Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-09-12 / 37. szám

szerint az új-vukovári sírkertben, a családi sírboltban örök nyugalomra tétetni. Vukovár, 1897. augusztus 26-án. Áldás és béke hamvaira. Kelecsényi-Hewessy Jolán, Kele­csényi-Kemenovics Zóra menyei; Kelecsénvi Margit, Kele­csényi Károly, Kelecsényi Mária, unokái; Kelecsénvi Hugó kir. államvasúti mérnök, Kelecsényi Zádor kir. közjegyző, fiai*. A nagyérdemű férfiúnak, egyházunk buzgó és lelkes pátronusának emléke legyen áldott! V. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. Szotyori Nagy Károly, a buda­pesti ref. egyház orgonista-kántora, a főgimnázium és theologiai akadémia énektanára, budapesti állásairól le­köszönt, lakását Debrecenbe tette át. Helyébe a két inté­zet elöljárósága Krausz Gusztáv fővárosi zene- és ének­tanárt állította be, ki működését, mindkét intézetnél tényleg meg is kezdette. — Adorján Ferenc ág. h. evang. lelkész tanárjelöltet, lapunk dolgozótársát a felső-lövői taninté­zetek elöljárósága rendes vallástanárrá választotta. — A debreceni ref. egyház orgonista-kántorává Sz. Nagy Károly­lyal szemben Nagy Mihály h.-böszörményi kántort válasz­totta az egyháztanács. — Dúzs Sándor, a budapesti ref. főgimnázium érdemes tanára hajlott korára és meggyen­gült egészségére való tekintetből nyugdíjba vonult. * Köszönet-nyilvánítás. Lapunk négy utóbbi számát a szerkesztő távollétében Haypál Benő budai lelkész volt szives szerkeszteni. Midőn neki a helyettesítés fáradságos munkájáért nyilvánosan is köszönetet mondok, egyszersmind tisztelettel tudatom a t. olvasókkal, hogy a lap szerkesztését a jelen számmal ismét átvettem. Budapest, 1897. szeptember 6-án Szőts Farkas felelős szerkesztő. * A német ev. szabad egyház. Németországban — reánk nézve, mostani sanyarú viszonyaink között talán különösnek látszó irány hódít, a szabad ev. egyházi irány, Luther úgy gondolkozott, hogy a protestáns egyháznak a katholicismus elnyeléssel fenyegető hatalmával szemben egységes erőre van szüksége s ezt az erőt az államban kereste, a melylyel az egyház szerves összeköttetésbe lépett,. S most épen Németországban terjed az az irány, a mely az egyházat az állam hatalmától függetlenné, szabaddá, igyekszik tenni, mert szerinte az egyház fejlődésére sza­badság önállóság kivánságos, csak annak az egyháznak van ereje, a mely tagjainak egyforma jogokat ad és egy­forma kötelességeket kiván tőlük s csak az ébreszthet buzgóságot, a melyről a tagok elmondhatják, ez a miénk. A porosz ev. szabad egyház 65 anyagyülekezetből áll, a melyekben 60 rendes és hét segédlelkész működik, van 118 temploma, öt kápolnája, 51 paplaka és 15 felekezeti iskolája s ezeken kívül lelkészképző és diakonisszainté­zete, lelkész és tanító nyugdíjintézete. Az államtól egy pfeniget sem kap, minden kiadását az 50,000 lélekből álló egyháztagok fizetik. (Ev.) Szerkesztői üzenetek. A. F. úrnak F. L. Szívesen üdvözlöm új állásá­ban. A kivánt ügyben intézkedtem. Támogatására ezután is számítok. F. J. úrnak K. A levél vételekor már ki volt szedve a cikk. Nyugodjék bele, jól van ez így. Kár lett volna elvonni a nyilvánosságtól. Per aspera ad astra. Szívélyes üdvözlet. Máskor is szívesen látom. Pályázat tanári állásra. A késmárki ág. hitv. ev. ker. Lyceumnál üresedés­ben levő classica-philologiai (görög-latin) tanszékre ezen­nel pályázat iratik ki. A megválasztandó tanár szaktárgyain kívül esetleg a magyar nyelvet is köteles tanítani. A rendes tanár fizetése 1000 frt és 200 frt lakbér havi részletekben előre kifizetve; azonkívül 50 frtnyi ötödéves pótlék, mely 300 frtnál magasabbra nem emel­kedhetik. Okleveles tanár hiányában az állás helyettes tanár által fog betöltetni, kinek évi fizetése 800 frt. Pályázni kivánó ág. hitv. vagy ev. ref. tanférfiak kellően felszerelt folyamodványaikat, f. évi olitóber hó 3l-ig nyújtsák be alulírottnál. Késmárk, 1897. szeptember 8-án. Dr. Tátray Gergely, a késmárki ág. hitv. ev. kerületi 1—3 Lyceum felügyelője. Pályázat. A brassói ág. h. ev. magyar egyházközség vallás­tanítói (hitoktatói) állomására pályázat hirdettetik. A vallástanító (hitoktató) kötelessége lesz a brassói, különböző fokú nem evang. iskolába járó ág. hitv. ev. tanulók vallásos oktatása és a lelkésznek esetleges helyet­tesítése; javadalma lesz: évi 600 frt és lakás. Pályázhatnak lelkészi képesítéssel bíró egyének. A kellően felszerelt pályázati kérvények az alulírt lelkészhez f. évi szeptember 30-ig nyújtandók be. Kelt Brassóban, az ág. h. ev. magyar egyháztanács­nak 1897. augusztus 29-én tartott üléséből. Skita Mihály, Moór Gyula, felügyelő. 1—3 lelkész. Pályázat. A budapesti protestáns országos árvaházban meg­üresedett egyik fbtanítói állásra pályázat hirdettetik. Javadalma: 400 forint és teljes ellátás. A kérvények szeptember 25-ig Brocskó Lajos igazga­tóhoz küldendők. Az állás október 1-én foglalandó el. Az igazgatóság. HORNYÁNSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom