Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-07-18 / 29. szám
szerzett, szintén kézzelfoghatóvá tette a bűn keletkezését, a melyet nem ott kell keresni, az emberelőtti őseinkről ránk maradt, rejtőzött jegyekben, hanem keresni kell anynvi szülő megfejthetlen hanyagságában, a kik elhagyják gyermekeiket. Ki hinné, hogy az említett intézetekben, 1874-ben 390 gyermek közül 273-at nem látogatott meg a szülője; 1884-ben pedig.259 közül 177-et nem keresett fel sem apja, sem anyja! A teljesen vagy erkölcsileg elhagyatott gyermekek száma napról-napra növekszik, mint a statisztika bizonyítja. S ezek után ott keresné valaki a bűntények szaporodásának titkát, a járomcsont kiállóságában, a nyakszirtcsont mélyedésében, vagy az orrnyilás alakulásában ?! így a tudósítás. Hozzátehetjük, hogy a családi élet lazulása, ledér színházak, orfeumok, kávéházak, korcsmák, szóval minden oly gonosz helyek és tűrt intézmények, melyek az ember érzéki természetére, ingerlőleg hatnak, s a melyek tisztán üzleti érdekből türetnek meg a hatóságok által, mint annyi bűn és nyomor költő-fészkei: ezek köz tapasztalat szerint sokkal nagyobb erővel nyilvánulnak a bűn elkövetésénél, mint az átöröklés determinizmusa. Mert a világ törvénye Ribot szerint is, az előhaladás. Előhaladni pedig erkölcsi erő nélkül képtelenség. S ez az erkölcsi erő, midőn teljes mértékben áramlik akár egyes kiválóbb emberekből, akár egyes korszakokban égi tűzként gyújtja hevületre a sziveket, nincs oly faji determinizmus, mely ellent tudna állani. Erre sok példa van a történelemben s Ribot emlékezhetett volna saját hazájából, a többek közt. Colbert idejére, a kinek hatásáról ily jellemzést olvashatunk: »A legbékésebb socialis forradalom által, negyed század alatt, nemzetét és hazáját a maga képéhez tette hasonlóvá s átalakította Franciaországot úgy, hogy a hűbéri szellem csakhamar tarthatatlannak bizonyul, s e miatt előbb-utóbb azzá kell lenni .a korlátlan monarkiának is. A munka szellemének felébresztése s útba indításával akkora lökést adott Colbert a francia középosztálynak, hogy az egy század múlva felébe került az absolutismusnak: leverte a hűbéres államot úgy a gazdasági, mint a politikai téren s egy nagy forradalom fel forgatásait túlélve, megmenté a hajótörésből Franciaországot, mert az egyenlőség és szabadság eszményi alapján új fejlődést tett lehetővé. Igazi nagyság, mint valamely villany-battéria, egész a végtelenig terjeszti, vagy terjesztheti önnön lényének szikráit. Colbert szelleme, miliárd részre osztva, csakugyan közöltetett nemzetével*. Sajnos, a francia nemzet legújabb bölcsei, nem nagyon bíznak a Colbertek millió részre osztható szellemében. Nekik inkább determinizmus kell, mentségül és megnyugvásul. S ha baljóslatú hangok emelkednek, a grand nation, könnyű kedélylvel megy a maga útján. S még sajnosabb, hogy mi magyarok még mindig a francia mintákat szeretjük s például a magyar anyák, az ő családi Lapjokban, legközelebb is egész komolyan tárgyaltak azon kiváló neveléstani tárgy felett: magdzzáli-e a szülök gyermekeiket, vagy tegezzék? Végig gondolva az elmondottakon, nem mondhatjuk, hogy hiábavaló munkát végzett, ki a Ribót művét magyarra fordította. Gondolkozási anyagul, megérdemelte a fáradságot. A kérdés oly nagy, hogy nem lehet felette eléggé vizsgálódni, kutatni, de végtelenül sok anyagot kell még összehordani, a legtürelmesebb és szorgalmasabb megfigyelés alapján, még némi fundamentumos köznézet alakulhat e tárgyban. »A humanitás szelleme, a történelem helyes szempontja — mondja Emerson. A szerves természet rendeltetése tökéletesbülés s ki mondja meg annak határát? Az ember hivatása: uralkodni a chaosz felett; a míg él, hinteni minden irányban a tudás és dal magvait, hogy égalj, gabona, állat, ember szelídüljön s a szeretet és jótét vetése sokasodjék.* Vagy a mit a mi szín-Aranyunk még szebben fejez ki: »Bölcs Isten, a ki rendel, Az ember tiszte, hogy legyen Örömben, búban — ember.* Andrássy Kálmán. ISKOLAÜGY, Egy amerikai psyehologus a nevelés elméletéről. A New-Yorkban szerkesztett Edueational Review tanügyi folyóirat mult száma egy tanulmányt közöl Dewey tollából, a ki a filozófia tanára a chicagói egyetemen. Deweynek a psvchologia terén kifejtett munkálkodása nagyon jól ismert Amerika és Anglia tudományos köreiben, de az csak a legntóbbi években lett köztudomású dolog, hogy ő a psychologiának az iskolai gyakorlatba való bevitelére kezdette irányítani figyelmét. A jelzett tanulmány egy külön irányban kifejtett vizsgálódásainak eredménye. A következő fejtegetés mutatni fogja az ő gondolatmenetét: Az a szokás, hogy különbséget teszünk az oktatás tárgya, vagy anyaga és módszere között: hasznos ugyan, de könnyen tévútra vezethez. Az a nézet, hogy míg az utóbbi meghatározható psychologiai szempontokból, azaz a gyermeki lélek természete által: az előbbi elválasztható a társadalmi vagy logikai szempontoktól, távol a psychologiától. Az ilyen álláspontnak nem lehet jogosultsága; mert azt hirdeti, hogy »itt, hogy, hogy nem, folytonossághiány van a lélek munkálkodásai s azon tárgy között, a melyikkel épen foglalkozik*. »Ez a dualizmus a nevelés terén a psychologiai elemet üres testgyakorlattá változtatja át. Ez bizonyos különböző képességeknek nagyobb formai kiképzését eszközli, melyeket észrevevésnek, emlékező-tehetségnek, ítélő-képességnek nevezünk, s