Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-24 / 4. szám

szóra való közlését, melyet a főgimnázium még 1883-ban kötött segélyezés ügyében az állammal. Kivánatos, hogy mások is okuljanak rajta és belőle, és hogy ma még létező sok aggodalmakat és balhiedelmeket oszlasson el. A békési iskola történetét nagyon is in medias res kezdi szerzője, a ki az iskola okmányain kívül egyebeket aligha kutatott. S mert az iskolai naplót 1796-ban kezdi vezetni egy névtelen rektor, hát szerző is itt veszi fel az események fonalát. Nem disponáló történész, hanem krónikus, az azonban dicséretére szolgál, hogy nem száraz, de vonzó, emelkedett stylusú és a tananyagok évről-évre való részletes elrecitálásától eltekintve, mindvégig érdekes művet ad. Általában hajlandó túlozni, s teszi ezt nemcsak a tananyag szokatlan terjedelemben való felölelése által, hanem a rektorok chartáinak s tanári fizetéseknek igazán apróra menő és gyakori közlése által is. Megfelelőt még csak szó nélkül hagynánk, de a jóból is megárt a sok. És teszi e részben a túlzást akkor, midőn a tanszellemről, az ifjúság szelleméről, irányáról, kedvteléseiről semmit sem szól, tehát az iskola belső életét ki nem domborítja. A tanárok életrajzát sem közli, de oly részletességgel, s annyi közvetlenséggel adja elő működésüket, s úgy igyekszik őket érdemök szerint jellemezni, hogy teljes képet alkothatunk magunknak az iskolában tanítóférfiakról, s ezek között első helyen a nagy Hajnal Ábelről, a ki úgyis, mint tanár, úgyis mint pap és esperes annyit tett az intézet érdekében, hogy azt méltán Hajnal Ábeliskolájának lehet nevezni. A békéscsabai algimnázium aránylag még rövid életű 1856-ban keletkezett s előbb, mint magántanintézet, 1859-től, mint nyilvános áll fenn. Történelme könnyen áttekinthető, több részre osztott, de valami mélyre nem ható mű. Maga mondja a szerző az előszóban, hogy történész nem lévén, célja nem tehetett más, mint tájékoztatással szolgálni jelenleg az iskola iránt érdeklődőknek s kész adatgyűjteménynyel jövőben annak, a ki hivatva lesz az intézet megizmosodásával annak történetét megírni. E célját el is érte, az adatokat nagy szorgalommal, igaz, hogy nem nehéz helyről, összegyűjtötte. Kár, hogy a belső életet, tanmenetet csak nagy vonásokban rajzolja. A karcagi iskola történelme is, bár szerzője már történész, úgy külső terjedelemre, mint béltartalomra nézve kis igényű mű. Szinte azt a hatást gyakolja az emberre, hogy fáradságosabb kutatás nélkül, hamarjában van összeütve. Forrásművek felhasználása, s levéltárak búvárolásának csekély nyoma. A békésinél sokaltuk a buzgóságot és részletességet, de itt már keveselnünk kell. Beosztása még egészen helyes, t. i. két időszákot különböztet meg az iskola életében: 1. 1722—1848 ig, II. 1848—1896-ig, de ezen belől aztán alig szól a tárgyalás valamit az iskola belső tanügyi állapotáról, sőt annak még külső képe s folyamata sem látható eléggé. A tantervről és tananyagról annyit említ, hogy a debreceni szerint és után tanítottak a nélkül, hogy a még mindeddig kellőkepen föl nem derített nagy kérdésnek, t. i. a főiskolák és parliculáik közötti viszonynak taglalásába bocsátkoznék. A tanároknak nemcsak életrajzát nem közli, de még intézeti működésükről sem szól, egyszerűen a névsort adja. A besztercebányai 360 éves múltú iskolának csak húszéves története (1875 — 1895) van megírva a millennáris értesítőben, folytatásául Rosenauer Károly, volt igazgató nagyobb művének. A húsz év történelme ifjúi lelkesedéssel írt mű, de látszik, hogy szerző még nem eléggé tapasztalt, tájékozott s nem élte bele magát (hisz egy év óta van Besztercebányán) az iskolai életbe s annak szellemébe. Mind a mellett művében, habár hiányosan is, mindazt feltaláljuk, a mit egy didactico-históriai mun -kában kereshetünk. Két részre oszlik: általános és különös részre, amabban az iskola külső képe, ebben az iskolaépítés, belső institutumok, tanárok váltakozása, fizetése, tanítási tervek s azok alakulásai, a tanulóság létszáma, ingadozása, ennek okai, az ifjúság testi-lelki fejlődése s végúl a tanszellem vannak feltüntetve. Látnivaló,, hogy szerzője tudja, mit kell s hozzáteszem azt is, hogy miképen kell írni. A tanszellemről szóló fejezet érdekes is, szép is, tanulságos is. Kár, hogy szerző magasabb paedagógiai látókörét nem támogatja megfelelő tapasztalat. E helyen kell fölemlítenem, hogy több. hajdan prot. s ma községi vagy állami középiskola millennáris értesítőjében is becses adatokat találunk a prot. tanügy múltjára vonatkozólag, így pl. a nagyszalontaiban, a nagykálióiban, lőcseiben, losonciban (1894/95. évi). Különösen ki kell emelnünk a lőcsei állami főreáliskola történetét, melyet dr. JDemkó Kálmán, ismert történészünk írt meg igazi rátermettséggel, nagy alapossággal és szakavatott tollal. Hátra volna még végül hogy az önálló kötetekben megjelent millennáris, prot. középiskolai rnonographiákról szóljak, de ezekről majd közelébb. Alföldi. TÁRCA. II. Ferdinánd beatifieatiója. Abból az alkalomból, hogy Zichy Nándor gróf II. Ferdinánd osztrák császárt és magyar királyt Rőmában szentté akarja avattatni, írja Hpjtsv Pál az »Egvetértés«-ben az alábbi, jellemzően tanulságos dolgokat. Ez a II Ferdinánd csinálta meg a világ legvéresebb vallási küzdelmét, a harmincéves háborút. Mikor a fehérhegyi cs;- tában seregei leverték a cseheket, kegyetlen boszút állott ellenségein. Egy nagy részöket, a legelőbbkelő családok tagjait vérpadra küldte, a többieknek jószágait kobozta el. 1621. június 21-én Prága piacán volt a fő executió. Reggel öt órakor kezdett működni a bakó, s négy óra alatt huszonnégy főurat fejezett le, hármat pedig felakasztott. Legelőször gróf Schlick Jánosnak hullt le a feje. Egynek kivételével protestánsok voltak valamennyien, közöttük sok az öreg ember, úgy hogy tíznek közülök az életéve meghaladta együtt a hétszázat. Az egyetlen katholikus Czernin Dénes volt, a most is élő 8