Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-29 / 35. szám

zog a kath. klérus is, t. i. itt akar magának önállóságot szerezni. Épen ezért mi nem nézhetünk bizalommal az egész mozgalom elé, mert mi akkor tudnánk rokonszenvvel fogadni a kath. autonómiát, ha abban a laikusok számára való jogkiterjesztésről és nem pedig a klérusnak állami felügyelet alól való szabadulásáról volna szó. A katholikus autonómia szerintünk formailag jogosult s kívánatos, de materiáliter lehetetlenség, mert t-ör nem létezik magyar katholikus egyház s így nincs is minek autonomiát adni, 2-or mert még az adható szabadság körében is a római katholicismus oly igényekkel lép fel, melyek túlterjednek az egyház hatás és jogkörén. Azért, a mint mi látjuk, az egész katholikus autonómia nem egyéb, mint az egyes fennálló ú. n. templomatyai munkakörnek magasabb fokokon való meghonosítása. A laikusok nem egyebek, mint vagyon kezelők, a fabrica ecclesiae gondozói s ez is azért engedtetik, hogy bizonyos kényelmetlen ellenőrzéstől szabaduljanak az egyháziak, ebben pedig nincs annyi nyereség az egyéni szabadság szempontjából, mint a mennyi kárral fenyeget az ultramontanismus előnyomulása mellett a közszabadság oldaláról. y-ISKOLAÜGY. A nevelés kérdése az angol törvényhozásban. A helyes, észszerű nevelés nagy problémája, melynek szerencsés megoldásától nemzetek jóléte és boldogulása függ: az oly sok tekintetben méltán példánykép gyanánt vehető Angolországban is erős megfontolás tárgyát képezte nagyon régi idők óta. A mellett, hogy a nagy britt föld kiváló paedagogusai időnként minden tekintélyöket és tudományukat latba vetették a tanügyi élet nagyobb horderejű mozzanatainál: másfelől az angol parlament is tetemesen kivette a maga részét a reformálás nagy munkájából ; az egyes kitűnő államférfiak figyelmét korántsem kerülték ki a nevelés kérdései. Angolország kormánya eleitől fogva minden lehetőt elkövetett, hogy a szabad hazának speciális nemzeti nevelési rendszert teremtsen. A siker nem is maradt el; az eredmény kivívásában természetesen nagy része van annak a körülménynek, hogy a nemzet e célra milliókat áldozott. Általában a kulturális elvek észszerüsége és gyakorlatiassága szempontjából az angol egyedül áll az egész világon, még a francia — e jelentékeny versenytársa — sem éri utói. Tanácsos tehát egy ily előkelő ország életét gyakrabban is figyelmünkre méltatnunk, hisz Angliáról áránylag úgyis csak édes-keveset tudunk meg a mindennapi élet ügyes-bajos dolgai között A mi a kulturális célokra való áldozást illeti, mi magyarok p. o. — nohae tekintetben most már alig lehet panaszkodnunk— nem egyhamar fogunk odafejlődhetni, hogy az angolokat csak aránylagosan is, megközelíthessük. Anglia legkiválóbb jogtudományi folyóiratainak egyike a Horace Gox kiadásában megjelenő »The Law Times* c. jogi hetilap, a minapában egy becses tanulmányt tett közzé J. E. G de Montmorency- tői. A szerző az általa előadottak folyamán kiterjeszkedik az angol törvényhozásnak mindazon mozgalmaira, melyek a serdületlen gyermekek nevelésére, gondozására és fentartására vonatkoznak, különösebb figyelmet fordítván azokra a törvénycikkekre, a melyek a gyermekeknek és mindkét nembeli fiatal egyéneknek, a kenyérkereset szempontjából, a különféle helyeken való alkalmazására vannak tekintettel. Megkísérlem tolmácsolni a Montmorency előadását. Nagybecsű ez és mindenek felett tanulságos. William Blackstone erősen hangsúlyozta, hogy a szülőket, gyermekeikkel szemben, hármas törvényes kötelezettség terheli: »Fentartásuk, gondozásuk és nevelésük*. Kimutatja, hogy a törvény a XVII. század kezdetétől saját irányban, megfelelő rendszerrel fejlődött e tekintetben, érvényre juttatván a fentartás törvényes kötelezettségét, úgy azonban, hogy még jó ideig nem terjeszkedett ki a gyermekek gondozásának és nevelésének biztosítására azon esetekben, a mikor a szülők nem cselekedték, vagy nem is tehették azt, hogy gondozzák és neveljék őket. A gondozás •— mondja önkénytelenül is ironikus hangon — egy természetes kötelezettség, melyet »oly sok helyhatósági törvény inkább megenged, mint megparancsol; a természet e téren oly hathatósan működik, hogy inkább korlátozásra van szükség, semmint ösztönzésre*. A nevelésre vonatkozólag így szól: »A szülők fő kötelessége oda irányul, hogy ők illő nevelésben részesítsék gyermekeiket, az életben elfoglalt állásuk szerint . . * Mégis a legtöbb vidék helyi törvényei hiányosoknak tűnnek fel e' téren, mert nem szorítják a szülőket arra, hogy gyermekét illő nevelésben részesítse«. A törvénymagyarázatok tudós szerzője talán egy kissé felületes volt, midőn a dolgokat csakis a saját korának szempontjából tekintette, azt mondván épen az angol törvényre vonatkozó célzásaiban, hogy az közönyös a neveléssel szemben, meg hogy a gyermekek gvámolításának kérdésében elfoglalt álláspontja egyáltalában nem méitó a dolog fontosságához. Montmorency a továbbiakban erősen pellengérre állítja a Blackstone ósdi gondolkozásmódját, a messze középkorból előszedett példákkal csúfolván le ennek felületes állításait. Azt ugyan meg kell vallanunk, hogy a középkorban nem igen gyors lépésekben haladt előre a nevelés ügye Angliában, de a többi országhoz viszonyítva már ekkor is igen magas fokon állott; gyors fejlődésről csak a jelen században, 1830-tól lehet szó, a mikor az állam vette kezébe a nevelés és oktatás ügyeinek intézését. A gyermekek sikeres nevelése és gondozása, mondja Montmorency, egyike volt mindig a legnagyobb céloknak. A magvakat a jelen századtól jóval távol eső időkben vetették el, aratásukra még most sem jött el az idő