Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-22 / 34. szám

közbenjáró*, Krisztust — más és más egyéni s psychologiai feltételezettségük alapján megalakult hitükben — lelkükbe zárták s aztán evangéliumaikban hirdették. Formális különbség ez csak, de a lényeg egy, a minthogy »egy az Isten, egy a hit, egy a keresztségAz újszövetség egészében christocentrikus. Végül még csak egyet. »Nem szabad elfelejtenünk azt sem — irod — hogy Philo Xoyoc-ának semmi köze az üdvkijelentéshez (mely állításodat, úgy hiszem, fenti, fejtegetéseim megcáfolják), hanem az teljesen kosmikus princípium, tehát merő ellentéte János XoYoc-ának« (holott pedig bizony Jánosnál is »kosmikus princípium is az v. ö. Prologus 1—1 verseit). És végül — irod — azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Philo Xoyoc-a az Isten substantiájától megkülönböztetett személylyé nem lett, nem is lehetett«. Hát így csakugyan mondasz valamit s bárha hozhatnék fel bizonyítékokat a mellett, hogy Philo a Xóyoc-t hypostatice is gondolta (rövidség okából csak utalok itt i. munkám 25. sk. l.-ra); tény az, elismerem, hogy itt. a János ev. Krisztus-Xóyoc-a, mint tökéletes hypothasis áll a Philo Xófoc képe fölött. De hát, ha bypostasis, ki mint ilyen volt kétségtelenül öröktől fogva az Atyánál (^po? TOV •ö-sov 1, 1 :), akkor hogyan védelmezed meg azon fennen hangoztatott állításodat, hogy a János Xő'yoc-a semmi egyé!), mint Isten beszéde, szava, igéje (— oratio) s hogyan vagy képes viszont ezen Xö'yoc tiszta igeszerüségét fentartva, az egyházi christologiát, mely pedig Jézus Krisztus örök isteni hypostasisát tanítja (és pedig épen a János-evangélium prologusa alapján) megvédelmezni? Vájjon az egyház, a melynek tanait pedig Luthard s elvrokonai oly tiszteletreméltó posifivitással vallják, a midőn a Krisztus istenszemélyvoltát épen a János-evangéliumra építette, nem homokra épített-e? Vájjon ekkor a keresztyén dogmatika nem kénytelen-e, mint az íráson kívüli alapra helyezkedő, tehát alaptalan philosophia bejelenteni a »csődöt?« . . . Mint ezt te a philosophiáról oly szilárd meggyőződéssel állítod ... A János evangélium Xofos-a csakugyan hypostasis; de azért, mert a Philo Xó^oc-a nem teljesen az, vájjon jogunkban van-e ezért — mint te ezt megteszed — azt a consequentiát vonnunk le, hogy tehát a kettőnek ez okból is semmi köze? Hiszen ily alapon én bátran azt mondhatnám, hogy az egyházi 7rveö[ia tannak, a mely a szentlelket, mint a lényegegy Isten harmadik személyét, tehát hyposthasist fogja fel, a Jánosevangéliummal (de az újszövetséggel is átalán) semmi köze; mert ugyancsak azt már nem mondhatja senki, hogy az a rcapáxXjvcoc a János-evangéliumban már kész hyposthasis! ? És lám az egyházi tan Szentlelke mégis ugyanazonos a János-evangélium szentleikével; csakhogy ezzel szemben ép úgy magasabb íawfejlődöttséget képvisel mint a János-evangélium hypostatikus X07OC tana a Philon e téren ingadozó Xíjy&c-tanával szemben. Hogy Philon Xóyoa-a — mint megjegyzed — »az Isten substantiájától megkülönböztett személylyé (én ugyan »az Isten személyétől megkülönböztetett személyt« mondanék, mert a trinitásban egy a substantia, de három a személy hypostasis) nem lett, nem is lehetett«: az nem érv a Jánosevangélium philonismusával szemben; mert bizony lehetett s lett is az, mint a János evangélium tényleg mutatja s ha Philo (mint Saul) keresztyénné lett volna, bizony ez átalakuláson már az ő Xö'yoc-tana is átmegy vala '.. . Hanem már végezek is, azon óhajjal, hogy miként az apostoloknál a Krisztusról szóló tanfelfogás különböző sége dacára a Krisztus maga egy volt, maradjon ez nálunk is így s maradjon ezzel mindnyájunkban, minden dolgunkban, még vitáinkban is a Krisztusi szeretet. A Krisztusban igaz barátod és kartársad Stromp László. A nő a családban és a társadalomban. (Folytatás.) A nő építő ereje azonban nemcsak egyedül azon nagyszerű munkára szorítkozik, melyet gyermekei érde kében végez. Befolyása áldásosán hat ki az egész családi körre; az egész ház az ő birodalma. Nemcsak anya, hanem egyszersmind hitves is és e hivatáskörben nem kisebb mértékben érvényesítheti képességeit, mint az előzőben. Multatuli* következőleg ír e tárgyról: »Határtalan nagy kamattal fizeti vissza a hű nő azt, mit az Ő finom, fogékony lelkületének a férfiú nemes szeretete kölcsönöz. Midőn eljőnek a fájdalom, a szenvedés órái, midőn a sorsnak dermesztő szele fú át a szegényes hajlék repedékein, midőn rideg kezek sebet sebre halmoznak kíméletlenül, midőn a fájdalomtól mélyen lesújtott férfiú szinte a legborzasztóbb gondolatokkal foglalkozik, akkor megjelenik a nő s gyengéden érinti férjének vállát, mosolyogva így szól: »Miért vagy oly szomorú? Hát feledted, hogy kincset adtál nekem megőrzés végett? Nézd, mint forgattam a talentumokat, melyeket, lelkemben helyeztél el. Gazdagok vagyunk mi; szeretetben, nemességben gazdagok! Én megtartottam, mit nekem ajándékoztál, megtakarítottam s nagy nyereséggel kamatoztattam, mit te eltékozoltál! Én kincstárnokod, igen, lelkednek kincstárnoka voltam! Mi bajod? Becsvágy epeszti kebeled? íme, én királylyá avatlak, én megkoronázlak! Nehéz teher nyomja vállaidat? Én nagynak, erősnek nevezlek, én, ki egyedül ismerlek igazán téged! Mi búsít? Szegénység? Képzelgés! hiszen mi gazdagok, dúsgazdagok vagyunk. Tekints gyermekeinkre! Mint törekszenek érteni, tudni, szeretni és szeretetni! Nézd a fákat, mint zöldelnek; nézd a mezőt, mint virul; nézd az egész nagy természetet, mely művelés nélkül önmagától pompázik . . . Óh én tudtam, hogy sikerülend téged felvidítanom. Mi emészti lelkedet? Aggodalom? Félelem? Miért aggódol, mitől félsz? Nem mögöttünk van-e már életidőnknek fele s nem lehet-e igényünk a nyugalomra? Te nem ismered a nyugalmat? Én sem,— de te magad, mondod, hogy vagy nincs Isten, vagy az csak jó lehet. Ő bizonyára szeret minket! — Vagy tán a ma s a holnap gondja vert le? Légy nyugodt; ma ettek a gyermekek s még holnapra is maradt annyi, a mennyi épen szükséges . . .<< Azon jótékony hatásnak, melylyel a nő által nyújtott támasz s bátorítás ajándékozza meg a férfiút, igen sokat köszönhetett Luther is az ő igen sokszor felette nehéz munkája közben. Ismeretes, hogy neki, midőn — a reformáció művét átvive a gyakorlati térre — mindinkább egyházalapítóvá lett, mindenféle akadályokkal s nehézségekkel kellett küzdenie. És mikor, a körülmények kényszerítő hatása alatt a kérdés megoldása nem mindig azon módon történt, a melyet ő jónak s helyesnek gondolt, mikor a dolgoknak befolyása különféle akadályokat gördi* Egyik kedvelt holland író álneve. K. K. 68