Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-15 / 33. szám

(Antiquitates 18, 8. 1.), de maga a palesztinai zsidó theologiai gnósis is, mely e korban már Philon szellemének súlyát erősen megérzi (v. ö. Siegíried »Philo v. Alex.* 281 — 302. 1.). Apollos, ez a hitető beszédű bölcsész Pál apostolnak Korinthusban épen alexandriai specutátióival okozott bajt (I. Kor. 1—4. f.) sőt maga Pál is, évtizedekkel a János-evangélium szereztetése előtt, már Philon befolyásának kétségtelen nyomait mutatja (v. ö. Pfleidern Urchristentum* 150—162 s Siegfried i. m. 304—310. 1). Hasonlóan a héberekhez írott levél, melyet épen e sajátságos charaktere miatt Luther maga s azóta oly sok exegeta egyenesen Apollosnak tulajdonít. Azt is tudjuk, hogy Jerusálemben már a pünkösdi idők táján voltak hellenisták, a kiknek ideális zsinagógájából vált ki István vértanú s nem lehetetlen, hogy ezek ott Philo közvetlen behatása alatt, ennek személyes Jerusálemben jártakor alakultak s otthonosodtak meg: egyszóval a philonismus már a Krisztus utáni 40—50-es években ismeretes volt Palesztinában, a mint ez egyébként ilyen nevezetes korbölcseletnél máskép fel sem tehető. S a mi fő, azt is tudjuk, hogy Ephesus, a hol Appolos maga is hosszabb ideig tartózkodott, ez időtájban egy philosophiai irányú — tehát minden valószínűség szerint philonista — keresztyén theologiai iskolának volt székhelye (Weizsácker *Das apóst. Zeitalter d. Kirche« 503. 1.) Már most, ha evangéliumunk szerzője János s születéshelye Ephesus: nincs e megszerzőnk s a philonismus közt a kapcsoló pont?* S vájjon az a János, ki a »Traditionshypothese« theologusai szerint abból a mennydörgő apokalyptikus íróból azza a contemplativ theologussá érett, a minőnek az evangélium mutatja: ezen lassú átfejlődése alatt nem érhetett meg a philoi bölcselet megértésére is avagy nem épen ennek behatása alatt fejlődhetett-e azzá a contemplativ theologussá? Hiszen magad isőt Reschsel egyetemben »fenséges szellemi nagyságkénU ünnepled — és méltán! De nemcsak hogy megismerkedhetett, hanem valóban meg is ismerkedett szerzőnk a philonismussal s ennek a legintensivebb belátása alá került. Ezt mint korona tanú alább igazolni fogja Ő — maga. Itt csak egy másik, nézetem szerint ugyancsak fontos megjegyzést kell előre bocsátanom. S ez azon természetes tény konstatálása, hogy a János-evangélium írójának philonismusa vajmi más lesz, mint a Philoné, ép úgy, a hogy a Pál apostol rabbinismusa is más, mint Gamalielé, hiszen mindkettőben, Pálban és Jánosban, mesterük világnézete egyénileg s keresztyén szellemben átalakult. Ha Pál megmarad zsidó írástudónak, tán másolója lett volna a rabbinismusnak; hasonlóan, ha a János-evangélium szerzője megmarad zsidónak, bizonynyal megmarad a Philon által taposott nyomokon: de mind a kettő a Krisztusé lett — s ez új életelv szükségszerűleg új tartalmat öntött világnézetük régi sejtjeibe. Ezen psychologiailag feltételezett, sőt egyenesen követelt eltérésből azonban nem volna sem jogos, sem helyes akár a Pál és a rabbinismus, akár a Jánosevangélium és a philonismus közötti összefüggést egyszerűen tagadásba venni, a mint ezt a magát úgynevező »positiv« kritika oly nagy előszeretettel, de nem kisebb naivsággal, sőt elfogultsággal igyekszik megtenni. A mint Luthard mondja s te kész igazságként idézed belőle: a Xóyog Philonál »ratio«, Jánosnál »oratio«. No, majd e természetes különbségre még visszatérünk a — prológusnál, egyelőre csak maradjunk meg az imént hangoztatott s más nyomással is kiemelt különbség s mégis egyezés elvnél. * Az egészre lásd bővebben i. munkáin 33—37. lapjait, hol a bizonyító adatok is kimerítő bőségben vannak közölve. De van még egy harmadik általános megjegyzésem is s az a János-evangélium helyzetére vonatkozik az újszövetségi irodalomban. A keresztyénség, mint a zsidó talajon fakadt vallásos életközösség, midőn kovászával áthatni készült az ó tésztát, ezt, hogy úgy mondjam, tudományos theologiai szempontból csak úgy tehette sikerrel, ha megdönti a régi zsidó tudomány oszlopait és bennök a régi vallásos világnézetet. Tudjuk, hogy a zsidóság az időben szellemileg két részre szakadt már, egyik a palestinai talajon kifejlett írástudomány, másik az alexandriai theosopbia zászlaja alatt, mely utóbbi irány alapjában véve csak annyiban maradt, meg zsidónak, a mennyiben az ősi földtől, hittől és világnézettől való elszakadását önmaga előtt be nem ismerte. íme, e két ponton várt az újszövetség világnézetére kemény küzdelem. S miként a kovászt a régi tésztából készítik, hogy aztán magát e tésztát átalakítsa, úgy készült Pál dialektikájának kovásza a rabbinismus tésztájából, a János-evangéliumé pedig a philonismuséból, hogy amaz palestinai, ez alexandriai talajon átlényegítsék az ószövetség vallását újszövetség közösségévé. íme, nézetem szerint ez az egyetlen helyes álláspont a Jánosevangéliumnak az újszövetségi irodalomban elfoglalt helyzete megítélésénél. S felesleges kiemelnem, hogy a menynyiben a philonismus volt <i Z;

ti melynek közvetítésével az ótestamentum és a görög philosophia benső frigyre lépett, tehát a keresztyénségnek is a tudós pogány világhoz való férkőzhetésre egyetlen csatornául szolgált — e bölcselet tényleg a keresztyénség szempontjából mily nagy értéket képvisel s hogy viszont ez alapon a János evangélium és a keresztyén tan későbbi tudományos fejlődése szempontjából milyen kiváló s szinte egyetlen jelentőséget nyer. Mert azt ugyan nem kell igazolnom, hogy a keresztyén dogmatikai speculatio görög philorophiai elemekkel felszereikedve indult útjának és kiinduló pontja épen a híres jánosi tétel -- »ó Xó^oq aqpC Ifévero* — volt, a melyben Jézus istenségének (Xóyoc), embervoltának (ao<.pC) s a kettő egységének (sYeveto) tehát az istenemberségnek dogmatikai problémái vannak letéve. Nézetem szerint tehát a Jánosevangélium a tanfejlŐdés szempontjából ép úgy betetőzi az líjszövetségi irodalmat, alexandriai talajon, mint azt Pál a rabbinismus talaján teszi. De ideje már, hogy igazoljam szerzőnk philonismusát, és pedig a János-evangélium maga s első sorban a prológus alapján. Persze, persze, a te ajkadon humoros mosoly vonul keresztül: »ha a prológusban a Xófoc szó benne nem volna, senki sem találta volna ki, hogy a Jánosevangéliumában ilyen mélységes alexandriai bölcseség van«. De én — felebbezek. A rosszul értesült »csevegőtől« a — hiszem — jobban értesülendő »csevegőhöz*. Addig is >köszöntelek szent csókolással«. Stromp László. A nő a családban és a társadalomban. (Folytatás.) Lépésről-lépésre kisérvén Izrael történetét, meglep bennünket az, hogy ennek a népnek később a sors sokféle változásai s mindennémű politikai zavarok közepette is volt elég ereje arra, hogy saját, különleges jellemét ne csak megőrizze, hanem tovább is fejleszsze és hogy bár egész csomó rokon nép befolyása veszélyeztette egyéni jellegét, mindazáltal mint par excellence vallásos nép jelenik meg a történelem színpadán. Hogy eshetett ez?