Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-29 / 35. szám

Az egyházköri, tartományi és egyetemes zsinatok voltak az egység igazi kötelékei és oszlopai (VII. 5). azért egy egyház sem kezdhetett valamely fontosabb dologba a zsinat megkérdezése nélkül. (VI. 2). A másként cselekvök megbüntettettek (VI. 3). Ezt a zsinat-presbiteri alkotmányt átvették a franciáktól a hollandok, skótok, angol és sweici, a magyar a rajna melléki és amerikai reformátusok, újabban a német lutheránusok vagy jobban mondva unionáltak Valahol pedig egyes drágakövek hiányoznak a hugenotta alkotmányból, azoknak pótlása egyik feladata ez evangéliumi egyháznak. 3. A szegények gondozása sok lutheránus gyülekezetben még ma is csak pium desiderium, míg a református gyülekezetek kezdettől fogva kiterjesztették gondjukat a szükölködőkre. Az 1559-ki Discipline a szegények pénztárát a diakónusokra bízta (IV. 1) Az alamizsnát a lelkész jelenlétében kellett kiosztani (IV. 1). És a gyülekezetnek számot kellett adniok, hogy a szükségletet mindenek megismerjék és hogy annál buzgóbban és bőségesebben adakozzanak a hívek (IV. 3). Minden gyülekezet köteles volt a maga szegényeit táplálni. Es ha valamely szegénynek útra kellett kelnie szegénységi bizonyítványába minden gyülekezetben beleírták az adott alamizsna mennyiségét dátum szerint (IV. 4). E bizonyítványon kívül, minden utazó szegénynek még erkölcsi magaviseletéről, a templom látogatásáról, az urvacsorálásban való részvételéről is kellett egy bizonyítványt vinnie. Ily módon is kifejezésre jutott az összetartozandóság érzete. Az üldözések idején is megőrizte a hugenotta egyház ezt a szegényeket óvó és védő szellemet. Magokkal vitték a külföldre menekült hugenotta, wallon és valdensi egvházbeliek. Az alsó rajnavidéki egyházakban már az 1568-ki veseli és 1571-diki emdeni zsinatok ideje óta példaszerű volt a szegények gondozása. * Egészen közbeszéddé vált, hogy a reformátusoknak nincsenek koldusaik, sőt utóbb, hogy szegények nincsenek közöttük. Igénytelenségük, takarékosságuk. Istenben való bizalmuk, szorgalmuk, munkásságuk, erkölcsösségük és jótékonyságuk folytán csaknem mindenütt volt ez időkben a reformátusoknak szegény pénztáruk. Sokszor bámulva hallottuk, hogy lutheránusok egész nyíltan állították, hogy a szegények ügye az állam, a község és egyesületek dolga: holott a 20 millió evangélikussal szemben 40 millió református van, a kik gyülekezeteikben mai nap is gondoskodnak szegényeikről. 4. Egyházunk negyedik kezdeményezése a diakónusok és diakonisszák alkalmazása. A kiknek hivataluk szerint, a) a szegényekkel, b) a betegekkel és c) a foglyokkal kellett érintkezniük. Ezekkel szemben e hármas szolgálatuk volt a) meglátogatták őket, b) pénzt gyűjtöttek számukra és c) gondozták őket (III. 4.) A hol szükség volt rá némelyeket azzal is megbíztak kivételképen, hogy d) házról házra katechizáljanak (III. 5.) Ezekből láthatjuk tehát, hogy a diakonusok nem csupán pénzbeszedők voltak, hanem részt vettek a gyülekezet lelki es anyagi gondozásában. Hogy e kettő összetartozik, eléggé kiviláglik az 1564-ben tartott wallon-zsinat ** kijelentéséből, mely elrendeli, mielőtt a szegények segélyben részesíttetnének hitüket meg kell vizsgálni és azoknak neveit a kik közülök elegendő oktatásban részesültek jegyzékbe tenni, hogy az egyház nagyobb mérvben támogassa őket. A tudatlanok pedig csak az esetben segítendők, de csekélyebb mérvben, ha valósággal Ínségben vannak. És 3—4 hónapi időt kaptak a tanulásra. Ha még ekkor is tudatlanoknak találtattak, * Simons, die alteste evangelische Gemeinde-Armenpílege. Bonn, 1894. ** Livre synodal Wollen. 1, 7. de saját hibájukon kívül, újból 4—5 hónapi határidőt kaptak, de a segélyt ekkor csak kilátásba helyezték már nékik, ha csak nagy Ínségben nem voltak. A szegény gyermekeket hívő mester embereknél helyezték el a tanulás végett. A szegény leányokat is kegyes családokhoz adták, hogy a háztartást megtanulhassák. Mihelyt valamelyik szegény koldulni próbált az egyházi segélyt megvonták tőle. A betegeket tartoztak a diakonusok vigasztalni és ápolni. Az idegen szegényeket is megvizsgálták hitök felől és kipuhatolták, ha vájjon az illető nem csavargó-e avagv csaló (§. 21.). Ha valamely lelkész nélküli gyülekezetben fegyelmi eljárás alá való eset adta elő magát, akkor annak a gyülekezetnek elöljárói és diakónusai az 1572. dec. 27-én tartott antwerpeni zsinat határozata szerint egyik vagy másik szomszéd lelkészt kérték fel az ügy elintézésére (2. §.). Még arra is kellett ügyelniök, nehogy valaki vissza éljen az alamizsnáva1

. (a dordrechti zsinat 1578. június 3-án hozott 148. számú végzése. A middelburgi zsinat 1581. 18. §.). Majd a pestis és egyéb járványos betegségek idején úgy találták, hogy a beteg nők ápolása nem illik a férfiakhoz (quelque service qui hornétement ne se peut fairé par les Diacres). Ilyenkor a diakonusok nejeit vagy más alkalmas nőket kért fel az egyház (leurs femmes ou d'auttres á ces idomes). De még akkor diakonissa állás szervezésére nem gondoltak. Midőn a kérdést a middelburgi zsinaton 1581. május 29-én a weseli gyülekezet fölvetette: s'ilserait convenable de restablir derechef le service des Diaconeszes) * a zsinat tagadólag felelt, mivel abból különféle kellemetlenségek származhatnának. Azért csak a járványos betegségek tartamára állították fel a diakonissa intézményt (56. §.). A weseli református gyülekezetben azonban, a diakonissza hivatal már 1575—1610. fennállt. A weseli zsinat 1568. november 13-án rendelte el (Cap. 53. 10. §.) A Wallon reformátusok szegény-rendszabálya is 1575-ben elrendeli, hogy: kegyes özvegyasszonyok avagy férjes nők férjeik beleegyezésével bízassanak meg a betegek ápolásával. A diakonisszákat a presbitérium választotta. Az elöljárók közölték az illetővel megválasztatását és a gyülekezet részéről kérték annak elfogadását. Weselben eleinte négy majd később két diakonissza volt. 1578-ban vették először figyelembe az apostol utasítását (I. Tim. 5. 9.) mivel 60 évesnél fiatalabb nőket is választottak. Az említett év ápril. 27-én határozták el az apostol tanácsának követését. Mint már föntebb említettük a zsinati határozat folytán a weseli-wallon gyülekezet nem alkalmazott többé állandóan diakonisszákat, csak az ugyan odavaló flamm gyülekezet. 1610 ben azonban, a város teljesen átvette a szegények gondozását, így a diakonissza intézmény is megszűnt egészen. A pestis és más ragályos betegségek idején a mancheimi wallon gyülekezet is alkalmazott fizetéses diakonisszákat a diakonusok mellett. Munkájukat 3—4V3

frt heti fizetés mellett önfeláldozással teljesítették. S midőn a járvány őket is elragadta, helyökbe másokat választottak. Legtovább állott fel a diakonissza állás Amsterdamban, 1550— 1800-ig, a hol árva leányok nevelésével foglalkoztak. Ez intézményt a reformátusoktól vették át a holland mennoniták. Ezeknél ismerkedett meg vele Fliedner is. Gondviselésszerűnek tetszik előttünk, hogy 1836-ban, egy református rajnamelléki tartományban, Kaiserwertben alapíttatott meg az első diakonissza-képző intézet, honnét három világrészben ismeretesek lettek a diákonisszák szolgálataik által. Németből, Lic. dr. Tolliu után * Simons u. o. 26. 1. (Folyt, köv.) Cs. L.