Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-17 / 3. szám

40 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 3. szám. gvar nyelvtan van leginkább elterjedve, mindenben ennek terminológiáját és felfogását követtem, a mi a tanár és tanuló munkáját lényegesen meg fogja könnyíteni*. Az elterjedést eme Latin Nyelvtanra is concedálom ; mert a megjelenésétől számítva csaknem minden esztendőben egyegy újabb kiadást ért. De hogy általa a tanár és tanuló munkája lényegesen meg volna könnyítve, nem igen igazolják azon idézetek, melyeket pl. többek közt az Alaktan legelső lapján találunk: »A latin nyelvnek az a sajátsága van, hogy a természetes nemi lcülönbséget, a hímnemet és nőnemet, a névszók végzetében feltünteti. Teszi ezt pedig nemcsak a valóságban nemek szerint eloszló élő lények neveiben, hanem az élettelen tárgyak neveit is, némelyeket hímneműeknek, másokat nőneműeknek tekinti; ismét másokat egyik nemhez sem sorolja, hanem semlegeseknek veszi. így a latinban a főnévnek háromféle nemét különböztetjük meg . . .* stb. Ezen körmönfont meghatározás után nyomban következik: »A melléknevet és melléknévi névmást főnevével, a mennyire lehet, nemben, számban és esetben meg kell egyeztetni. Például Rex bönws, jó király; regina böna, jó királyné ; vínum bonum. jó bor ; Inc liber, ez a könyv ; haec mulier, ez a nő; hoc látüs, ez az oldal*. Tehát: nemi egyeztetési szabály melléknévvel és melléknévi névmással ! — holott a főnevek ragozása is csak még a következő lapon, a mellékneveké a kilencediken, a névmásoké pedig a 28-ikon következik. Véleményem szerint ez a második idézet mint oly veszedelmes »anticipatio«, mely ellenkezik azon egyszerű paedagogiai elvvel, hogy : ^ismertről menjünk ismeretlenre«, egyáltalán nem való a főnevek neme közé. Valamint az első idézet két első mondatának sincs helye; legalább ilyen magyartalan szerkezetben felesleges a természetes és mesterséges nemet a latinul tanulni kezdőknek fejtegetni. De meg nem is igaz a nyolcadik pont azon állítása, hogy »a természetes nemi különbséget a névszók végzete feltűnteti«, mikor a fennebbi második idézet után következő kilencedik pontban már helyesebben azt mondja a könyv szerkesztője, hogy: »A főnév nemét vagy már jelentéséből, vagy végzetéből lehet felismerni*. E tekintetben jól mondja talán még most is élő, hírneves öreg angol tudós tanférfiú, Tharing Eduárd, az uppinghami hires Public School-nak igazgatója : >Minden hiba oly nevetséges a nyelvtanban, mintha azt mondanók: 2X2=-5« (Notes on Teaching, 9. old.) Már pedig itt »öreg hiba* volt a tárgyalásnak mindjárt legelején a szók végsete által két nemet igérni, hogy a második mondatban már három legyen, s hogy ismét ezt a három nem a következő pont után függesztett apró betűs szakaszok szerint épenséggel hatra bővüljön ki a communia-k, mobilia-k és epicoena-k által. Ezen utóbbi nem meghatározását érdekesnek tartom szintén ide iktatni: »01y állatok neveit, melyeknél a hím és nőstény közt való különbség * fel nem tűnik, tekintet nélkül a természetes nemre, végzetük szerint csak egy grammatikai nemben szokták használni (epicoena), pl. vulpes, fem. a róka ; passer, masc. a veréb; mus, masc. az egér*. Szükséges-e továbbá a kezdő, fejletlen gyermek felfogásához az efféle philologisáló meghatározás, mint pl. a második declinatiónál is: »Azok az o-tövű szók, melyekben az o előtt mássalhangzótól megelőzött r vagy er van, a sing. nominativusban az us végzetet elhagyják és a két mássalhangzó közé e-t toldanak, úgy hogy nominativusuk er-re végződik*... * L. első idézetben : különbséget. E helyett én azt mondanám : O-tövű szók még azok (s illetőleg: a második decl.-ra tartoznak még azok), melyek a sing. nom.-ban er-re végződnek. Az er végzetből az r előtt levő e-t némelyek a ragozásban megtartják, mások elhagyják, pl. ager, agr-t pur;r, puer-i stb. Á jelzett philologisálás keresztülhuzódik a Nyelvtan minden kategóriáján s az idézettnél különb példákra is akadunk, pl. a harmadik decl.-nál és az igetanban. Lássunk azonban a Mondattanból is egy példát arra nézve, hogy a világos, logicai meghatározást az általunk máskülönben tisztelt, tudós szerkesztő nem tartja mindig szem előtt, mi miatt a tanárnak is a tanítványnak is »munkája lényegesen nem megkönnyebbítve*, ellenkezőleg megnehezítve van: »Személytelen igék, melyek határozott alany nélkül valamely állapot létezését fejezik ki (lásd a 151. jegyzet), a személyt, a kit ez az állapot (érzés) ér, accusativusban veszik magukhoz. Ilyenek: miseret me . . . taedet me = könyörülök . .. undorodom. Péld. pudet me, te, patrem, szégyellem szégyelled, az atya szégyelli. Alanyul ez igékhez csak semlegasnemii névmás vagy infinitüus járulhat, pl. sero id te paenituit, későn bántad meg. Pudet me hoc fecisse, szégyellem ezt a tettemet. Ha a tárgy, melyre az érzés vonatkozik (az, a mit sajnálok, restellek, stb.) főnévvel van kifejezve, ezt genitivusba teszszük, pl. Miserebat eum plebis, sajnálta a népet (sajnálkozás fogta el a népen), 1. 10.5« Ez a két szakasz valóságos zavara a grammatikai (külső) s a logikai (értelmi) alanynak és tárgynak. Az első szakaszból szerintem ennyi a rövid igazság: a logikai alanyt (én, te, ő, az atya) teszszük az accusativusba; a másodtk szakaszból ennyi: a logikai tárgyat (ezt — azt megfenni, hogy megtettem; a népet) vagy semlegesnemű névmás s illetőleg infinitivus, vagy a főnév genitivusa alkotja. Ebből folyólag én a fentebbi két szakaszt így írtam volna (a mint a kezünk alatti tankönyv mellett tényleg tanítom is). Ezen öt személytelen ige mellett . . . az alany az accusativusban, a tárgy pedig — ha az főnév — a genitivusban áll; de, ha a tárgy névmás, a semleges nembe, ha főnévi igenév: akkor az infinitivusba kell tenni. A nehézkes mondattani meghatározásokhoz csatlakoznak a Liviusból csaknem szószerint kiszedett, de nem a kezdő syntaxista felfogásához és előkészületéhez alkalmazott (könnyített) Olvasmányok, a melyek azonkívül még nem is állnak a tárgyalt mondattani szabályokkal semmi szerves összefüggésben, úgy hogy mindenik olvasmány — ha akarom — az egész mondattanra tartozik s nincs bennök semmi fokozatos emelkedés az egyszerű mondatról a bővítettre, erről az összetettre, erről az összevont s illetőleg az összeolvasztott és a sokszorosan összetett mondatokra. A harmadik osztály fordításánál, pl. az ilyen mondatok még a könnyebbek közé tartoznak. »Itaque Romulus urbem in ripa perennis amnis et in mare late influentis posuit, quo posset urbs et accipere ex mari, quo egeret, et reddere, quo redundaret. Locumque delegit et fontibus abudantem et in regione pestilenti salubrem; colles enim sunt qui cum perflantur ipsi, tum adferunt umbram vallibus* (második lapon). Vagy: »Ac Romulus cum septem et triginta regnavisset annos et haec egregia duo firmamenta rei publicae peperisset, auspicia et senatum, tantum est consecutus, ut, cum subito sole obscurato non comparuisset, deorum in numero collocatus putaretur* (u. o.). Vagy: »Vir de republica optime meritus in exsilium abiit precatus ab diis immortalibus, si innoxio sibi ea iniuria