a mult dok iskolakönyveiben lépten-nyomon kisérhető s melynek legmeglepőbb bizonysága »Era.smus beszélgetésé«-nek oly nagy mérvű elterjedése a latin iskolákban, kétértelmű és frivol helyeivel, melyekből elég a »colloquium adolescentie et scorli« fejezetére utalnunk. Igaz, hogy Luther maga is erősen kikelt a »colloquiák« ellen, de az nem akadályozhatta meg az iskolákba való befogadását s ha a Sorbonne mégis kárhoztatta, ha Franciaországban kitiltották, Spanyolországban elégették. Rómában proscribálták, ennek oka inkább a szerzetesi és kolostori élet elleni kifakadásai voltak, mintsem erkölcstelen tartalma. A közerkölcsiség fejlődéséhen különösen tanulságos fejezetet képez a biblia-olvasás története 1520-ban. Luther a német nemzeti keresztyén nemességhez intézett iratában azt követelte, hogy mindenek fölött a felsőbb és alsóbb iskolákban a Szentírás legyen legfőbb és legközönségesebb olvasmány s nem is tartott sokáig, a reformáció ezen ideálja megvalósult. 1559 óta a wittenbergi kolostori iskolákban az egeri bibliát elejétől végig olvasták. Ágost választófejedelem egyházi rendjében 1580. jan. 1-éről ki van kötve, hogy a szülők gyermekeikkel otthon naponként a bibliából egy fejezetet olvassanak el, hogy a prédikációkat annál jobban megértsék. így történt, hogy lassanként az elemi iskolákban a bibliát mind kiterjedettebb mértékben és rendszeresebben olvastatták és magyarázták a gyermekeknek. Luther fordítása a tulajdonképeni nép előtt többé nemcsak ima-és ájtatossági könyv, hanem családi könyv lett, egy egész szellemvilág, a melyben az ifjúság felnőtt. Az evangélikus egyház pedig, legalább hű tagjaiban, valóságos bibliai egyházzá alakult. De a felvilágosultság kora megrendítetíe a biblia helyzetét. Rationalistikus könyvek, politikai röpiratok és regények szorították ki a mult század második felében mindinkább a biblia olvasását. Különösen Campe Robinsonja hatott felforgatólag. Mihelyt Robinson a művelt körök minden gyermekeinek kezeihez jutott, a bibliai történetek kiszorultak. Egy új nemzedék nőtt fel, mely csak a kézzelfoghatót, az életre nézve hasznost és gyakorlatiast tartotta szeme előtt. Basedow nyitotta meg azon paedagogusok sorozatát, kik egy új nevelési módszer segélyével a világ megjavításán s az emberi nem paradicsomi állapotának visszaállításán fáradoztak. Mivel ő a helyes nevelés alapföltételének a természetszerűségét felderítette, ennélfogva a nevelés eszméje fejlesztésére s a paedagogiai érdeklődés felköltésére hathatósan folyt be, de pbilanthropismusa azért már kezdettől fogva magában hordta a halál csiráját. Basedow a valóban észszerű neveléstan legveszedelmesebb ellenségeinek tartotta az egyetemeken és iskolákon uralkodó latin és görög humanismust s a históriai kereszténységet. Szerinte a népiskolai nevelés célja az embernek kosmopolita humanitásra való előkészítése, és ehhez képest még azelőtt az iskolákban csak azt tanították, a mire a jövőbeli polgárnak vagy parasztnak és tudósnak, mint olyannak hivatásához szüksége van, ő inkább arra tartotta fordítandónak a figyelmet, hogy a gyermek emberré, világpolgárrá neveltessék. A nevelés egyetlen igazi céljához vezető út az értelemképzés vagy a felvilágosodás. Ez e felvilágosodás pedig nem a nyelvstudiumok, hanem csak a reáliák oktatása által érhető el, melynek a nyelvstudium csak eszköze lehet. Legjobban tanul a gyermek játék közben. A vallás és erkölcs gyakorlását is lehetőleg meg kell a gyermeknek könnyíteni. Azért csak a természetes isteni fogalomra kell őt kioktatni, a gyermekek természetüknél fogva a nélkül is jók és könnyen nevelhetők emberbarátokká és világpolgárokká. 1796 óta nem szűntek az irodalmi csatározások a biblia iskolai kivonata szükségessége felől. Legfőbb érvül hozták fel a rationalisták, hogy a bibliában számos oly hely van, mely az erkölcsi érzetet sérti. Még 1845-ben is így ír Kell: »A hiblia sok olyat tartalmaz, a mi teljességgel nem való iskolai könyvbe. Óvatos korunknak azt a hallatlan következetlenségét véljük ebben kimutathatni hogy azt, a mit különben joggal vagy jogtalanul szorgosan és aggodalmasan eltitkol a gyermekek elől egy vallási könyvben nyomtatva adja azt kezeikbe«. Csak a legutóbb is 1867-ben a kremnitzi nevelésügyi egylet a szász kormányhoz és rendek gyűléséhez kérvényt nyújtott be, melyben azt kérelmezte, hogy a gyermekeknek az iskolában a biblia helyet annak egy kivonatát adják. Főindok gyanánt itt is az erkölcsiség veszélyeztetése szerepelt. Érdekes, hogy ebben a kontroverziában maga az egyház lépett fel a kifogásolt panaszok védőjéül, azzal a megokolással, hogy ha mindazon helyek a modern kor prudentiáját sértik, kitörültetnének a biblia kivonatából, odáig jutnánk, hogy már a hatodik parancsot sem lehetne az iskolákban tárgyalni, mint a hogy valóban erre az álláspontra is helyezkedik némely paedagogus. S a lutheránus egyház állásfoglalása a teljes és csonkítatlan biblia mellett végre is győzelemmel került ki a harcból. Érvényben maradt az 1835 június 6-iki törvény és annak életbeléptetési rendelete azon intézkedése, hogy a felső osztályokban az evangélikus gyermekek az ó- és újtestamentumot a hitkari fordítás szerint tartoznak használni, és egyes részek külön lenyomatai feleslegeseknek deklaráltainak. Hasonló álláspontot foglalt el már 181.4. nov. 18-án a porosz kormány is a biblia-kérdésben egy rendelet által, melyben egyenesen Franciaországból származónak bélyegzi azt az irányt, melyet utána Németországban Bahardt és